Join the new world

Elérkezett hát ismét az idő, amikor Románia újra terjeszkedésbe fog. A képlet kísértetiesen hasonlít a 18 hónappal ezelőttihez: egy gyenge, gyéren lakott ország lerohanásával kezdődik a hódítás. Most Ukrajna helyett Bulgária az első lépcsőfok; előbbit már félig-meddig gyarmati sorba taszították, Moldáviában sem kihívás, sem távlat nincs; Magyarország megtámadását másodjára, Szerbiáét pedig elsőre sem fogják megkockáztatni – maradt tehát Bulgária, a Balkán kapuja.

A Bulgária utáni vágyakozás – jóllehet, nyilván nem a déli szomszéd elfoglalása álmaik netovábbja – nem új keletű: pár héttel a hazánkkal vívott háború alábbhagyása után TO-zni akarták azt, de egyik képviselőjük, Gregorius Maximus közreadta az akcióban közreműködni hajlandók listáját; az ennek következményeképpen létrejövő hatalmas nemzetközi felháborodás hatására végül elálltak tervüktől.

Bulgária csupán egyetlen, egy magyar MPP-vel rendelkezett a háború kitörése pillanatában – ismeretes, hogy az első világháború kirobbanása napján kötődött hazánk legtöbb szövetsége, a PEACEt gyakorlatilag a román agresszió elleni fellépés szükségessége hívta életre a Pánamerikai szövetség, a FIST és az MA korábbi tagjaiból. És bár az első két csata megnyitásakor, Kassa és Szeged ostromakor már 8 szövetséges harcolt az oldalunkon, védte a magyar anyaföldet – köztük olyan államok, mint Kanada, vagy Spanyolország –, ez akkor mégis kevésnek bizonyult. Bulgáriát azóta a PHOENIX nagyhatalmai támogatják, nagyobb bizakodásra adva okot.

Hazánk végül két régiót tartott meg, többit elszedte tőle az addigra már szuperhatalmi álmokat dédelgető sárga óriás; Bulgária jelenleg hármat birtokol, de kardélen táncolt Szófia ostromakor, ahol esély volt arra, hogy végleg eltűnjön a térképről. Hogy mi mentette meg őket? Románia ezúttal nem a teljes megsemmisítésre játszott, csak Törökországon akarja átpréselni magát az elefántok és monszunok kontinensére – minket anno minden valószínűség szerint az mentett meg, hogy a románok nem akartak egy magyar kormánypártot országuk élére. Már októberben sem kellett sok ahhoz, hogy az eRMDP TOP5 pártként magyarokat delegáljon a román kongresszusba; a Győrött és Pécsett ragadt 500 további magyar átkerülésével pedig gyakorlatilag TO-ztuk volna a bábállamok madzagon rángatásának mesterét, Victor Petrescu hazáját, az Új Világ akkori első számú hatalmát.

Az idő persze elrohant mellettünk – a béta korszakát idéző PvP pontszámításos rendszere helyett előbb a csata végén nagyobb seregek felvonultatása, majd a trivia kérdések – esetleg a dekóder használatának – ismerete szükségeltetett a csaták megnyeréséhez. Az MPP rendszer gyökeresen átalakult, és az új Lana-féle tréningrendszer megjelenésével eljött parter ideje is. Érdekes belegondolni, hogy mi lett volna ha nem alakítják át a rendszert és eMagyarország a tavaly augusztusban aktivált szövetségesekkel nézne farkasszemet Romániával. Továbbgondolva viszont némileg hervasztóbb eredményt kapunk: az eltelt tizenvalahány hónap viharai révén kettőt ha meg tudtunk volna tartani közülük. Leghűségesebb és legerősebb barátaink – Szerbia, Indonézia, Oroszország – szövetsége bár kézzel fogható volt, nem volt formálisan megkötve, vagy az országok még a térképen sem szerepeltek. A konklúzió tehát könnyen levonható: az Isten is úgy akarja, hogy a Románia elleni háborút hazánk egy az egy ellen játssza majd le.

Ez azonban még nagyon messze van – előtte meg kell mentenünk Törökországot, helyre kell állítanunk Bulgária területi integritását, és ki kell védekeznünk az amerikaiak támadásait. Nem sok választásunk van: az utolsó tréningezhető terület, Pozsony feladása óta nem engedhetünk meg magunknak, hogy területet veszítsünk – hogy szövetségest, azt pedig mégannyira se. Mert ugyan nagyon különleges érzés, egy megfoghatatlan illúzió az a déjà vu, de én még egyszer nem szeretném az Új Világ felét sárgára festve látni.