Rekviem az emagyar vidékért

Day 936, 10:11 • Published in Hungary Hungary • by Ludrew


Ezerkilencszáznyolcvanhét. Ennyi ember, játékos, emagyar honfitársunk él jelenleg kitaszítva, a kies puszta közepén; otthon – de mégis otthontalanul. Jöhetne mindjárt a reakció, hogy többsége fake vagy haldoklik, és csak kisebb része kétkattos vagy újonc, de az ennek ellenére is tény, hogy ma eMagyarországon Budapestnek nincsen alternatívája.

A hazánk ellen április végén indított általános támadás során Közép-Magyarországot leszámítva elpusztult az összes kórházunk és védővárunk, és jóllehet az állami cégekben ezekből több is áll raktáron, túltengünk magasan képzett építőipari munkásokban, és anyagilag sem állunk túl rosszul, ez a hat terület máig nem kapott semmilyen infrastruktúrát - semmit, ami lakhatóvá tenné őket.

Elképzelve egy olyan helyzetet, hogy Budapest elesik, a jelenlegi, klinikák nélküli helyzetben 24 órát kellene várnunk arra, hogy ismét wellness-regeneráló létesítménnyel ellátott régiónk legyen – ennyi ideig tartana megszavaztatni azt a kongresszusal. A kórházak telepítése ellen azt hozhatják fel, hogy nagyobb népesség koncentrálódik így a fővárosban – de ne feledkezzünk meg róla, hogy ilyenmód mindent vagy semmit játszunk, hiszen a fővárosba vezető úton nem lesz semmi, ami akárcsak egy kicsit is megnehezítené az ellenfél dolgát. Meglehet, attól félünk hogy letarolja őket az EDEN – de a rombolásig eltelt idő alatt jóval több hasznot hajtanának kórházaink, mint raktáron tárolódva.

Szeged, a romániai magyar ellenállás ősi fészke, egyetlen high területünkön most 272-en tengetik életüket – fénykorában 2400 embernek adott otthont. Győr, a város ami hosszabb ideig volt eMagyarország fővárosa, mint Budapest, a város, ahol kongresszusi választáson indulni minden valamire való politikus álma volt; Debrecen, ahol 2008. augusztus 30-án az eRepublik addigi legvéresebb és hosszú ideig legutolsó csatáját vívták; Pécs, ami a bátorság és győzelem szinonimája lett anno Joe Gergelics révén; Miskolc, aminek révén végleg eldőlt, hogy Lengyelország az ellenségünk lesz – ezek a területek most mind kérdőn tekintenek az országra, fájó, begyógyítatlan háborús sebeiket hátukon viselve. Székesfehérvár is, ami a kétrégiós ország első területszerzése volt – a románok visszavonultak ’09 telén, mert nem tartották értékesnek a régiót.

Ó, hát románokká lettünk mi is! A közvélemény és a kormányaink nem tartják már fontosnak a magyar vidéket, ahova a statisztika szerint tízből hét új játékos fog regisztrálni. Megtörve kérdezem hát: ha az etörténelmileg és kulturálisan nekem oly’ sokat jelentő régiók nem értékesek Nektek – az sem zavar benneteket, hogy 1987 emagyar a nagy büdös semmi közepén kényszerül élni?!

Hadd legyen már valami célom nekem is! Még ha a szívem is diktálja… Karezs szavai ezek, azé a játékosé, aki régen civil kezdeményezést indított, és adománygyűjtéssel kórházat szerzett az Észak-Alföldnek. Tizenhárom hónapja a vidék felkarolására nem volt pénz – de volt összefogás a nép széles rétegeiben. Ma az anyagi feltételek adottak lennének – de hiányzik a politikai akarat.

Egy ideje kétkattolok, őszintén szólva ezt úgy fele-fele arányban okozta IRL elfoglaltságom és a motiváció hiánya, ahol az egyik fő faktor kényszerű kitelepítésem eSzülőrégiómból, szűkebb pátriámból. A böngészőmben a legtöbbször látogatott lapok között még mindig előkelő helyen szerepel Southern Great Plain, jóllehet hosszú ideje már nincs lehetőségem a Dél-Alföldön gyógyulni. És kövezzetek meg, de nekem a médiamodul reformja óta a lakhelyként megjelenő Central Hungary gyakorlatilag semmivel sem jelent többet, mint Belgrád vagy North of Brazil. Nem ismerem túl jól a kormány távlati céljait, és én lennék a legboldogabb, ha a cikkem feleslegesen íródott volna, és a vidék feltámasztására már meg lenne a szándék és a terv is.

Addig azonban ülök a lerombolt nádfedeles házak tövében, a végigperzselt Alföld déli szegletében, és kérges arcom barázdái közt egy könnycsepp gurul végig arra gondolva, hogy bár nem mi égettük fel eMagyarország hat régióját, de arról csak mi tehetünk, hogy mostanáig így is maradtak.