[VELEMENY]Képzési programok
Xavinyo
Olvasom Borembukk cikkét, de kb hasonló a Ludovika program is. Lényegük hogy az új embereket fegyverrel, vagy kajával segítve gyorsan elérjék a 7-9-es katonai rangot.
Mivel a képzéshez viszonylag hosszú idő kell, ezért nem lényegtelen része a képzésnek az anyagi megterhelés a támogatóknál. Ráadásul ezek az emberek miután kikerülnek a rendszerből nem képesek eltartani önmagukat a korábbi szinten, emiatt vagy további támogatásra szorulnak, vagy megvan a skilljük de nincs pénzük csatázni, és további idő szükséges mire eljutnak egy önfenntartó szintre.
Ha az a célunk hogy a katona mentor nélkül is harcképes legyen akkor nem elég katonát nevelnünk hanem ennek a katonának megfelelő termelékenységgel (fizetéssel) kell rendelkeznie hogy a napi rutinjához megteremtse a kaját, fegyvert stb.
Egy adott katonai skillt és munka skillt azonos időkereten belül többféle stratégiával el lehet érni. Nézzük 3 “ekvivalens” stratégiát, azonos lesz a végeredmény skill szinten viszont a költségei mégsem egyformák.
100-as wellness és happiness-ben a Wiki-ben talált adatokkal ellentétben én a következő számokat állapítottam meg a skill fejlődésnél:
1 óra train = 99 + 10% pont
1 óra study = 60 + 10% pont
Ha a Borembukk féle beosztást nézzük (12 óra train, 9 óra meló, 2 óra study, 1 óra pihi):
A: középutas megoldás 28 nap 7 óra train, 7 óra study -> 21344 = 7 (expert) katonai skill, 12936 = 7 (expert) munka skill (félidőben 14 napnál 6-os harcos, 6-os munkás).
B: extrém katonai pálya: 14 nap 12 óra train, 2 óra study (félidőben 6-os harcos, 4-es munkás), 14 nap 2 óra train, 12 óra study a végeredmény a fentiekkel megegyező
C: optimalizálós megoldás: 14 nap 12 óra study, 2 óra train (félidőben 7-es munkás, 4-es harcos), 14 nap 12 óra train, 2 óra study a végeredmény a fentiekkel megegyező
Mind a 3 megoldás ugyanazt a skilleket adja végeredményben, de a költségek eltérőek, az optimalizálós megoldásnál a katona 14-naptól kezdve már olyan termelékenységgel és fizuval rendelkezik ami lehetővé teszi az önellátást. A katonai túlképzést előre hozó verzióban viszont hamarabb harcképes a katona, cserébe sokkal később válik önellátóvá. A köztes megoldás félidőben egy közepes katonát, és munkást eredményez.
A mostani rendszerben a fegyverek sokkal nagyobb befolyással vannak mint a skillek, ugye többen futottunk már bele veterán katonai skillel hogy egy 7-es skillű katona kilőtt minket egy kis szerencsével (ő kezdett, misseltünk párat, szevasz). Ha csak pénzt akarjuk tolni a képzésbe, meg a fegyverek szupportjába akkor az erőltetett képzéssel megtakaríthatunk 2 hetet 1-1 ujjoncnál. Ha viszont hosszú távon (4 hét / ember) gondolkozunk és olcsóbban akarjuk megoldani azt hogy a katonák eljussanak az önfentartó állapotba akkor jobban járunk ha előbb abba feccelünk pénzt hogy jó munkások legyenek és aztán jó katonák is lesznek rövid időn belül. A költség különbségek 1-1 emberre nézve nem egetverőek kb 40-50HUF/fő azonban 1-200 ujjoncál már tetemes összeg, ezt az összeget pl egy q5 tankra is lehet fordítani amit az ujjonc megkaphat a képzése végén. Illetve ha nem 7-es skill elérése a cél akkor a befektetett idő és ezzel arányosan a költség különbségek exponenciálisan nőnek (7=20k, 8=40k, 9=80k pont).
Idáig volt az optimális karakterépítési stratégia tárgyalása, innét meg térjünk picit vissza a valóságba. A kezdők első 30 napban 4db medált kapnak (a legelsőt már az első napon megkapják) ami 4 arany/térképpel számolva is 800 HUF kp! Ez az összeg 160 napra elég a napi 8 wellness és 25 happiness pótlására ami az 1 óra pihi, maradék meló, train stb-re szükséges egy q1 gyárban... szal felmerül a kérdés, lehet hogy elég lenne csak felvilágosítani őket mit hogyan csináljanak és hogy fektessék be a medálokból bejövő induló tőkéjüket a legjobb start érdekében?
Illetve annak látom még értelmét hogy mivel 7 nap szükséges a 12-es szint eléréséig és a monetary market használatáig, ezért az ujjoncoknak lehetne adni egy 7 napos hitelt (akár kajában is) amit aztán később a medáljaikból törlesztenek. Így az első 7 napot is maximális study/train-el tudják tölteni, és nem kell időt vesztegetni a sok pihenésre...Befektetés a jövőbe, ez megéri, egyértelműen előnyökkel jár az ujjoncnak is meg az államnak is (nem termelnek olyan sokáig veszteséget a neveldékben pl)
Comments
Ez igazán remek javaslat, de nekem még jobb van.
Mindenki regeljen még egy karaktert. A harcosabbak képezzék harcosnak, a többiek munkásnak. Az új termelési szabályok mellett megállíthatatlanok leszünk.
A szerbek már rájöttek, a mai nap is majd' 400-an regeltek náluk. A lengyeleknél, braziloknál százan. Az adminok új lépései robbanásszerűen megnövelték a játék népszerűségét.
Egy számítógép is büszke lenne ezekre a műveletekre🙂 Én sose bírnék ilyeneket kiszámolni, Borembukkk mintát nyomom már jó ideje.
@Karlista, hát minden ilyen karakter építős játékban vagy stratégiai játékokban (warcraft, starcraft, settlers stb) lehet gyors katonai építés és lerohanásra gyúrni, ill lehet gyúrni a gazdasági megerősödésre és a többlet termelésből legyűrni az ellenfelet.
Nem teljesen jó az analógia talán de végül is van rövidtávú és hosszútávú stratégia, itt is vannak erőforrások amit az új játékosok kapnak (medálok aranai) amit elkölthetnek gyors katonai fejlődésre vagy előbb gazdasági fejlődésre és utána katonaira.
Az előbbi gyorsan növeli a sebzés potenciálodat de ha kifulladsz a tartalékaidból akkor stagnálni fogsz sokáig, az utóbbi egy folymatos fejlődést tesz lehetővé, hosszú távon szerintem ez éri meg.
Tehát valahol oda jutunk vissza hogy ki mit szeretne, rövid távon kipróbálni ajátékot vagy hosszab távon játszani. Ez a filozófia azért is érdekes mert szerintem ha vkinek a játék lehetőségét teremtjük meg az tovább marad mint az akit csak pumpálunk zsével és amikor elhagyjuk az extrát akkor dobbant ő is mert nincs már meg az a szint amit előtte megkapott...
Elméletben igazad van, de. A Nemzetőrség elsősorban (elnézést kérek minden nemzetőrtársamtól a szóhasználatért) 'hobbikatonákból' áll. Értem ez alatt, hogy erepes cégezés, politika, újságírás stb. után dumálgatunk kicsit, kiruccanunk Várnába és létszámban, sebzésben a helyi lakosokon túltéve kiverünk 'pár' román megszállót, majd lefexünk aludni. Akinek ez így 'kevés', beáll irregnek v. regnek - az más tészta. Ha 1 'hobbikatonának' azt mondod, finanszírozza saját zsebből az egészet, lehet inkább hagyja a fenébe és azt a 800 HUFot elveszti/megfialtatja monetaryn, alapít belőle céget, tehát mint potenciális katonát elveszíthetjük. Nem beszéltem erről Borembukkkal, de szvsz vmi ilyesmire gondolt. Ha nem, majd kifejti kommentben 🙂
Uff, én beszéltem.
Na és mi van, ha vki bírja pénzzel, és szarik a tanulásra?
@Frenk Ace, cégre nem elég (40 arany kell indulóba, vagy minimum 20 ha a cég marketen veszi), ez minimum 5 medál. De ez csak induló tőke ehez még kell nyersanyag, bér és likviditási tőke hogy ne kelljen áron alul adnia amikor épp nincs kereslet (béke idő).
Tudom sok uj játékosban a fentiek nem tudatosulnak ezért van túl sok elhagyott cég a játékban.
A monetaryval kapcsolatban, ide kezdők nem igazán ugranak be a kis pénzükkel, de mostanában én nem is ajánlanám, egyszerűen minden valuta folyamatosan csökken azaz nagy esélye van a bebukásak és ha a kis kezdő nem száll ki időben hanem csak reménykedik akkro megszívta.
Szerintem tipikusan rajta ülnek kezdők az aranyaikon, hogy majd jó lesz később, és ezrét látom fontosnak olyan cikkek megjelentetését amiben jó karakterépítési tanácsokat adink nekik, olyat amivel hosszútávon gyorsan fejlődnek és a kezdeti medál pénzüket befektetve jól járnak.
@Petrezselyem most itt nem a magas skillesekről beszélünk hanem a kezdőkről..akinek van elég fizuja már írtam korábbi cikkemben is hogy az vegyen happiness pótló kenyeret és dolgozzon a pihenés helyett, jobban jár, nő a skillje és a többlet zséből nyomathatja a trént vagy ami tetszik.
@Xavinyo "minden valuta folyamatosan csökken" ennek az az oka hogy a katonaság előszeretettel használ boostokat (kellő menyiség töbszöröség is akár) míg aktív lakosság v2 óta ugrásszerüen csökkent ők akik biztosítanák 30 naponta a térképükkel a gold beáramlást. Ha figyelembe vesszük 655321 hozzászólását és mindenki csinál magának egy új karakter akkor az első 1-2 hétben viszonylag több térképet sikerülne szerezni amit nem boosterekre hanem kajára vagy fegyverre költve (így nem menne ki a gold a rendszerből) erősődésnek indulnának azok a valuták ahol a új aktív lakosság száma is nő.
akik eddig abbahagyták azok számláján nem szabadna goldot hagyni inkább valutát mert ahogy hallotam az ország nem tud játszani a pénzkinálattal így ha nincs gold akkor a valuta elértéktelenedhet ha a lakosság csökken
Oroszban
-v2 bevezetésekor kb 32 rubel volt egy gold és a kaja ( 0/3) ára kb 0,5 rubel volt
-most 58-60 rubel egy gold és a kaja ára nem változott
@Xavinyo személy szerint 1ik 'műfajt' sem művelem (monetary ill. cégezés), ám ez semmit sem jelent 🙂 A kezdők pedig azért kezdők (vagy eufemizmiqsan fogalmazva 'kicsik'), hogy elkövessenek mindenfajta kezdő hibát (mint mi is anno). Monetaryzni kicsiben is lehet poénból v. próbaképp v. mittomén; cégezni pedig kalákában (volt erre kezdeményezés nemrég). Ha pedig ül az aranyain, végképp nem fogja fegyóra és 'felesleges' gyógykajákra költeni szvsz. Különben is csak 5letelünk itt, a gém fejlesztői meg jól kicsesznek velünk vmi "újítással" 🙁
Uff, én beszéltem.
@Sumc tisztában vagyok vele, kevesebb a beáramló medál zsé (lakosság, elünt erő medál, fékek elég sikeres irtása, azért valljuk be a fékek hihetetlen menyiségű aranyat pumpáltak a rendszerbe ami szétáramlott a gazdaságba, vagy ha nem is a gazdaságba ment bele de általa nem azaz arany ment ki belőle ami most megy ki fékek nélkül) + a nagyobb lehetőség az arany költésre. Ja még valami, csökkent az erep népszerűsége olyan szinten is hogy sok ember már azt is leszarja ha elbukta a HW medált... nézem a cégembe 10 emberből 3-4 van aki heti szinten kihagy 1-2 napot. Tehát a kétkattosok sem olyan lelkesek és ez is csökkenti az arany beáramlást (2/3 medál az én gyáram alapján ami durva kiesés).
Azért azt hozzá kell tenni hogy manapság már tényleg csak azok WPznek akik V1-ben megszedtékmagukat, a többség a 300 wellnesnyi kaját üti el, azaz az új változások egy ideig élénkítették is a piacot. Érdekes kérdés hogy a termelési formula megváltoztatásával (picik többet termelnek arányaiban) mennyire emelték a túltermelést globális szinten (nincs sajnos egy globál életfa így nem tudom becsülni) de ha növekedett a termelés akkor az árak emgint csak lejjebb fognak esni és jön a V1-es túltermelési válság 🙂
@Frenk Ace szerintem a többség ül az aranyán, az hogy van néhány vállalkozó fajta az a kevésbé jellemző.
Az aktív lakosság hiányát jelzi, hogy erre az újságra még csak 194-en fizettek elő. Az egyik legjobb, leginformatívabb stb., na jó nem dicsérem tovább, mert még megszólnak.
Vote szokás szerint.
Ja és itt szoktak lenni a legérdekesebb hozzászólások.
"A kezdők első 30 napban 4db medált kapnak (a legelsőt már az első napon megkapják) ami 4 arany/térképpel számolva is 800 HUF kp!"
nem vészes, de ebből kötelezően el kellett használni 0.99et mozijegyre az első napon.)
"mivel 7 nap szükséges a 12-es szint eléréséig és a monetary market használatáig"
ha jól emléxem 15ös szint(?100xp? - min. 13 nap?) kellett a monetary használatához
egy ilyen nevelési program mindenképpen hasznos lenne. 1. mert már az első pillanattól a karakterek optimálisan fejlődnének és a pénz is a lehető legjobban lenne felhazsnálva. Viszont én a következő megoldást látnám eredményesnek. : ahogy fent amlítitek 15 szint kell monetary hoz és addigra már 3 térképe van az egyénnek tehát az első 5-6 nap után áll kb 8-10 arany nála. Na most nálam úgy nézne ki a hogy az újonc belép a programba. az első 15 napon csak tanul- dolgozik és pihen. ezzel 15 nap alatt 7-es szintet tud elérni munkában. és a programnak lenne egy második fázisa is ! ez a második fázis helyezne hangsúlyt (12 óra edzés ) a katonai skillre. Azért jó szeritnem mert 15 nap után kiszűrhető az aki lemorzsolódik és nem lesz aktív katon így az állam abba nem ölne pénzt. + a második fázisban már 7-es munkaskillel dolgozna ezáltal az államtól kevesebb támogatás kell vagy gyorsabb fejlődés biztosítható. szóval én 2 fázisra szedném a programot.
@Azsland szar ez a Wiki, a számolásaimhoz nem használtam inkább megnéztem az aktuálist h nekem mit dob ki, de azt hittem legalább a szintek meg hány exp meg az h mikortól lehet monetary az legalább jól van benne, hát nem.
@Gamble én is így gondolom 1 fázis munkába hozzuk fel amennyire lehet, 2-es fázis jöhet a katonai tréning, jó ötlet h 2-es fázisba már csak az jut el aki aktív és kibírt 15 napot.
Viszont én nem szűkíteném le pont a kezdőket a tanul dolgozik pihenre, mert minden 2xp és neki kell a szintre gyúrni...és még a pihenésért is jár a 2xp!
A munka felhozó periódust (első 15 nap) én még 2 részre bontanám:
1-5 nap: 12 óra study, 10 óra train, 1 óra work, 1 óra pihi
(azért mert kis skillel minek melózzon, akkor inkább katonai skillt tolja még)
támogatás: 25 happiness, 8 wellnessnyi kaja/nap
5-15 nap: 12 óra study, 4 óra train, 5 óra work, 1 óra pihi
itt már van 4-5ös skillje, már veszteséget legalább nem termel, az arányokon lehet még finomítani esetleg.
támogatás: 25 happiness/nap
15-30 nap: 12 óra train, 9 óra meló, 2 óra study, 1 óra pihi
(ha kell lehet kevesebb study és több meló ez már részlet kérdés, itt már van 7-es skillje, amit azért jó ha elvisz hosszú távon 9-10-ig)
támogatás: nincs 7es skill embernek van annyi fizuja h 9 óra melóbol megvan neki az a kaja ami kell napi szinten, plusz tudja a medáljait is HUF-ra váltani ha kell neki vmi
30 nap után sereg képes a katona, ha nem kérjük vissza a támogatást a medáljaiból akkor ~75HUF-költségbe kerül 1 ember.
Na, mostanra értem magam utol cikkolvasásban. 🙂
Mindig késve kommentelek, így soxor elmarad a visszajelzés.
A képzési programról:
1. nem feltétlenül a kezdőknek találtam ki. A jelenlegi túltermelés mellett egy 8-as tanknak sem nagyon futja a fizujából a napi 12 H-ra, hogy elérje a 9. szintet. Miért? Mert alacsony a fizu. Mit csinál? Alszik. A kezdőknek inkább leadott tápkarit szoktam javasolni..
2. a jelenlegi gazdasági formulába bele van kódolva a túltermelés, és a válság. Azzal csak a gazdaságon segítünk, ha nem a 12 óra munkára szoktatjuk az embereket (12 helyett 8 óra = harmadával csökkenő termelés), ráadásul az egyik szegmensben erőteljes fogyasztást generálunk. Ez hosszú távon jobban növeli a béreket, mint ha a munkaerő skillt tápolnánk.
3. itt van a nyakunkban a szakmák egységesítése az új termelési képletet pedig már be is vezették. Kb. 1 hét alatt önellátóvá válhat valaki. A fegyverre, házra pedig amúgy is a goldjából furná csak.
4. A program alapfeltétele, hogy valamilyen alakulathoz tartozzon a jelentkező, így kisebb az esély arra, hogy elvész.
Na, akkor visszavita. 🙂
1. A túltermelés kódolva van, ha tetszik, ha nem. Ez egyelőre tény. Azaz minél több munkaórát dolgozol, annál több lesz a terméke, annak alacsonyabb az ára, emiatt alacsonyabbak lesznek a bérek. Ha ezt megfejeled azzal, hogy tanulással még hatékonyabban termelsz, még jobban csökkented a jövendőbeli béredet. Sajnos úgy néz ki, minél kevesebbet termelsz potenciálisan annál magasabb lesz a munkabéred. Persze a termékek is drágábbak lesznek. tehát, ha úgy nézzük, lehet, hogy a nagyobb termeléssel nagyobb lesz a "kosarad", de nem hszem, mert egy adott ponton a cégtulajok bezárják a gyáraikat, így kevesebb lesz a munkahely, ami még jobban leveri a fizukat.
2. A kereslet és a fogyasztás nem lináris, hanem kiugrásokat produkál, ami egy-egy nagyobb csatához köthető. Azaz, a katona a békés napokon elő tudja állítani azokat a készleteket, amiket a háborúban felhasználhat.
3. Én azt várom hogy a 1 skilles rendszerre rá fognak ugrani a hiénák és csak a pörgetők jutnak munkaerőhöz, ami fel fogja verni a béreket. Aztán a pörgetők szépen tönkremennek, mert akinek vannak készletei, az szépen alájuk kínál majd, így nekik nem lesz bevételük. Azok a cégek, akiknek "szerződött" munkásaik vannak, jól járhatnak.
@Borembukk akkro reagálnék én is.
1: lényegtelen hogy 100 fabatka vagy 1 fabatka a béred mindig csak az számol hogy mennyi terméket vehetsz meg a béreden.
mivel a termékek ára = nyersanyag + munkabér + adó + céges haszna
nyersanyag = munkabér + adó + céges haszna
ill, a cégesek haszna közelít a 0-hoz a verseny miatt (hosszútávon mindig pozitív, nem termelhet a céges végtelenségig minuszt akkro csődbemegy)
Ebből következik hogy a termékek ára a munkabért követi.
Vagy fordítsuk meg, ha 1 nap 10 kenyeret termelsz a gyárban akkor abból 8-nak az árát kapod meg bérben 1 az államé 1 a céges haszna. Nem kaphatod meg 11 árát. Mindegy hogy 1 kenyér 100 huf és a béred 10 huf, vagy 1 huf és a béred 0.1HUF a lényeg hogy mindig a termelésednek a 70-80%-át kaphatod meg a többi megy az államnak és a cégesnek.
Ha okos vagy tanulsz és dolgozol akkor sok terméket termelsz és abból a 80%-át megkapod. Ha buta vagy nem tanulsz és nem dolgozol akkro a kevésnek a 80%-át viszed haza. Senki se fog támogatni a két szép szemedért.
2: egyetértek, egy katona most 10-es skillel is kb annyi ttermel hogy megvan belőle a kenyér happines pótlásra,wellnes spótlásra de nem termel meg naponta 300 wellnesnyi elüthető kaját és annak megfelelő fegyvert. Tehát hol van itt túltermelés? Ha túltermelés lenne akkor napi szinten megengedhetnék az emberek hogy 300 wellnest eltoljanak, és elüssenek kurvasok fegyvert, de nem engedhetik meg és a jelenlegi formuláknál sose lesz ilyen.
3 az új rendszer a gyors egyensúlyi helyzetet fogja elősegíteni, azaz a rövid távú hiéna profitos gyáraknak befellegzik, ezek fognak eltünni. ÉS a legmagasabb béreket kínáló veszteséges gyárak is ki fognak esni, a kis kommunák lehetnek jók, meg a sereg összeszokott szervezett bandája.