I remember / Emlékszem...

Day 701, 22:38 • Published in Hungary Hungary • by Quicksilver

I remember when we had not even the chance of a battle, for they were so much stronger...

I remember when I hit so small that it really did not matter, and I was frustrated that we lost...

I remember when we were so poor, we did not have the gold to open a battle, much less to tank it...

I remember putting everything I had into a battle, that was to be lost in the end, because of a damn 'strategy'...

I remember when I pushed the attack button, knowing fully well that we will lose...

I remember when we fought well, but in the end the birds always came to claim victory...

I remember how it ranked to see that laugh that inevitably came after the lost battles... (I never laughed at you Alex!)

I remember when it was so damned close but we still lost, and it did hurt then...

I remember when bugs and bugs and bugs made it impossible to win...

Then we grew. We learned. We organized. We made an effort. We worked together.

I remember the first, so hardly fought, coaxed out wins that were so precious...

I remember when it was clever tactics and lots of friends, and not our strength that won us the battles...

I remember the growing confidence that came with time, and made us winners...

I remember when we were uncontestable and won without efforts...

I remember when we showed hubris, and thought ourselves invincible - but still won...

I remember when we conquered whatever we wanted....

Then we shrank. We fought each other. We grew lack. We bickered.

What happens now, you can see in my series about the empires. We can go a number of ways; we can dissappear like Pakistan, or slowly diminish like Indonesia, or regroup and relearn like Romania... it is now fully up to us.

Quicksilver


Emlékszem, amikor még egy csatára se volt esélyünk annyival erősebbek voltak...

Emlékszem, amikor olyan picikét ütöttem, hogy alig látszott, és frusztrált, hogy nem tudok többet tenni, és veszítünk...

Emlékszem, amikor olyan csórók voltunk, hogy egy csatanyitásra nem volt elég aranyunk, nehogy tankolni...

Emlékszem, amikor mindenemet belenyomtam egy csatába, amit el kellett veszíteni a stratégia miatt...

Emlékszem, amikor úgy nyomtam meg a támadás gombot, hogy esélyünk se volt győzni...

Emlékszem, amikor mindent beleadtunk, de azok az átkozott madarak mindig lecsaptak a végén és elvitték a csatát...

Emlékszem, mennyire rosszul esett mindig látni a gúnyos nevetést ami óhatatlanul jött a vereségek után... (Én sosem nevettelek ki Alex!)

Emlékszem, amikor már iszonyú közel volt a győzelem, és mégis vesztettünk, és ó hogy fájt az...

Emlékszem amikor bugok nyüzsögtek bugok hátán és emiatt nem nyerhettünk...

Aztán megnőttünk. Tanultunk. Tapasztalatokat szereztünk. Szerveztünk. Együtt dolgoztunk.

Emlékszem, amikor először győztünk, a kicsikart, éppenhogy győzelmekre...

Emlékszem, amikor még csak az okos taktika és a jóbarátok - és nem a mi erőnk adta a győzelmet...

Emlékszem a növekvő önbizalomra amit a tapasztalat adott, és győztesekké tett minket...

Emlékszem, amikor már a csúcson voltunk és könnyedén győztünk...

Emlékszem, amikor elbizakodottak lettünk, legyőzhetetlennek gondoltuk magunkat - de még mindig nyertünk...

Emlékszem amikor azt foglaltunk el amit csak akartunk...

Azután elfogytunk. Elfelejtettük amit megtanultunk. Veszekedtünk, egymással harcoltunk. Kényelmessé váltunk.

És mi fog most történni? Láthatjuk a lehetséges utakat a birodalmakról szóló sorozatomban. Választhatunk merre megyünk; eltűnünk teljesen mint Pakisztán, elhalványulunk mint Indonézia, vagy összeszedjük magunkat mint Románia... ez már csak rajtunk múlik.

Quicksilver
.