És megindul a föld

Day 888, 09:57 • Published in Hungary Hungary • by Ludrew


Állok a Dél-Alföld letarolt, üszkös és füstölgő rónáján, amely csak árnyéka három-négy hónappal ezelőtti önmagának. Az ország nem kevésbé: elesett a bevehetetlennek hitt erősség, Nyugat-Dunántúl; mindeközben Debrecen és Pécs kincsei már hadizsákmánnyá silányultak. A földdel vált egyenlővé a Karezs kezdeményezésére, közadakozásból épült kórház; darabjaira hullott Joe Gergelics lovasszobra a mediterrán városban. 2008 őszén SGP lakosaként a legkorábban elcsatolt emagyarok egyike voltam; ezúttal még pár óra erejéig viszonylagos biztonságból nézek át a Duna túlpartjára, ahol dacos honfitársaimat látom, akiknek szemében láng ég. A csatában az első voltam, és most talán utolsóként kell hőn szeretett szülőföldem elbukását végignéznem.

Őszintén megvallva, nem hittem volna hogy mostanában eredeti területeinken idegen hatalom zászlóját látom. Lehet, hogy az általános közhangulathoz hasonlóan én is elbizakodott voltam. És most büntet az ellenfél, a meggondolatlanság, a lezserség – ami pedig korábban oly’ jól állt hazánknak. Miközben ezt írom, a fal meredeken zuhan a ’rural area’ címke alá, és a pár pixellel ábrázolt szélkerék nagyon meglódult, már ami az Edent illeti.

De nincs kétségem afelől, hogy a jelenlegi viszonyok sem tarthatnak soká: a kereket hajtó széljárás is megfordul egyszer. A romokon egy új világrend fog születni; de hogy ki lesz az, aki ebből a pusztító konfliktusból legkevésbé megtépázva kerül ki, egyelőre megsejteni sem lehet. Ez, a mostani – emlékeim szerint ötödik, de nem is tartjuk már számon egy ideje őket – világháború elhozhatja a két, eddig megrengethetetlennek hitt nagyhatalom bukását: eLengyelországét és eMagyarországét.

De hozhatja a most hazánkat feldaraboló ellenségét is. eMagyarországot még sohasem sikerült teljesen letörölni a térképről; és bár most többszörösö túlerővel állunk szemben, és a szövetségesi védelemnek is híján vagyunk a korábban taktikai okokból kilőtt MPP-k miatt, nincs még minden veszve. Nincs, mert mi IRL és ingame szülőföldünkért harcolunk, ahol ismerünk minden talpalatnyi helyet, ahol minden város templomtornya még jelenlévő és már eltávozott barátainkat, bajtársainkat, mentorainkat idézi elénk. Mert számunkra ezek a régiók nem csak régiók; mert még emlékezünk, micsoda kínkeserves munka volt visszaszerezni azt, amit alapjáraton nekünk rendelt a sors, csak mások elvették tőlünk.

Mi, emagyarok egy régió Q5 Defence Systemében nem a várat látjuk, hanem azt a száz embert, aki önként vállalva a kubikosságot közmunkával felépítette azt. És valahol itt van a lényeg: ez az ország nem írható le a kettes számrendszerben, nem csupán 9 régió összessége, hanem egy eszmény. Magába foglalva mindazt, amit lassan két és fél év alatt épített föl megannyi játékos. Egy eszmény, ami nem veszik el akkor sem, ha a zöld szín és a Hungary felirat nem jelenik meg többé a térképen.

Állok a Dél-Alföld letarolt, üszkös és füstölgő rónáján, és látom, hogy a fal már az adminisztratív zónába esett vissza. Ha valamikor, hát most itt az idő az összefogásra. Fegyelemre lesz szükség, hogy a parancsnak megfelelően üssünk, és osszuk el a sebzést; kitartásra, hogy ne adjuk fel akkor sem, ha végleg eltűnik az alagút végéről a fény. Lelki erőre, hogy végig tisztességesek tudjunk maradni a harc során, és ha kell, akkor felemelt fejjel tudjunk veszíteni. Becsületes helytállás után nem ígérhetek mást ellenségeinknek, mint hogy egy esetleges vereség esetén még szívósabb, még kitartóbb kisebbség leszünk, mint voltunk a béta idején. És hogy ha kell, hát a Csanád Vidéke ismét felveszi az ellenállás lapja nevet.