Kevés a megengedett karakterhossz, cím a cikk elején
hekkat
Tehát a cím:
A torzszülött, az önsebző hős, a megtört mítosz és a családi pótlékért nevelt gyerek, vagyis összegzés a választások elő- és utóéletével kapcsolatban
Nos, elég idő telt el a számomra balul sikerült választások óta, lecsillapodtak a kedélyek, azazhogy lecsillapodtak volna, ha a választás helyett most nem a kormány támadása lenne a téma. Mondanám, hogy ki-ki egye meg, amit főzött, de végül is nem szavazott 50% a győztesre sem és hát 1,52% az 1,52%...
Előre jelzem: ezt a cikket nem vitaindítónak, hanem gondolatébresztőnek szánom, ezért egy kommentre se fogok válaszolni a civakodás elkerülése végett.
Tehát az értékelés:
A választást Oliverray nyerte, illetve az őt támogató 5párti szörnyszülött koalíció. Hogy mivel érdemelte ki ez a "világméretű összefogás" ezt a korántsem hízelgő jelzőt tőlem? Erre álljon itt ez magyarázatnak: kétfajta összefogás lehetséges: az egyik, amikor a párt feltétel nélkül beáll a jelölt mögé. Itt nem ez történt, ez érdekszövetség része volt. Elég csak megnézni a kormány összetételét. Legfeltűnőbb példája Shaok, aki 3 hetes tetszhalott állapotát függesztette fel, hogy a gazdasági miniszteri pozíciót követelje a HHH támogatásának fejében. Most nem arról szeretnék beszélni, hogy egy háttéralkukban kevéssé tapasztalt elnökjelölttel szemben egy ilyen szemérmetlen alkutéma is esélyes, nem arról, hogy Shaoknak még mindig vétójoga van a HHH bármiféle lépésében.
Amit észre lehet venni, az az ideológiavesztés, ami két szélsőjobbos, két jobbközép és egy balközép párt összefogásáról tanúskodik. Mert bevallom, én is több pártnál kilincseltem, mint amennyi végül támogatott, de példának okáért a Szolihoz eszembe se jutott bekopogtatni. Minden tiszteletem az övék, nagyra tartom szakértőiket és megmondóembereiket, de nekünk együtt nincs jövőnk (szakításhoz se utolsó a szöveg, kiábrándult szerelmeseknek ajánlom🙂
Félreértés ne essék, nem hiszem, hogy fel fog bomlani a kormányt hatalomra juttató koalíció. Az ideológiánál sokkal fontosabb összetartó erő uralkodik köztük, ez pedig a hatalomvágy, vagy más néven az érdekszövetség. Mit nekik tekintélyelvűség, anarchizmus, vagy esetleg liberalizmus párteszmének bejelölve, ha mindannyian csak így maradhatnak meg. Szegény Oliverraynek erről nem sok sejteni valója lehetett, de ha mégis rájött, akkor lehettek/lehetnek igazán kemény percei.
Persze minél "mélyebb" okok rejtőznek egy adott szervezet megalakulásában, annál aljasabb módszerekre vetemedik céljai megszerzése érdekében. Erre a választás alatt megjelent hirdetések formájában láthattunk nagyszerű példát. Ezzel pedig előállt az önsebző hős esete: tudniillik aki önmagát sebzi meg, hogy a kitalált ellenféllel való viaskodást próbálja bizonyítani. Egy apró eszmefuttatás: ha ez valóban az MHP-nak, ezzel együtt pedig nekem hozott volna szavazókat a konyhára, vajon kit tartott volna vissza az erkölcs a dolog megfordításához egy olyan csapatban, ahol a balos a jobbossal, a tekintélyelvű az anarchistával fog össze a hatalomra jutásért?
Tehát jöttek a hirdetések és abban a többség már választás közben egyetértett, hogy aki ez alapján szavaz, az Oliverrayre adja a voksát. Van ez így, más a szavazótábor. Aki például eljött a vitára, aligha lehetett meggyőzve Oliverray fél órán át tartó, kilépéssel végződő laggolása, vagy Doggett fura "kifagyására", mely egy ellentmondásra irányuló keresztkérdésemet követte. A többség szava a demokráciában szent, most Oliverrayt választották meg (pardon, relatív többség). Az viszont biztosnak mondhatom, hogy aki olvasta elképzeléseimet, relatíve hatalmas valószínűséggel engem támogatott. Erre a tömegesen érkező biztató és sok sikert kívánó levelek mellett az is magyarázatot adhat, hogy többen látták az MU-t hasznosabbnak Pekingnél. Tehát megdőlt egy sokáig hangoztatott tézis: az MHP jelöltjére nem a kétkattosok szavaztak, a kétkattosok nem az MHP jelöltjére szavaztak. Ez maga a megtört mítosz.
Ha pedig MU, akkor gyorsan ejtsünk is pár szót róla.
"...ez lesz kormányom egyik legfőbb szerve." forrás itt
"Egyébként javasolnám hogy a matematikai Unitot oliverray is vegye a programjai közé. Nagyon hasznos lenne szerintem." forrás itt by Peterbond
"Peterbond, meg lesz valósítva. (...) Szóval lesz MU, ne féljetek." forrás ugyanott, by Oliverray
Az Oliverray-kormány névsora
http://rlv.zcache.com/smiley_oh_sticker-p217194901605792400qjcl_400.jpg" width="100">
Támadt valakinek hiányérzete?
...
MU sehol. Tehát az előrevetített költői képpel élve a Matematikai Unit az Oliverray-kormány számára olyan, mint a családi pótlékért nevelt gyerek: eltűri a szülő, ha jól jár vele, de azért mutogatni már nem akarja, elvégre nem azért van, hogy gyerekként viselkedjen, inkább jövedelem(illetve szimpátia-)forrásként.
Ha az MU valóban működne, akkor a legfőbb kormányszerv lenne, ugyanis a matematika nem tűri el egyik minisztérium utasításait sem. Nem lesz a GM parancsára a 30-ból 28-as árfolyam, se a HM kérésére nem tudunk majd 600 aranyból 300-nál több WP-t venni, a SzocMin se kérheti, hogy a kezdőneveldében duplázzuk meg a termelékenységet, etc.
Lesz MU helyett hasonló, nem kell félni.
De talán mindenkinél eljön egyszer az a pont, amikor megelégeli, hogy csiki-csukit játsszanak vele.
Tiszteletlenül:
Hekkat
PS (idézet a cikk elejéről): ezt a cikket nem vitaindítónak, hanem gondolatébresztőnek szánom, ezért egy kommentre se fogok válaszolni a civakodás elkerülése végett.
google.com">UNVOTE/UNSUB
PS2: Xstr-nek üzenem, hogy az okos emberekre mindig szükség van. (Én pedig inkább csendben készülök a következő nemzetközi matekversenyemre...)
PS3: Shaok, mint első "poénlelövő" (nem tévesztendő össze az első megfejtővel) jutalmul kap egy q5 tisztelgést, amit mibbiten kap meg tőlem, amint leveszi rólam a #hhh szobabeli bant.
Comments
érdekes, de, hogy itt lesz sárdobálás sajnos 🙁
Ne haragudj Hekkat de nem birom ki:
http://www.erepublik.com/en/article/-h4p-2-bemutatkozik-a-matematikai-unit1-1228798/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-h4p[..]/all
kozepe:
"A Matematikai Unit tagjai (fordított névsorban):
Xstr"
http://www.erepublik.com/en/article/-emagyar-k-zl-ny-az-oliverray-korm-ny-megalakul-sa-1238212/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-ema[..]/all
kozepe:
"Pénzügyminiszter: xstr"
csao
xstr 🙂
Pénzügy miniszter: xstr
Most akkor te pacsáltad el a NAT 1000 Goldját? 😃
hmmm
Ugye most ez is ironikus, mert annak poén😃
Ha nem annak szántad akkor szorri, de ennél értelmesebbnek gondoltalak hekkat.
vote
xstr: ez nem a matematikai unit, ez csak te vagy.
vote.
baljobbbaljobbliberalistabaljobb 🙂
A matematikai unithoz pénz kell? Vagy mi gátol meg benneteket abban hogy dolgozzatok?
azt kihagytad mondjuk Hekkat, hogy Drithet is megválasztotta ez a koalíció... 😉
baljobbbaljobbliberalistabaljobb -I-
vote
hogy mindenkinek sír a szája széle! többség dönt egység nyal!!
akartam egy hosszabb kommentet írni, de mégsem. Legyen elég ennyi ide:
szánalom
hümmm 🙂
jó, bocs, mégegy, ezt nem tudtam megállni:
"a tekintélyelvű az anarchistával fog össze a hatalomra jutásért? "
úgy érted az MHP a KARDal? Hát eléggé fogalomzavaros vagy ecsém...egyébként jó tudni, hogy a HHH támogatásáért a gazdminséget kértem, én erre máshogy emlékszem, de talán, ha érdekelne valóban, s nem csak beállnál a sorba, a mostani szaráradatba, melyet láthatóan vereségetek el nem viselése indított el, akkor megkérdezhetnéd erről az elnököt is 🙂
Shaok, az a szánalom, hogy nem hagytad Blizzkét, a pártelnököt dönteni, hanem megvétóztad a döntését Drith levele után. És ezek után akarjátok eltörölni a HHH-ról a "Shaok pártja" jelzőt.
Shaok: több nem is kell tőle😛)
NAT -1000 GOLD
szánalom...? az 🙂 -1000gold...
A KARD tekintélyelvű...!
Savanyú a szőlő 🙂
"hekkat lazzza király valék"
Ezeket a betűket írtad vastaggal, így áll össze a szöveg. Gondolom feltétlenül bele kellett rejtened, ez adja a pluszt a cikkhez. Mindenesetre legalább árulkodik valamiről. Inkább nem mondom miről.
A KARD sem a nevében, sem az ideológiájában nem anarchista Shaok.
Ne is mondd míg nem találtad ki!
Shaok: akartam egy hosszabb kommentet írni, de mégsem. Legyen elég ennyi ide:
szánalom
ezután még hányat is írtál? 😃
Igen Lisztes? Minden bizonnyal erre utal az a b.szott nagy anarchiajel a hivatalos pártlapban:
http://www.erepublik.com/en/newspaper/kard-ujsag-180042/1" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/newspaper/ka[..]42/1
Természetesen a KARD szélsőjobboldali, pont annyira, mint az MHP 🙂
esafrany:
😃DDDDD
akartam egy hosszabb kommentet írni, de mégsem. Legyen elég ennyi ide:
..I..
elég hosszú?😛
Shaok, a te értelmezésedben mit jelent az autoriter szó?
ejj cseszétek meg. shaok nem válaszolt erre:
"Shaok, az a szánalom, hogy nem hagytad Blizzkét, a pártelnököt dönteni, hanem megvétóztad a döntését Drith levele után. És ezek után akarjátok eltörölni a HHH-ról a "Shaok pártja" jelzőt."
Lisztes meg most sült be az anarchista dologgal
érezzétek már.............!!!!!!!!!!!!!!!!!
NINCS OYAN H ELISMEREM,ELBATTAM?
konzervatív ANARCHISTA reform demokrácia 🙂 tényleg nincs benne az anarchizmus 🙂
Ha Te ezt tudnád!
De nem tudod.
A jobb ember lett megválasztva.
A nevezett hirdetésekről meg legfeljebb ti tehettek.
Ezek voltak az a mi hirdetéseink:
http://www.erepublik.com/en/article/rekl-mh-bor--1235820/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/rekl[..]1/20
Hatalomvágy kérdését biztosan jobban tudod, elvégre magadból indulsz ki, és már bemutattad a kongresszusban is mire vagy képes.
De ha pártokat kellene rangsorolnom hatalomhoz ragaszkodás szerint, azt amelyiket az első helyre tenném nincs a mostani koalíció pártjai között. Ez persze szintén szubjektív.
Lisztes
Az A betű azt jelenti a nevükben, de nem a név meg az ideológia számít, hanem a tettek.
Shaok: a szélsőjobb pártok közül már csak az mhp maradt, aki a hatalomért nem szövetkezett a baloldallal. Nekem ennyi is elég a boldogságomhoz.
Egy régi avatar alapján anarchistának titulálni egy pártot kicsit erős nekem.
Sidneyw válaszoljak? Nincs vétójogom, ugyanannyi szavam van, mint a pártkabinet bármelyik tagjának. Ezzel éltem is.
Lehet elbattam,YAH! amugy ahogy nézem, a sima körbe nyomtatot nagy A az az Authoritarian. De ami körbe van szintén és oyan mint a festett,és kilóg az A betü szárai,az anarchista jel aszem.javítsatok ha tévedek és BEISMEREM
U9696: konzervatív AUTORITER reform demokrácia - mit nem tudsz elolvasni? 😛
http://erepmarket.co.cc/kardhead.jpg" target="_blank">http://erepmarket.co.cc/kardhead.jpg
Nesztek...
Akitlosz, az A betű nem azt jelenti a nevükben. Már lassan egy éve. Én is baszogattam őket miatta, de közölték, hogy már rég nem azt jelenti.
Aki nem tudná, a KARD autoriter és anarchista egyszerre.
Az elnök megmondja hogy mi van, a tagság meg tesz rá magasról 😃
-konzervatív AUTORITER reform demokrácia
Sidneyw:
már új kép van igazad, nem tették még ki, pártszobájukban ott a link!
frissiteniük kéne igaz!
nade MHP-nem szövetkezik ilyen balliberálisokkal....
Szolidaritas Part > Orientation Center-left, Libertarian
az igazi szélsőjobboldal a libsikkel szövetkezik 😃
http://www.erepublik.com/en/newspaper/kard-ujsag-180042/1" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/newspaper/ka[..]42/1
az újság avatarjának az A-betűje ha nem tévedek az az anarchista szimbólum.
@shaok, köszi! ezek szerint akor ez oké,de kell balhézni téleg a másik oldalnak
drith: "Talán egyedül a kard próbálkozott valami internacionalista-jellegű politikával" - Mi van? Csak nem a Phoenix-re gondolsz?
Akitlosz:
te meg igazán szélsőjobbá tetted a pártod, gratulálok 😃
lassan lehet orientation-t váltani... Libertarian felé.
nah és ebből születnek a balhék..de minek..
Ojje, itt egyesek már a kard "ideológiájáról" vitatkoznak 😃
Kezd ez az egész cucc szürrealisztikus magasságokba emelkedni. 😃
Tetszik! 🙂
Stadler: Akitlosznak javasolni fogom a CNRP átnevezését:
Corvin Nemzeti Szolidáris Párttá.
Jobban illik a jelenlegi helyzetükre.
Nos, Hekkat, akkor térjünk most vissza arra hogy is van az a vote/komment arány?
És persze jó hogy megvitatjátok a KARD jelentését, de egy fontos kérdésre nem válaszolt senki:
Miért is nem tud a Matematika Unit dolgozni?
hekkat, savanyú a szőlő? Hiába írod oda, hogy elismered, hogy Oliverray nyert, ha az egész cikk viszont a kormányát fikázza.
Először is, Shaok nem támasztott követeléseket, Oliver kérte fel, mint ahogy mindnyájunkat. A HHH komoly dilemmában volt, hogy melyikőtöket támogassa, de végül inkább azt támogattuk, amelyikben nincs benne a KARD.
Ami az ideológiavesztést illeti, az elnökök igyekeznek mindig integráló személyiségek lenni. Én is elfogadnám bármelyik párt jelölését és együtt tudnék dolgozni párttagságra való tekintet nélkül szinte mindenkivel (akivel nem, azzal személyes problémák miatt nem). Szóval jobban tetted volna, ha inkább kéred az SzP támogatását is.
Végül a reklámokról inkább hallgass, azért mert nem látszik, hogy ki tette ki, azért lehet róla adatokat szerezni...
drith: nálam Te nyerted a commentháborút. ha nincs férjed feleségül kérlek 😃
Hekkat: #mu csatorna forgalma egy kilobytenal kevesebb naponta, ez valami olyan matekmatikatudas ami csak hatalmon mukodik?
csao
xstr
KARD ideológia? "a környéken mindenki utál minket, úgyhogy felvesszük ezt a szeretet-vallást, akinek meg nem tetszik, azt felnégyeljük..."
drith na te is megszólaltál, inkább beszélnél a 22k forintról...
(zuschlag 2)
..I..
Troll: Tudni tud, csak épp nincs feltüntetve a kormánylistán, és Hekkat ezt fájlalja.
Nagypapam mondasa pedig illendo es megszivlelendo. En megtettem.
csao
xstr