Rezkarcok: Istencsaszar

Day 1,830, 08:48 Published in Hungary Hungary by Ipath

Ez a Flagellum Dei Rézkarcok című különkiadásának 6. száma. A sorozatban a barátaimat
mutatom be, úgy ahogy én ismerem őket, szubjektíven, személyesen.



Az ember a külvilág szemében: Istencsaszar
Született: 2009. február 09.

Medálok: 46x Hard Worker, 2x Media Mogul

Politika: NÉP

Kormány: Alelnök, Tanácsadó

Egyéb: Magánvélemény, ICS



Az ember a számok mögött: Jó, azt hiszem ICS-nél mégis csak egy számmal kell kezdenem a bemutatást és ez a 39. Mind ismerjük, az újsága az egyik utolsó, ami rendszeres és minőségi cikkeket publikál, és egy döbbenetes szám: 39-szeres kormánytag. Ez szinte predesztinálja az embert arra, hogy elnök legyen ő valahogy mégse lett az sose. Ezt személy szerint túlzott kockázatkerülésnek tulajdonítom (ne köss bele, én ezt gondolom és kész), de végülis a predesztináltság még nem jelenti azt, hogy nincs szabad akarat.

Visszatérve az emberre: ICS-t (viták vannak róla ki kezdte el így hívni, mobra és a századtársai is magukénak vallják a jogot) is kb. 2010 május végén ismertem meg. Kezdettől stratéga szerepre tört, emlékeim szerint soha nem is vágyott más pozícióra vagy feladatkörre és még az se tántorította el ettől soha, hogy a játék azért valljuk be: igencsak átalakult.

De nem csak az anti-elnökséggel és stratégiával kapcsolatban irigylem a kitartását. A NÉP is számomra egy ilyen ‘protest’ dolog a részéről. Nem egy nagy párt, valójában sose volt tartósan kongresszusi tényező, de ő mégis 3 éve a tagja. Ezt amúgy több embernél is megfigyeltem onna, szóval valamit nagyon jól csinálnak mégis, pedig sokat gondolkoztam rajta és még az arculat se olyan egyedi, ami miatt maradnia kéne az embernek. Biztos a társaság a jó...

A 39 kormánytagság mellé jár 46 HW is (azt hiszem egyet se hagyott ki, vagy elbasztam a számolást), ami egyértelműen mutatja a függőség abszolút beálltát. De, hogy is ne függnénk, ha örömünk van a játékban. És ugyan mi lehetne nagyobb öröm, mint a káröröm? Na, ezen elvekhez kapcsolódik az egyik kedvenc ICS-hez köthető story-m. Talán azt nem mind tudjátok, hogy mocskos jetibérencek vagyunk mindketten, de hogy sunyi rotyogtatók azt tuti. Nyilván nem kell néven neveznem eme remekek mestrét, maradjunk annyiban hogy Eheslo. De mivel az Úr igazságos és Mikrobi az ő pásztora, ezért megadta nekünk a visszavágás lehetőségét és bizony mondám néktek mi nem voltunk restek és komment versenyt rendeztünk első cikke alatt. Természetesen a mestertől vettük a példát a műfajt illetően, így a szokásos 2000 karakteres ICS kommentek itt bővelkednek a szóvirágokban is, mint hogy: “...ez a morális szint azért már mindennek a legalja. A jetik felkérték a jeticsicska éheslót, hogy akármi van, trollkodjon, és próbáljon erkölcsi magaslóról, fennkölt szónoklatokat leadva kételyt ébreszteni...” vagy “...téged is megvettek a jeticsicska, román békét rotyogtató szőrpártiak..” Érdemes végig olvasni újra őket, jókat lehet mosolyogni.

Összegezve: függő, szakértő, troll. Indulj el elnöknek, legyen tököd.


***Mint az már szokássá vált, a cikk alanya dobhatja tovább a labdát***


A rovat korábbi cikkei:
5.) Laurh
4.) Ipath
3.) Weisz Manfred Huba
2.) Pinkontom
1.) vasmegye



Üdvözlettel:
Ipath