Legendás csata [Epic Battle]

Day 431, 11:51 • Published in Hungary Hungary • by Quicksilver

A note: I wrote this article in the morning, when the battle for SGP was closed down when we were pulling down the wall. It is exactly the point I made in my previous article: the battle was closed down in order to Romania avoid a defeat. They could have done it honestly, I know that - but admins did not believe it, so they saved it for Romania in this way. I intended to publish it straight away, but erepublik was down and today I had no internet. So it is late and although it has a hopeful mood, I do not now feel that hopefulness. Admins took it away.


Legendás csata…

Amikor tegnap este, a csata előtt megláttuk az erep website állapotát, és a közelgő csatára gondoltunk, kétségbeestünk nem kicsit. Gyakorlatilag használhatatlan volt. Az oldal egy örökkévalóságig töltött, kétpercenként kidobott a login oldalára, a trivia-ablak állandóan lefagyott, elveszíttetve a wellness-t, a sebzést és a fegyvert… és a fal 37 k-n állt, a látszólag lehetetlen vállalkozás lebontani Románia legjobbjaival szemben. Mégis mentünk, megindultunk, mert nem volt más választásunk. Makacsul, konokul mentünk, harcoltunk a fallal, a fagyásokkal, az eltűnő monetaryval, a captchával nehezített donate-tel, mindennel harcban álltunk ami létezett.

Fegyvereket küldünk egymásnak, gifteket, és aranyat számolatlanul, mindennel harcoltunk, mi a kezünk ügyébe esett, amíg lassan, egészen lassan a fal elkezdett lemorzsolódni. Észre se vettem a múló időt, a kezem rágörcsölt az egérgombra, írtam, küldtem, szerveztem, harcoltam vég nélkül…álmosak voltunk, fáradtak és kimerültek, de mégis harcoltunk, mert láttuk az esélyt haloványan felderengni. Hívtuk a barátokat, szövetségeseket és ők jöttek, amint tudtak. Egymás mellett harcoltunk, s együtt káromkodtunk, amikor az ablak ezredszerre is lefagyott, a fegyver elveszett, és olyan frusztráló volt, hogy néha majdnem fel is akartuk adni. De nem tettük meg, hanem egész éjjel folyamatosan ütöttük a falat – s az reggelre nagyrészt leomlott.

S ekkor jöttek ők megint. Ugyanúgy akadályozták őket is a bugok, nagyon is jól tudom, s letagadni sem akarom. De mégis mi álltunk jobban, mégis mi vezettünk, ahogy a fal centiről centire morzsolódott lefelé, s ahogy láttam az erőfeszítést itt is, ott is egy dolog, egy leírás jutott eszembe: legendás csata. Legendás csata ez, holott még vége sincsen, s noha a végeredménye igencsak fontos nekem, ez nem fog semmin változtatni – erre a csatára emlékezni fogunk. Mindkét oldal beleadott mindent, ami volt, aranyat, fegyvert, embert, erőfeszítést, amíg a szerverek – vagy az adminok – véget nem vetettek a heroikus küzdelemnek.

Üvöltöttünk mérgünkben, és a szavak, amiket kimondtunk, leírtunk nem idézhetőek e cikkben; de elhangzottak, mert annyira iszonyúan frusztráló volt a győzelem közelében ez, hogy az leírhatatlan. Ott voltunk néhány lépésnyire ettől a lehetetlen s mégis megvalósítható győzelemtől, és elvették tőlünk. Magyarázat és indoklás nélkül. Egyszerűen mondva elcsalták tőlünk ezt a győzelmet – még akkor is, ha nem volt megnyerve a csata, a fal egy része még állt. De mi mentünk és harcoltunk, és a fal egyre lejjebb rombolódott, és mostanra már elfoglalhattuk volna a régiót.

Mostanra megint miénk lehetett volna Southern Great Plain.

De így is… gazdagabbak lettünk egy legendás csatával.

Én örülök kis dolgoknak is az élettől.

Tényleg.

An Epic Battle…

When, during the evening we saw the state of erepublik website, and thought of the battle starting soon, we despaired. It was practically unusable. The page loading forever, pushing me out to login every five minutes, the trivia window kept freezing on me, loosing wellness, and damage, as well as weapons… and the wall was standing at 37 k, a seemingly insurmountable task against Romania’s might. But we went, for we had no other choice. We went doggedly, determined that here we stand and will not give an inch. We went all through the night, fighting with the wall, with the freezing window, with the disappearing monetary page, with the captcha on donations, with everything we fought.

We gave weapons to each other, we gave gifts and gold without care, we fought with everything we could, and slowly, slowly the wall started to crumble. I did not notice the time, my hands were clenching so I almost couldn’t use push the buttons, I wrote, I organized, I fought… we were tired, sleepy and exhausted but still we went for we saw the chance. We called for friends and friends came. We fought side by side and sweared together when window froze for the umpteenth time, when another weapon went wasted, when it was so frustrating that we almost, but never quite considered giving it up. But we didn’t do it. All through the night we hit the wall, and it came down by morning.

And then the enemy came back. They too were hampered by the same problems, I know that. But still we were winning, inch by bloody inch the wall came ever so lower, and as I saw their effort and I saw our efforts, one thing came to mind; it is an epic battle. It is a battle of epic proportions, and although the end-result is important to me, it changes not an iota that fact. Both sides gave literally everything, every man, every weapon, every gold, every effort to the battle – until the servers – or admins – decided to call it a day, and simply stopped working.

We screamed and told words that have no place in an article – but we told them none the less. It was just so frustrating to be at the point of almost winning, on the verge of an impossible victory – and have it taken away from us. With no reason, no explanation. We are, simply put cheated of this victory – even though it was not yet won, I know, some of the wall was still standing. But we pushed and it was crumbling, an so by now we could have secured it for good.

By now we could have had Southern Great Plain back.

But still… we have had an epic, memorable battle to us.

I am glad of small favors from life.

Truly I am.