Rezkarcok: Pinkontom
Ipath
Ez a Flagellum Dei Rézkarcok című különkiadásának 2. száma. A sorozatban a barátaimat
mutatom be, úgy ahogy én ismerem őket, szubjektíven, személyesen.
Az ember a külvilág szemében: Pinkontom
Született: 2009. Február 26.
Medálok: 31x Hard Worker, 3x Congress Member, 19x Super Soldier, 1x Battle Hero
Politika: SzEM, eFGKP/KGP, NF
Kormány: Okt.minisztérium/Egyetemi rektor
Egyéb: #lelkisegély
Cseten az #oktmin szobűból ismerik, akik kicsivel később születtek nála, esetleg az Enyhe Fintor című kavalkádból (én tényleg, akartam írni, hogy miről szoktál írni, jó lenne bevezetni valami rendszert az életedbe
😛).
Az ember a számok mögött: Pinki tipikusan a "more then meets the eye' típusú emberke (leleplezem egyből: nő) itt erepen. Nincs sok medál, nincsenek nagy számok mégis kétségtelenül az egyik legaktívabb játékos közel 3 év után is. Mert én az aktivitást nem rank point-okban mérem, hanem abban, hogy ki mennyit tesz hozzá a közösséghez, ebben pedig szerintem nem lesz köztünk vita, hogy a legjobbak között kell említeni.
Kb. 2010 május első hetében ismerkedtünk meg jobban. Előtte csak annyit tudtam, hogy a #lelkisegely nevu szobat üzemelteti, abban pedig szinte biztos voltam, hogy nekem arra nincs szükségem (esendők vagyunk, tévedtem, utólag is szorri vagyok), meg néha láttam, hogy összevesznek santa.zs-vel valami UVVA-s ügyön. Közelebbről Rhual elnöksége alatt ismertem meg. Ekkor tanultam meg azt is, hogy pinki nélkül szarok az elnökök (aki magára ismert kérem most ne szóljon és hallgasson örökre). Stresszes meló, valakinek úgy se tetszel, ami egy idő után frusztrálni fog (ne áltasd magad). Na, pinki ennek a kikezelésében volt mindig is mester. Ezt igazolandó egyáltalán nem megerőltetve az agyam is fel tudok sorolni 5 elnököt, akik neki köszönhetik, hogy emberek maradtak. Azt hiszem nem hazudok, ha azt mondom, hogy pinki sokszor többet tudott az ország ügyeiről, mint a legtöbb vezető miniszter. Nálam és Rhual-nál legalábbis biztos. Ezért is írtam, hogy több, mint aminek látszik, mert sose kérkedett ezekkel a dolgokkal - talán ezért is bíztak meg benne, olyan emberek is, akik amúgy nem sok másikban.
Az emberek istápolásának másik formája az okt./szocmin. Ez a másik terület, ahol mindig is otthonosan mozgott. Szerintem nem tud róla, de egyszer engem is kitanított a játékra, amikor ellenőriztem, hogy működik az okt.min.
🙂Aztán volt itt még Harcosképző (ez szerintem már kicsit túl lépte a harcos iránti egészséges rajongás szintjét, bocsi), ahol országunk leendő
Még egy kis jellemrajz: Tipikusan az az ember, aki ha van egy teljesen elmebeteg ötletem gondolkodás nélkül azt mondja, hogy segít. 2010 novemberének elején Rhual-al mindketten eléggé belefáradtunk a hazai viszonyokba és valami újat akartunk, hogy kiengedjük a gőzt. Pinkivel hármasban eldöntöttük, hogy megTOzzuk Paraguay-t. No ebből annyi valósult meg, hogy pinki a Paraguay-i nép anyja kiutazott és kint élt ~1 hónapig, kb nulla fizetésért és próbálta meggyőzni őket, hogy adjanak ÁP-t (nem adtak, nem voltak korruptak, nem voltak hülyék, mindent bevetettünk). És szegény dokkolt ott helyettünk egy csomó ideig, mi meg addig jutottunk, hogy csináltunk egy céget... ja, meg Rhual 3 avatart
🙂
Ha pártba kellene sorolnom az nem menne egyszerűen. Mivel úgy írom ezt a cikket, hogy (vasmegyével ellentétben) ő nem tud róla így nem tudom megkérdezni, hol és meddig volt tag stb. De abban biztos vagyok, hogy egyik párt se állt soha közelebb a szívéhez. Inkább emberekhez kötődött mindig is, ha jól sejtem, mint csoportokhoz.
Ha vasmegye a két legbölcsebb ember egyike, akit itt megismertem, akkor pinki biztos, hogy a két legjólelkűbb közül az egyik. Kár, hogy RL végül sose találkoztunk...
***Úgy döntöttem, hogy ezentúl az utolsó ember, akiről írtam fogja eldönteni, hogy ki legyen a következő, abból a 3-4ből, akihez épp van ihletem - pinki nálad a labda
Ipath
Comments
wehehe
para \o/ ipath tévedsz mert 1-2 napra mi is kiutaztunk😃😃
jo, de akkor is aránytalan volt hogy mi kitaláltuk ő meg szenvedett kint, amikor nekunk kellett volna kolonizálni
Szép kaland lehetett : D : D
trollmód on
natessék.... elnökséged alatt egy lelkisegélyszolgálatot üzemeltető nő irányította az országot..mi megf téged neveztünk az ország szégyenének????? szégyen.... 😛😛😛
trollmód off
jócikk ipath 😃
http://www.erepublik.com/en/article/pinkontomot-kisgazda-partelnoknek-o-update--1485763/1/20
http://www.erepublik.com/en/article/szem-be-ker-ltem--1208482/1/20
SZEM, tényleg! Kösz TO
volt NF-es is : )
Azt tudom, hogy sok pártban volt, ezért írtam, hogy nem kötődött egyikhez se - max egy-két taghoz
PINA (párt) tag is volt azt hiszem és természetesen a Killer Rabbits örökös tagja. Most mondjuk éppen újra rendes tag : )
Éljen Pinky \o/
kisgazda pfuj
es milyen erdekes hogy eltunt a kommentem fp nelkul akkor most pinki vagy ipath a moderator?
mehehe!XD
Rhual szerb ÁP-ra váltott, avatart cserélt és várt az ÁP-ra. 🙂
Pozitív projekt Magyarországon is lehetne. : )
http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1570893
Most persze épp Chilében kongressz tag, de ami késik, nem jön idejében. : )
Pinkontom engem szeret jobban!
jajj : ))))
izééé..... : ))))
köszönöm 😘
(azért szerintem túlzol néhány helyen : P)
a következő legyen huba, kíváncsi lennék rá ipath-szűrőn keresztül : )
pinky \o/
máig megtisztelő, hogy op lehettem a lelkisegély szobában
/me meghatódik és nosztalgia-könnycseppet ejt
Pinki < 3
jó cikk. 🙂
szeretem pinkit.
de nem jobban mint én
Éljen pinkie!
\o/ yay \o/
Ennek a paraguayi to-nak van valami köze a lovagrendesdihez amit BB-ék csináltak?
Mintha az is Paraguay lett volna.
ja, és jut eszembe....
"Kár, hogy RL végül sose találkoztunk..."
tudod mi az idei tervem, te igen, a másik még nem, szóval nem haltam meg, még bármi lehetséges ; )))
@jemby: nem, ez magánakció lett volna, és nem szenvedtem ám annyira, mint azt ipath állítja : ))
Pinki < 3
sunáznám
Paraguay...az jó. Voltam ott én is állampolgár, bár nem tudom minek.
jó lett (:
votado
Ernst is sorra kerül?