eMagyarország feltámadott

Day 508, 08:17 • Published in Hungary Hungary • by Ludrew

Hét és fél hosszú hónap. Hét és fél nehéz, embert próbáló hónap. IRL is sok idő, nem hogy egy internetes játékban. De a magyarság kibírta. Mit kibírta, felülkerekedett: megerősödött, fejlődött, hamvából éledt fel, és legyőzte ellenségét.

Hogy is kezdődött? A románok hadüzenetével, még a kroovy-kormány idején. Az augusztus 28-i hadüzenettel, eMagyarország lerohanásával. Később az adminok kijelentették: az első világháború vette ekkor kezdetét. Tiltakoztunk; hagyjanak minket békén, ez a mi konfliktusunk a románokkal, nem kellenek ide hangzatos szavak. Később beletörődtünk, kicsit talán lelkesített is a tudat, hogy mi lehetünk a „népek Krisztusa”, és a mi elbukásunk kell ahhoz, hogy az agresszor Románia végleg elvesszen. Aztán – ha már világháború – belefolyt mindenki. És végül jórészt ennek a beavatkozásnak is köszönhetjük a mostani teljes szabadságunkat.

Miért támadtak meg minket? Alex Craciun választási ígérete nyíltan harsogta, hogy a románok vágynak a szórakozásra, és a győzelem ízére; ezért támadták meg Ukrajnát, és ezért fogják elfoglalni Magyarországot is „minden szükséges eszközt bevetve”. Úgy tűnik, hogy ez a vágy csillapíthatatlan volt; és bár már a legelső román győzelem, Kassa is megmutatta, hogy Magyarországot jelentős külföldi segédcsapatok támogatják, a románok nem tudtak, és nem akartak leállni. Hajtotta őket ezerféle ok és motiváció; felsorolni őket hasztalan lenne. A harcok szüntelenül zajlottak, de még náluk is gyakrabban jöttek elő szerverleállások. Tömérdek bug hátráltatta mindkét oldalt; ugyanakkor ez főként a magyarokat dühítette, akik az adminok közrejátszását tételezték fel. És bár a románok arra számítottak, hogy a vesztes csaták és játékhibák lelomboznak minket, csak még dacosabbá tettek minden magyart.

Szeptember harmadikára eMagyarország teljesen visszaszorult egy nyugati karéjba, birtokolva két szlovák régiót, valamint Dél- és Nyugat-Dunántúlt. Katonáink totálkárosra harcolták magukat, a nemzetközi sajtó tele volt a magyarok segítségkérésével, de mindez kevés volt a győzelemhez. Elszántságunkat az újságcikkek címei is jelzik: „Harc az utolsó vérig” „Az utolsó óra következik”. Ezen a napon az adminok a könnyebb utat választják: a V1 bevezetéséig szüneteltetik a háború modult; megjavítására a jelek szerint se képességük, se szándékuk nincs. Olyasmi megoldás volt ez, mint amikor a kátyús út kijavítása helyett a földbe szúrunk egy „úthibák” táblát, és hagyjuk az egészet úgy, ahogy van.

A Romániába került magyarság helyzete teljességgel kilátástalan volt: akkoriban, ha a területet elfoglalták, az anyaországon maradt cég automatikusan elvesztette alkalmazottait. Az első napokban megközelítőleg száz, az utolsó napokra már 300-400 magyar került át a megszálló hatalomhoz. A forint használhatatlan, román leje senkinek sincs, munkája úgyszintén. A visszahódításra láthatólag nem volt esély, a sajtóból egy szót sem értettünk. De dac, az ősi elszántság, az ellenállás, ami a vérünkben volt színre lépett újra. A magyar területek polgármesterei levitték az adókat nullára, az emberek megtagadták a román cégeknek dolgozást, cikkeinket szüntelenül publikáltuk. És bár néhányan a megszálló hatalom oldaláról is felismerték a háború visszásságait – arra próbálták buzdítani román honfitársaikat, hogy segélyeket adjanak a magyaroknak, legalább annyit, hogy hazatérhessenek –, néhányan felléptek az agresszív kommentelők ellen, akik megpróbálták az anyanyelven írókat ellehetetleníteni, de a román lakosság többsége ellenséges, vagy legalábbis közömbös maradt. A közöny elnyomássá csapott át, amikor a pártok láncot alkotva egymásnak küldözgették tagjaikat, csakhogy az eRMDP ne kerüljön be a törvényhozásba.

Sokan visszatértek az anyaországban, kevesen maradtak. Mindkét csoport hazáját szolgálta – ki így, ki úgy. Utóbbiak egy idő után mégis egyre kevesebben lettek, és végül lassan, de biztosan elfogytak. Közben otthon is kezdett összeomlani minden: folyamatos kormányválságok, szétvert pártok, reménytelen emberek, trágár hozzászólások jelentették a hétköznapokat. A megmérgezett hangulat hatására még többen távoztak tőlünk; alig akadt ember, aki ne vette volna biztosra hazánk rövid időn belüli eltakarítását a térképről.

Hogy eMagyarországot mi mentette meg a teljes összeomlástól, máig nem tudom; talán Adam Zahovay egységkormánya, talán a PEACE megerősödése, talán Románia félelme egy jelentős magyar kisebbségtől, talán a magyar játékosok kijózanodása, mentalitásuk megváltozása, talán az isteni gondviselés. Akárhogy is, az új évet már jóval pozitívabb események kezdték el fémjelezni, és persze hamarosan beütött az index népességrobbanás is. Lépésről-lépésre visszaszereztük elcsatolt régióinkat, és két csata között már észrevehető volt a fejlődés, a javulás – minden téren. A hadjárat megkoronázásaként tegnap, április 10-én hazánk visszaszerezte Budapestet, az utolsó megszállt régiót.

Vegyük észre: Románia elbizakodott volt. Elbizakodva túlontúl vérmes reményeket táplált; tetteinek következményei beláthatatlanok lettek. Ne essünk Románia hibájába! Ne kapjunk vérszemet pillanatnyi sikereinktől –mert úgyis megfizetünk érte. Vagy most, vagy hét és fél hónap múlva. Ma újra béke honol az országban; élvezzük egy darabig ezt a békét. Húsvétvasárnap közeleg. eMagyarország feltámadott.