Használjuk ki az időt: Indul a kiképzési program
Borembukkk
A mostani értelmes négykattolás így nézne ki: 12 óra kiképzés, 2 óra tanulás, 9 óra munka, 1 óra pihenés. Így megkapod a napi 8 XP-t (minden cselekvés 2-2 XP) és maximálisan fejlődsz a katonai képzettségben is. A jelenlegi termelési képletek alapján több tanulásra nincs szükség, ha már a 4. szintet elérted a szakmádban. Sokan mégsem gyúrnak rá a tréningre, mert sajnálják a pénzt a happyness visszatöltésére, amit kajával érhetnek el.
Ezért egy kiképzési programot hirdetek meg: Aki vállalja, hogy napi 12 órát tréningezik, az kap napi 12 H kaját. A jelenlegi forrásaim napi 10 db 0/6-os kenyeret tesznek lehetővé, azaz 5 játékos fejlődését tudom így támogatni. Ez nem olyan sok, de nem is kevés. Azért, hogy ne legyen olyan egyszerű, pár feltételt is teljesíteni kell.
1. Legyen a támogatott valamelyik katonai, vagy Nemzetőr alakulat tagja (ez a nyilvántartást könnyíti meg)
2. Rendszeresen harcoljon az itthonról elérhető csatákban (a fent említett alakulatok esetében ez könnyen ellenőrizhető). A csaták wellness veszteségét a Nemzetőrség pótolja, ha fontos csatáról van szó (jár 3 db 9/0 kenyér azoknak, akik akkor és ott harcoltak, ahol kellett).
3. Maximum a 8. szint eléréséig jár a támogatás, de pl. egy veterán tank igényelheti a másodiknak kifejlesztendő helikopter skilljéhez (így ütős kommandós alakulatokat nyerhetünk). Persze, azért mindenki maga döntse el, rászorul-e a támogatásra, vagy van neki miből edzeni.
4. Rendszeresen jelentkezni kell a támogatásért.
Ha az olvasóim szintén be kívánnak szállni a programba, nyugodtan lehet felajánlásokat tenni. Ha a program sikeres lesz, szó lehet részleges állami támogatásról is.
A programban részt venni kívánók egyelőre a chaten jelentkezhetnek, este 21-23 óra közt a #nemzetőrség szobában Csillady-nél. Aki adminisztrációval, osztással, tanácsadással kíván segíteni, szintén itt teheti meg. Ugyanitt lehet nyugodtan kérdezősködni is a harccal kapcsolatban. Ha tényleges érdeklődés lesz, megoldjuk a minél egyszerűbb adminisztrációt és osztást is.
Egyelőre ne írjatok nekem PM ez ügyben, de a kommentekben szívesen válaszolok holnap este, vagy ha elég sok kérdés és javaslat fut be, írok egy újabb cikket a részletes megvalósításról.
Legyünk újra mi az evilág legerősebb nemzete!
Comments
dicséretes, vote
Ígéretes kezdeményezés, remélem meghálálják azok, akik bekerülnek a programba!
Vote!
Jelzem, hogy beszállok, vagyis a személyes vagyonomból támogatom a cikkben jelzetthez hasonló nagyságrendben a programot, amelyet nagyon hasznosnak tartok. A "részleges állami támogatás" feltétele viszont az, hogy lássuk, hogy a program működik.
Teccik.
A gazdasági modul visszavonását beharangozó Insider óta én is pontosan a fenti leosztásban csinálom minden nap. (;
Én is beszállok, ha meg van az 5 embered Borembukk, a többit küld hozzám 🙂
Természetesen magam is ezt fogom követni.
o7
Támogatom.
Hozzám olyanok forduljanak akiknek a wellnese is alacsony. Ugyanis én 5w/4h kenyeret tudok adni (mondjuk napi szinten 20 db-ot). Azaz bohócdoktorok kezeli a katonáink sebesülését...🙂
Opció: ezt a mennyiséget/vagy az árát (sac/kb 25-30 huf) elküldöm/elutalom a nemzetőrségnek.
Hasonló kezdeményezést gondoltam csak gazdasági oldalról megoldani. Én picit más oldalról közelíteném meg a problémát. Mennyi időbe kerülhet az hogy egy ujonnan kezdő önellátó legyen?
Próbálok majd megint néhány stratégiát konkrétan kiszámolva levezetni.
Lehet hogy így gyorsabban képeztek katonákat, de aztán amikor ezek az emberek kikerülnek a "ludovika" programotokból akkor sokan kiesnek a játékból vagy visszamennek 2 kattba, mert azt a szintet amit ti nyújtotok neki ők nem tudják biztosítani...
10 es skillig erdemes fejlodni enis napi 12 ora edzest es 12 ora pihenest toltam, de mire elered a 11et mar bevezetik a V3at.
Jah, én is az edzést tolom, sajna mindent megszívtam, amit lehetett.. Helikopterem 10-es, de hazai pályán is simán lekapnak a 7-8as tankok, eleinte drága volt a fegyver, felvittem a gyalogos skillt 7-re, de lementek az árak, így belekezdtem a tankba is, az most lesz 6-os, de lehet feleslegesen, mert mire elérek valamit, újraalakítják az egészet. Persze, ettől még nem adom fel, csak bosszant. A kezdeményezés egyébként jó, sajnos támogatni nem tudom, csak szavakkal..
Hajrá. Én örülnék ha a nemzetőrség illetve a fellendülő matasz minnél több játékosnak segítene eligazodni a játékban és ittmaradnának a kezdőink.
A másik hogy érdemes lenne újra elkezdeni toborozni.
Vote! Jó kezdeményezés!
Én is hasonlóképpen tolom a napi rutint😃
vote jo kezdemenyezes, lehetosegeimhez mertem tudom tamogatni napi 1HUFal....tudom nem sok de ha vagy 300 igy csinalnak az mar szep volna
----
en is naponta 12h dolgozok es 12h edzek es remelm, hogy 1x elerem a veteran* heli skillt
----
Ludovika Programrol bovebben itt lehet olvasni:
http://www.erepublik.com/en/newspaper/ludovika-hirmondo-191487/1
én jelentkeznék. ma este offline leszek, akár nemzetőr, akár másvalaki támogatna, a fenti feltételeket vállalom.
Nemzetőrök tudják, szoktam harcolni. H9 vagyok, anyagi megfontolásokból már elkezdtem a riflét is (már 4) és FM. akár azt akár a tankot vállalom, trénelem napi 12 órát, ha van aki támogatja... (momentán napi 2-4 órában tolom)
köszi.
Vote, hasznos nagyon.
Vállalom a fenti feltételeket én is, de 8kor el kell mennem, szóval offline leszek, és jelentkeznék.
Sajnos eddig a tankot toltam napi 3-4 órában csak zömmel, de abból úgyis hónapok kellenek, hogy veteran ** legyek siman veteran (T10) helyett, igy néhány napja elkezdtem tolni a helit, most sharpsooternél (T5)tartok, szóval tolnék rá napi 12 órát ezen feltételek mellett🙂
Btw, van még 2Q5 tankom cserébe, amit viszont következő fontos csatában felajánlanék ingyé 2 nemzetőrségben harcoló T9 vagy T10 tanknak🙂
Tanulni? Azért a két nyamvadt XPért szerintem nem éri meg. Én 12óra edzés, 8óra alvást és 4óra melót tolok csak...
Borembukk, osztottsm szoroztam, számoltam. Talán néha nem ártana egy reality check mielőtt a programokba belefognak az emberek, a részleteket olvasd a cikkemben:
http://www.erepublik.com/en/article/-velemeny-k-eacute-pz-eacute-si-programok-1512102/1/20
végül is nem csinálták volnaa fékeket sem ha az új karakter gyártás olyan rossz biznisz lett volna...
10 db 0/6 vállalva.
Bakker Főnök mindig meglepsz vmivel 🙂
Egy kérdés: Ha valaki gyalogos, akkor fejlessze tovább a gyalog skilljét, vagy kezdjen bele napi 12 órával tankba vagy helibe?
derék vagy, én mindig 12 óra munkát és 12 óra edzést vagy tanulást nyomatok, kell az xp a fenének, az csak kirakat, semmi jelentősége
8.szint ? Vannak kezdők ?
en szeretnek jelentkezni erre
Én meg nem mondom meg hogy mit szoktam csinálni. De azt igen hogy keveslem a fizetést 😃
jó ötlet... 🙂 voted.
Maximum a 8. szint eléréséig jár a támogatás erről lecsúsztam...? x)
8-as katonai skill. Arra gondoltam, hogy aki azt már elérte, kellene lennie annyi pénzének, hogy bírja azt a napi 1.7 HUF kiadást..
De akkor maradjunk annyiban, 8-as skill felett a fele támogatás jár, a másik felét csak össze tudja szedni mindenki..
AIDZS, kell a fenének az XP, de a szintlépéskor kapott gold azért jól jön.. 😛
Termetes Samu, szerintem kezdj el tankra gyúrni. Pár nap alatt meg van az 5-ös szint, akkor már erősebb leszel egy 9-es gyalognál, azt hiszem.
Borembukk te már abba akartad hagyni, most meg ingyen céget akarsz?
Nagy nálad a hullámzás, biztos kiegyensúlyozott lehetsz.
Vote. Jó terv, ötlet, asszem én is kiptóbálom
Én 23 órát szoktam edzeni egy nap, de ha kapok kenyeret, lehet 24 óra is. 🙂
Amíg volt fegyverem, harcoltam is minden elérhető csatában, de a harcra már nem futja a pénzemből, úgyhogy csak gyúrok, és várom az ingyér fegyverosztást.