Félidő

Day 2,130, 02:16 Published in Hungary Hungary by karaj22

Tisztelt polgárok!

Szeretném a kívülálló szemével összefoglalni a választások óta eltelt időszakot kritikus szemlélettel. Ne felejtsük el, hogy a kritika egyaránt lehet pozitív és negatív is, hiszen mindkét visszajelzésből gyarapodunk tapasztalatokkal.



Kezdjük a történet elején, nevezetesen az elnöki programmal. Alapvető célkitűzésként a belügy lett első helyre rangsorolva, abban is az előző ciklusban elvesztett orgokkal illetve a szociális minisztérium munkájával kapcsolatban olvashattunk távlati célokat.

Orgokkal kapcsolatban ugyan kaptunk egy Magyar Közlönyt, de ez nem az ellopott orgokról szólt, hanem egy újabb összeírásról. Mivel szigorúnak mondható a cikk kiadásától számított négy napos határidő, ezért pár század vezetője nemtetszését jelezte különböző fórumokon. Bár az orgok tulajdonosai ismét összeírásra kerültek, továbbra sincs információnk arról, hogy ki(k) tulajdonították el a Hadügyminisztérium orgot hamis közlönyöket kiadva illetve kik törték fel a nemzeti kincstárnak mondható orgokat (eMNB, NAT, stb.). Véleményem szerint ez inkább fontosabb, semhogy visszaticketeljünk egy vagy két nem használt orgot.

A szociális minisztériummal kapcsolatban a beköszönő cikk már tartalmazta az előző ciklus közepén belengetett változásokat. Mivel sose voltam a minisztérium kliense, ezért nem tudok érdemben nyilatkozni az új rendszer hatékonyságáról, azt minden kezdő maga döntse el, hogy így jobb-e neki, mint előzőleg.
Szintén a minisztérium égisze alatt találkozhattunk játékokkal, melyekkel kapcsolatban csak pozitív visszajelzést hallottam, úgyhogy itt feljegyezhetünk egy piros pontot a szervezőknek.
Számomra kérdés, hogy a lebontott cég vagyonát miért nem pörgetjük a pénzpiacon, de ez annyira nem lényeges most.

Érdekes célkitűzés volt a belügyi struktúrát illetőleg a régi motorosok lecserélését említő bekezdés. Igazából ha az ember ránéz az ország politikai oldalára akkor a külügyminiszteren kívül kizárólag olyan emberekkel találkozhat, akik nem egyszer töltöttek már be kormány pozíciót.
Ez nem feltétlenül rossz, csak lehet páran ezért szavaztak erre a programra, hogy új arcokat lássanak.



Itt hadd térjek ki a kommunikációra. Szerintem nem túl jó ötlet, hogy a Kommunikációs Közlöny hasábjain olyan cikkeket jelentetünk meg, ami kizárólag egy bizonyos újságban szokott megjelenni. Interjúzás helyett inkább olyan tényeket kellene közölni, ami a magyar embert segíti a játékban való eligazodásához (aktualitások, összefoglalók, stb.).

A hadügyi program nem nevezhető túl ambiciózusnak, de pont elég izgalmi faktorral rendelkezik, hogy ne unatkozzunk egész hónapban. Célként Ukrajna és Oroszország lett megjelölve, ezt eddig nyugodtan kipipálhatjuk, hiszen a két országot nagyjából már eltöröltük. Közbeszólt ugyan egy presztízs verseny, de alapvetően a terveinket nem akadályozta.
Örvendetes momentumként említhető meg a volga vyatkai felkelés, melyet viszonylagos nehézség nélkül hoztunk.



Kampány szerint a zsold meg lett szüntetve erre a hónapra, viszont már a beköszönő közlöny cikkből és a gazdasági minisztérium elszámolásából kiderül, hogy nagyon is van:

Érdemes megemlíteni a parázs vitát keltő Work Tax és Combat Order témakörét.
A hadügy CO-ból oldja meg a sebzés ,,vonzást’’. A drágasága miatt viszont az ország jelenlegi bevételei ezt nem fedezik, ezért történt egy - előzetes kongresszusi ülés után - adóemelést megcélzó javaslat, mely le lett szavazva végül. Itt egyértelműen kiderül, hogy a jelenlegi költségvetés erősen deficites, az adóemelés is igazából lyukat tömni jön létre, hogy a hónapot végül nullszaldósan lehessen zárni.
A törvény elutasítása így arra készteti a hadügyet, hogy nélkülözze a CO-t, erről mind a Kommunikációs Közlöny, mind a Hadügyi Közlöny említést tesz. Érdemes megjegyezni a HK kiadásának napját, ugyanis ekkor a 2123. napot írjuk. Kicsivel több, mint két nap múlva a következőt olvashatjuk a Hadügyi Közlönyben:
,,Erre a csatára 91.526 cc ment el CO-ra.’’

A verseny miatt sokan kifogytunk ellátmányból, jelentsen ez akár ételt, akár fegyvert. Szerintem ilyenkor lenne szükség a szociális minisztérium közreműködésére, és CO helyett a pénzt osztásra fordítani, ahogy arra a shoutokban már lehet látni a felhívást.

Ha már szóba kerültek a pénzügyek, egy mondat erejéig ejtsünk szót a kampányban ígért kalákaprogramról. A gazdasági minisztériumtól egy beköszönő cikken kívűl nem sokat kaptunk, ott sincs megemlítve a cégfejlesztési program. Azonban van még idő a ciklus végéig, de eddig a szándékot sem lehet látni.



Sajnos a verseny miatt a szokásos önző magatartás alakult ki: a kiemelt kockázatú felkeléseket a verseny vége felé elbuktuk, így felszabadultak az oroszok. Ezzel kapcsolatban igen fűtött hangulatú hozzászólást olvashattunk a hadügyi csapat egyik prominens tagjától, melyet véleményem szerint nem engedhet meg egy közalkalmazott.



Időközben visszakerült hozzánk az olaj és szarvas régió is, így a verseny idejére az ország ételgyártása az optimumon tudott maradni.
Üröm az örömben, hogy a két MPP-vel rendelkező Ukrajnát nem tudjuk megverni közvetlen csatában nappal.

Ami az oktatást illeti, a szokásos magas színvonalon végzik Imre Norbiék a munkájukat, ismét egy piros pont. Bár hónapok óta ők felelnek az ifjúság neveléséért, szerintem nem véletlenül és abszolút megérdemelten.
Sajnálatos, hogy a Fiatalokat a vezetésbe programot ennyi negatív kritika érte, mert ezzel a jelenlegi helyzetet kiáltottuk ki győztesnek. Azaz új kormányokban vagy az egész gárda ismeretlen vagy kezdő egyénekből áll, vagy a régi garnitúra marad átmenet nélkül.
Reméljük, hogy a mentorprogram több sikerrel kecsegtet.

Végezetül térjünk rá a külügyre. Amennyi kiderült számomra a tájékoztatásból az az, hogy nem fogunk az ukránokkal NAP-ot kötni. Ez alapvetően tud jó dolog is lenni, viszont az a gond, más külügyi szituáció nemigen került közlésre eddig.
Emellett megemlítésre került az indiai MPP kötése kapcsán, hogy a szövetségnek esetleg tervei vannak az indiai portyázókkal. Kicsivel többet lehetne ide írni, hogy miért pont most jutott eszébe a szerbeknek, mi érdekünk fűződik nekünk ahhoz, hogy három ex-EDEN állam visszakerüljön eredeti területeikre, stb.
A jelenlegi gazdasági helyzetünkben érdemes lenne megfontolni az ilyen MPP kötéseket, tekintve hogy a fehéroroszok is simán hozták nélkülünk a csatáikat.
A külügyi aktivitást egyébként erősen fémjelzi a Külügyi Közlöny legutolsó cikkének kiadási dátuma.

Továbbá magyarázza meg nekem azt valaki, hogy mikor a kormánylistát a külföld számára publikáljuk Voice Of eHungary -n keresztül , akkor miért írunk a címbe cirill betűkkel, ha utána a cikkben sehol sem írunk ilyenfajta írásmóddal?



Röviden és tömören összegezve: óvatos ígéretek és még óvatosabb teljesítésük, valamint enyhén felelőtlen költekezés. Láttuk a prot és láttuk a kontrát, mindenki eldöntheti, hogy mennyivel vitték előre az ország szekerét.

karaj22