Két éves a Csanád Vidéke + eSzeged történelme II. rész

Day 1,005, 07:35 • Published in Hungary Hungary • by Ludrew


Hát eljött ez a nap is – ma van két esztendeje, hogy megjelent a Csanád Vidéke első száma. Újságom mostanra a legrégebbi aktív emagyar újsággá vált, Média Mogul medált szereztem vele és talán mondhatom, hogy törzsközönsége, hűséges olvasói tábora jött létre. Kitartottatok velem, és a (két)heti lappal jóban-rosszban; izgatottan vártátok a kongresszusi képviselőket összesítő cikkeket, nosztalgikus érzésekkel olvastátok az etörténelmi írásokat, és remélem a líraibb, tárca-jellegű cikkeket is megszerettétek. A jeles évforduló alkalmából Nektek, a CSV olvasóinak szeretném megköszönni, hogy végigkíséritek az újság életét hosszabb-rövidebb ideje, és hogy ösztönöztetek újabb és újabb cikkek megírására. A képzeletbeli torta megszegéséhez köszöntőként néhány idézetet választottam ki a számomra legkedvesebb, korábbi számokból, lejjebb görgetve pedig megtalálhatjátok az eDél-Alföld történelmét összefoglaló monográfia második számát; az újságom múltjára nem, de az utóbbijára kíváncsi olvasók nyugodtan ugorják át a linkesített idézeteket, nem fogok érte megharagudni. 🙂

Vegyük észre: Románia elbizakodott volt. Elbizakodva túlontúl vérmes reményeket táplált; tetteinek következményei beláthatatlanok lettek. Ne essünk Románia hibájába! Ne kapjunk vérszemet pillanatnyi sikereinktől –mert úgyis megfizetünk érte. Vagy most, vagy hét és fél hónap múlva. Ma újra béke honol az országban; élvezzük egy darabig ezt a békét. Húsvétvasárnap közeleg. eMagyarország feltámadott.

A kör bezárult. Külügyminiszterét bannolták, hadügyminisztere felszólította az országot a teljes passzivitásra; kampánycikke a „Románia újratöltve” címet viselte, de a dolgok jelenlegi állása szerint az üzemanyag végleg elfogyott. Fölötte már csak az utókor fog ítéletet mondani; és akkor Isten legyen hozzá irgalmas.

Ízig-vérig republikánus, véleményét büszkén vállaló, feddhetetlen jellemű hazafi volt. Személyében a régi eMagyarország egyik utolsó hídfőjét veszítettük el.

Nem sok választásunk van: az utolsó tréningezhető terület, Pozsony feladása óta nem engedhetünk meg magunknak, hogy területet veszítsünk – hogy szövetségest, azt pedig mégannyira se. Mert ugyan nagyon különleges érzés, egy megfoghatatlan illúzió az a déjà vu, de én még egyszer nem szeretném az Új Világ felét sárgára festve látni.

A magyarok szeretete és toleranciája végtelen, a bevándorlókat pedig kifejezetten szeretjük, így hát ivictoras rögtön honosítva is lett. Burgenlandból jutott be, reggel nyolc után egyszerre 20-nál is több ember döbbent rá, hogy benne van a jövőnk záloga.

Voltak csapások, sújtott minket a sors és az admin keze egyaránt. Elvett tőlünk megnyert csatákat, az utolsó pillanatban foszlatta szét édes álmainkat, vagy változtatta meg a szomszédos régiókat. Talán azért, hogy mi, akik unalmunkban polgárháborúsat játszunk tanuljuk meg egyszer s mindenkorra: a szabadság ajándék – kincs, ami nem értetődik magától.

Állok a Dél-Alföld letarolt, üszkös és füstölgő rónáján, és látom, hogy a fal már az adminisztratív zónába esett vissza. Ha valamikor, hát most itt az idő az összefogásra. Fegyelemre lesz szükség, hogy a parancsnak megfelelően üssünk, és osszuk el a sebzést; kitartásra, hogy ne adjuk fel akkor sem, ha végleg eltűnik az alagút végéről a fény. Lelki erőre, hogy végig tisztességesek tudjunk maradni a harc során, és ha kell, akkor felemelt fejjel tudjunk veszíteni.

Ó, hát románokká lettünk mi is! A közvélemény és a kormányaink nem tartják már fontosnak a magyar vidéket, ahova a statisztika szerint tízből hét új játékos fog regisztrálni.

eSzeged történelme II. rész

A V1 egyik legnagyobb újítása (az ember-ember elleni harc eltörlése mellett) a nyersanyagok bevezetése volt. Korábban, a játék béta fázisában a területeket gyakorlatilag csak a nevük és lakosságuk különböztette meg egymástól, a háborúkat is csak dicsőségért, ill. az ott alapított cégekért vívták, legtöbbször anyagi előnye nem származott a hadjáratból a győztes országnak. A fentiek fényében már érthető, hogy akkoriban miért volt a harcmodul mellékes eleme a játéknak, és hogyan lehetett oly’ sok békepárti, trainingezést elvető játékos.

Megérkeztek tehát a nyersanyagok a játékba, az adminok még a V1 bevezetése előtt közzé tettek egy Google Dokumentumot, amelyben tételesen fel volt sorolva, melyik régió mit kap – már ha kap egyáltalán. A klasszikus nyersanyagok a gabona, fa, gyémánt, vas és olaj voltak, mostanra ezeket is megváltoztatták. A táblázatot nagy izgalommal fogadta minden ország, cikkek számoltak be róla eMagyarországon, de a román területeken élő magyarokat is tájékoztatta a Csanád Vidéke. A Dél-Alföld a nullától kettőig terjedő skálán kettes értéket kapott gabonából – ezt ismerjük ma „high grain” néven. A döntés egyfelől örömmel töltötte el az akkori magyarságot, sokan úgy látták, egy nyersanyagokban gazdag régió lehet a záloga a „Magyar Megmaradásnak”, vagyis csökkenhet a játékot elhagyó, román rabigát nyögő emagyarok száma. Másfelől csalódás volt, hogy a többi magyar régió – beleértve az eromán fennhatóság alatt lévőket, az anyaországnál maradtakat, és a Felvidéket is – csak medium besorolást kapott, jóllehet akkoriban az még nem volt világos, hogy ez semmire sem lesz jó. Az eszegedi szerkesztőségű Fittyfiritty újság hasábjain az ékes nyelven cikkeket író Balassa azon véleményét fejtette ki, miszerint a napfény régiója is csak azért lett „elkényeztetve” sok nyersanyaggal, mert momentán román fennhatóság alá tartozik.

Az elcsatolt területeken élő magyarok politikai képviseletére csak részben nyílt lehetőség. A lokális (~önkormányzati) választásokon az összes régió magyar polgármestert választott magának, ők név szerint: Szandra (Debrecenben, az első és egyetlen nőnemű magyar polgármester) Tbeni (Miskolc), Görgey Artúr (Székesfehérvár), Zoli (Budapest), Tamastoro (Kassa), Bethlen István (Zsolna), valamint jómagam Szegeden. A városok egy részében az IRL román fasiszta jelképet, Szent Mihály arkangyal légiójának jelvényét zászlajára tűző eromán párt indított ellenjelölteket, de volt ahol az eRMDP jelöltjei ellenfél nélkül indultak, ott inkább az aktivitás felmérése volt a cél.

Gondok adódtak ugyanakkor a parlamenti képviselettel: az eRMDP két alkalommal is megpróbált bejutni a román törvényhozásba, de mindkét alkalommal sikertelenül. A megszálló ország pártjai ugyanis láncot alkotva, egymásnak küldözgették aktív tagjaikat, függetlenül attól, hogy politikailag egyet értettek-e velük. Az eset nagy port vert fel, sokunknak ekkor nyílt fel igazán a szeme; az emagyarok szemében ettől kezdve nem létezett demokratikus párt a román parlamentben, hiszen ha nem jelentkeztetik át tagjaikat, az eRMDP ötödikként képviselőket delegálhatott volna eRománia országgyűlésébe. A magyarok képviseletét végül egy Gregorius Maximus nevű játékos vállalta magára, aki aktív magyarpárti érdekképviseletet folytatott a rá leadott magyar szavazatokért cserébe. Őt később is karakán, elveiért kiálló embernek ismerhettük meg, ő buktatta le a magyargyűlölő Infinity13 és GabrielP részvételével zajló, Bulgária megTo-zására irányuló akciót. A résztvevők neveit és szándékaikat nyilvánosságra hozta, ezután pedig a hatalmas nemzetközi felháborodás nyomán – az erománok szénája akkor már rosszul állt, ami a nemzetközi sajtót illeti, lévén az akkori PPL-es magyar kormány lemondott a felvidéki területekről, és csak a jogos magyarokat követelte vissza, Írországot pedig még mindig elnyomás alatt tartotta a Victor Petrescu-féle TO-különítmény – elálltak tervüktől.

Polgármesteri ciklusom alatt egyik utolsó intézkedésem volt a Dél-Alföld első és mindezidáig utolsó giftprogramjának levezénylése, megszervezése. A régió lakói közül a magyar cégnél aktívan dolgozó, de gyatra wellnessű játékosok (emlékeztetőül: Szegednek sohasem volt kórháza egészen 2009 tavaszáig, a románok elleni pvp harc pedig sokunkat végletesen legyengített) gifteket kaptak a városi kincstár vagyonából. A gifteket az akkori egyetlen romániai magyar giftgyártól, a Magyar Zen Gifts-től vásároltam (Weisz Manfréd Huba & Phaidrosz tulajdona volt). Tíz játékos harmincnégy giftet kapott – viszonyításképpen, a régió lakossága ekkor magamat is beleértve 26 fő volt.

Az ellenállás lendülete hamarosan megbicsaklott, és fokozatosan el-el tünedezett a magyar szó a Duna keleti feléről. Néhányan politikai karrier reményében költöztek át csonka-eMagyarországra (Huba), mások a világot járták, és minden országban pár napot kampányolással, cikkírással töltöttek, hogy felhívják az idegen nemzetek figyelmét az emagyarság tragédiájára (Sturmwehr), mások önként választották a remeteséget Olaszországban (Tiburzio), vagy csak egyszerűen elhagyták a játékot (Balassa). Ezen sorok írója a dél-dunántúli csata idején vett könnyes búcsút eszülőföldjétől, és lépte át a határt, hogy eMagyarország oldalán harcolhasson.

Ahogy leáldozott a kisebbségi magyar érdekvédelem csillaga, úgy vált egyre valóságosabbá annak az esélye, hogy az anyaország – fegyverrel vagy diplomáciával – visszaszerezheti elvesztett területeit. A 2008 november-decemberi Adam Zahovay-kormány stabilizálta az ország állapotát, közmunkások bevonásával kórházakat épített, és kieszközölte az egységkormányt azoktól a pártoktól, amelyek két hónapja még fékhadseregekkel TO-zták meg egymást, és vágtak válogatott sértéseket egymás fejéhez. Ezekben az időkben, a V1 bevezetése utáni hónapokban jó pár legendás emagyar hagyott fel az eRepublikkal örökre, olyan személyeket veszítettünk el, mint Boris the Blade vagy Joe Gergelics. De jöttek újak is: a Reakció blog segítségével jött létre az első emagyar bébibumm.

Hekkat elnöksége alatt, 2009. január 20-án elindult a csata Szeged visszaszerzéséért, ami később úgy vonult be a köztudatba, mint az eRepublik leghosszabb csatája. Azt ugyanis a bugok és más technikai nehézségek miatt az adminok többször félbeszakították, leállították és a harcok csak Quicksilver elnökségének első napjaiban fejeződtek be. A megszokott lefagyások mellett új tünet volt az avatarok nélküli harcmodul is, ugyanis az imageserver is komoly gondokkal küzdött. Az Index-generáció zöme úgy emlékszik erre a csatára (pontosabban annak a 449. napon újraindított szakaszára), hogy már láthatta a hadakozásokat, de tevékeny harcosként – az XP-követelmény miatt – még nem vehetett részt benne. Bár a PEACE nagy erőkkel segítette hazánkat, ekkor – február 12-én - még nem sikerült visszaszereznünk a Dél-Alföldet, a terület egészen márciusig román fennhatóság alatt maradt.