Ünnepre harangoznak

Day 872, 08:44 • Published in Hungary Hungary • by Ludrew


Kereken egy éve hazánk, eMagyarország kivívta szabadságát, teljes függetlenségét; visszafoglalta az utolsó román megszállás alatt lévő régiót, Budapestet. Háromszázhatvanöt napja van már annak, hogy az országba regisztráló barátaink minden esetben magyar igazgatás alatt álló területre kerülnek; annak, hogy román zaklatásoktól mentesen lehet édes anyanyelvünkön cikket írni; és legfőképpen annak, hogy ami IRL is hozzánk tartozik, azt a játékban is a magunkénak tudhatjuk.

Nem hiszem, hogy lenne még egy ország az eRepublikon, ami nálunk rapszodikusabb életutat járt volna be. Az emagyar történelem számos eseménye, például a spanyol kincstár megszerzése, a magyar területek felszabadítása, a vajdasági vagy a heliongjiangi csata már a kollektív, nemzetközi legendatárat gyarapítja. Quicksilver nevezte hazánk virtuális mását a legbüszkébb birodalomnak, és valóban, sok igazság van benne. Hiszen a két kezünkkel küzdöttük föl magunkat a világ tetejére; emberfeletti erőfeszítések kellettek ahhoz, hogy a perifériára került, szétesett és magába roskadt csonka országból, a nyugati karéjból a világ első számú szuperhatalma legyen XP, népesség, területek és erő alapján egyaránt. Ahhoz, hogy a tojáshéjat a fenekükön cipelő, több százezres falakat ökölbe szorított puszta kezükkel püfölő indexbébikből az eföldkerekség legjobban szervezett, legrettegettebb hadserege váljék.

Aztán, miután már majdnem mindent elértünk, amit csak lehetett, elbizakodottakká váltunk. Nem tudtunk megálljt parancsolni bosszúnknak, elfelejtettük a határt, ahol meg kellett volna állni a legyőzöttekkel való bánásmódban. Az ellenséget saját sorainkban kerestük, miközben néhányan az ország kárára nyerészkedtek, és próbáltak meg ingame- vagy IRL-vagyont szerezni maguknak. És lásd, Isten nem ver bottal: rövidesen búcsút mondhattunk három földrészen átívelő gyarmatbirodalmunknak – megadatott tehát a lehetőség, hogy az itthoni kicsinyes politikai pártharcokra koncentráljunk, ha valóban úgy akarjuk.

De szerencsére sokan gondolkodtak másként. A fosztogatások és a botrányok ellenére az emberekben század- és párttársaik, a képernyő másik oldaláról megismert bajtársaik tartották a lelket. A sokszor felelőtlen vezetés ellenére az ország mégiscsak egyben maradt; ebben hatalmas szerepe volt a civil kezdeményezéseknek, alapítványoknak, amik fároszként világítottak az állammal szembeni bizalomvesztés sötétjében. Kijelenthető, hogy UVVA, Ludovika és NMA nélkül sokkal szegényesebb lett volna a játékélmény, és sokkal többen hagyták volna itt az országot - és magát a játékot is.

Voltak csapások, sújtott minket a sors és az admin keze egyaránt. Elvett tőlünk megnyert csatákat, az utolsó pillanatban foszlatta szét édes álmainkat, vagy változtatta meg a szomszédos régiókat. Talán azért, hogy mi, akik unalmunkban polgárháborúsat játszunk tanuljuk meg egyszer s mindenkorra: a szabadság ajándék – kincs, ami nem értetődik magától.

Vátesszé lettünk. Megmutattuk az erep népeinek, hogy nagyon mélyről indulva is lehet egy ország világelső. Bebizonyítottuk, hogy ha Heliongjiangról van szó, akkor a hazaszeretet nagyobb úr, mint az időzóna-eltérés. Fehérló harmadik ciklusa alatt megtettük azt, amit korábban megpróbálni se mert senki: megtámadtuk Romániát eredeti területein; és miközben a mi határaink éppen egy éve sértetlenek, a román területek közül jó néhányat elfoglaltunk. Példát statuáltunk mindenki előtt: a Magyar Birodalom felemelkedése megmutatta hogy nagy internet-penetráció, IRL gazdagság, admini hátszél, és hatalmas való világbeli lakosság nélkül is a dobogó legfölső fokára kerülhetünk.

Generációk jöttek, nőttek fel, és – nézzünk szembe vele – egész generációk hagyták is abba a játékot. Az a törzsgárda, akivel én annak idején ’08 augusztusában kezdtem szinte teljes egészében lecserélődött, csak múzeumi vitrinben található még belőlünk egy-egy díszpéldány. De jöttek a helyünkre a Reakciósok, akikből később a sokat magasztalt és szidott politika elit lett; jöttek az indexesek, akik valóra váltották a öregek álmát, és közösen újra egyesítettük az országot; jöttek a napiszarosok akkor, amikor már kis híján unalomba fulladtunk, és elfelejtettük, hogy néz ki egy level négyes játékos. A lista sokáig folytatható, de a lényeg az, hogy együtt, sokféle kulturális közegből jőve, eltérő időpontban regisztrálva alkotunk egy nagy csapatot. eMagyarország minden bizonnyal az egyik legváltozatosabb összetételű hazai internetes közösség; és talán ebben is lehet az erőssége – hiszen az egyszokású ország gyenge és esendő.

És most, egy év távlatából ideje számot vetni. Végigpásztázni lelki szemeinkkel a 73 elfoglalt régiót, a győztes csatákat, hosszabbításos ütközeteket. Rápillantani Szerbiára, akire nézve azt érezhetjük amit az apák éreznek, mikor kamasz fiúk túlnő rajtuk; Oroszországra, aki felszabadult és hű szövetségesünké lett; az időről-időre megliberált Németországra, és az életbe sikeresen visszahozott Bulgáriára, Szlovéniára. Tekintetünk megállapodhat a számos Q5 kórházon és erődítményen, amit a közösségi munka épített fel. És nem utolsósorban az írott örökségen: egy év alatt számos kiváló zsurnaliszta lett az emagyar közösség tagja, és mindannyian tudnánk olyan cikkeket említeni, amelyek nem törlődtek ki nyomtalanul emlékezetünkből, esetleg mély érzelmeket váltottak ki belőlünk.

Ünnepeljünk hát! Sokan, sokszor örömködtek és ittak a medve bőrére akkor, amikor még messze volt a siker; érezték a zsebükben a győzelmet akkor, amikor az ellenfél – ha megsebezve, végletekig elgyötörve is – még tartotta magát. De most itt az idő. Emeld föl a fejed, emagyar. Nézz a napba, az áldott tavaszi napsugárba. A remény sugara az. A reményé, hogy nekünk, tizennyolcezer játékosnak lesz még legalább egy, ugyanennyire dicsőséges esztendőnk.