Ujsagirasrol mindenkinek - Verba volant, scripta manent.

Day 1,482, 09:12 Published in Hungary Hungary by AT89


Tisztelt olvasóim!

Mostani cikkemben a sajtómodullal kapcsolatban megfogalmazott gondolataim, észrevételeim és javaslataim szeretném a közönség elé tárni, s nem véletlenül jelentetem meg az „első lépések az e-republikban” témakörben. Úgy gondolom, már kezdőként fontos, hogy tisztában legyünk a sajtó működésével, elvégre az egyik legfontosabb és leggyorsabb hírforrás a játék eseményeivel kapcsolatban. Rendszeresen újságot olvasó játékosok több információhoz jutnak, mint az olvasást hanyagoló társaik. Márpedig, ahogy arra gazdasági cikkeimben is felhívom a figyelmet, a legnagyobb érték maga az információ!




Először is magáról a modulról pár tudnivaló. Minden játékos alapíthat újságot, aki szeretné gondolatait megosztani a többiekkel, ennek az ára 2 arany. Óránként egy cikket adhatunk ki, amit végtelenszer módosíthatunk. A játék újságai abban különböznek máris a való életben lévőktől, hogy a cikkeket időben egymás után adjuk ki, s nem számokba rendezve, csomagban.

Vannak, akik összefűzik cikkeiket, cikksorozatokat írnak, de a játék alapvetően az azonos újságnév alatt kiadott, mindig ugyanattól a szerzőtől származó cikkeket nyújtja eszközként. Ha analógiát szeretnénk, akkor hasonló a különböző igazi újságok „rovataihoz” az erepublikos újságírás.

Cikkeinket hat témakör szerint adhatjuk ki: kezdőknek szóló cikkek, csata utasítások, háborús elemzések, politikai propagandacikkek és elemzések, gazdaság és üzlet, valamint az első öt kategória egyikébe sem sorolható cikkek. Megjelentetéskor a hat kategóriából ki kell választanunk, melyikben szeretnénk kiadni irományunkat. Ha nem megfelelően célozzuk, akkor a moderátorok áthelyezik cikkünket.

Minden újság esetén lehetőségünk van feliratkozni a jobb felső sarokban, ez megfelel a való élet „újság-előfizetésének”, csak nem kell fizetnünk érte, ez semmibe nem kerül. Az újság kiadójának azonban pozitív visszajelzés, ha növekszik az előfizetőinek száma, mert látja, hogy az általa írt cikkekre kíváncsi az olvasótábor. 1000 előfizető elérésekor a Media Mogul medált nyeri el, mely igen nagy megtiszteltetés.

Minden cikk esetén minden állampolgárnak egy lehetősége van „szavazni” (vote-olás) a cikket, ami a Facebook nagy sikerű „lájk” gombjához hasonlít. Elképzelhető, hogy olyanok is megnyomják ezt a gombot, akik nem előfizetői a lapnak, de az aktuális cikk tetszik nekik. A vote az író munkájának elismerését jelenti, egy speciális kivételtől eltekintve.

Az államnak vannak Közlönyei, Hírmondói, minden minisztériumhoz tartozik egy. Ezek előfizetése és a megjelenő cikkek vote-olása állampolgári kötelesség, mivel egyrészt ezekből értesülhetünk az ország ügyeiről, az állam munkájáról, másrészt, ha megnyomjuk a vote gombot, azzal elérjük, hogy minél több társunk lássa az újságot, így itt ez más funkciót tölt be, mint magánlapok esetén.

Továbbá, a cikkek alatt lehetősége van az olvasóknak hozzászólni a cikk témájához, az érintett kérdésekhez, azaz véleményüknek nem csak a vote gomb megnyomásával hangot adni.

Kezdő újságírók (így magam számára is) nagyon sok segítséget jelent, ha visszajelzéseket kapunk az olvasói igényekkel kapcsolatban, mert cikkeinket így populárisabbá tehetjük, természetesen a minőség romlása nélkül. Buzdítom mindazokat, akik nem szoktak élni a lehetőséggel, hogy kommentálják a cikkeket, fejtsék ki véleményüket a megjelenő tartalmakkal kapcsolatban!



Foglalkozzunk kicsit a vote funkcióval magánsajtótermékeknél. Mint ahogy írtam, ezzel tetszésünket fejezhetjük ki az adott cikk írója felé, mivel az összes újság ingyenes, ezért, ha úgy tetszik, ezzel „fizetünk” az írónak a munkájáért. Az igazán jó cikkeken látszik, hogy sok munkába kerültek, dolgozott vele a szerző, ezért úgy korrekt, hogy ha egyetértünk a cikk tartalmával, vagy legalábbis elolvasás után nincs ingerenciánk a billentyűzetre támadni, akkor honoráljuk a befektetett energiáját egy kattintással. Olvasóként egyetlen másodpercbe kerül, az író szemszögéből mégis óriási öröm, ha sok vote-ot szerez, mert látja, hogy értékelik az írását, s folytatni fogja az írást.

Vannak sub-vadász lehetőségek, MMSMMÚ jelszóval, azaz Minden Magyar Subolja Minden Magyar Újságját rövidítve. Ez is társadalmi kezdeményezés, s azt a célt szolgálja, hogy a magyar írók minél előbb jussanak Média Mogul medálhoz. Ezzel részben egyetértek, részben nem. A jelenlegi 325 előfizetőm közül körülbelül 50 olyan, aki azért subolt, mert részt vettem ilyen programokban, s jó érzés volt látni, hogy pörög a számláló. Viszont elgondolkodtató, hogy ebből az 50 emberből hány szokta valóban olvasni az újságom, valóban megnézni a cikkeim?

Szerintem sokkal jobb élmény, hogy van mondjuk 100 olyan előfizetőm, akik közül 50-80 rendszeresen vote-ot is nyom a cikkeimre, s látom, hogy az olvasótáborom szereti, amit csinálok. Milyen érzés tulajdonképpen, mikor van 1500 előfizetőm, de csak 50-100 vote-ot kapok a cikkekért? Ezek szerint egy óriási passzív táborom van?

Továbbá, ha nagyon sok sub-unk van, akkor a hetedik opció, ami a főoldalról elérhető, azaz az előfizetett újságok megtekintése fül használhatatlanná válik a rengeteg újság miatt. Jómagam 221 előfizetéssel rendelkezem, de a sajtómodul gyengélkedése miatt ez egyáltalán nem zavaró mennyiség. Azok viszont, akik nemzetközi subvadász akciókban is részt vettek, több ezer előfizetett újsággal rendelkez(het)nek.

Összefoglalva: megkérem az összes játékost, akinek keze ügyébe kerül ez a cikk, hogy gondolkodjon el azon, mit jelent egy írónak, ha sok szavazatot kap a cikkére, s olvasói ezzel az egyszerű gesztussal mutatják ki számára, hogy elégedettek a munkájával. Részemről hálás vagyok az olvasótáboromnak, mert az utóbbi cikkeim esetében, mióta kicsit jobb minőségre törekszem, gyakorlatilag az előfizetőim negyede-harmada szavazza a cikkeim! Köszönöm mindannyiótoknak!



Szeretném a minőségi újságírásról is megosztani veletek a véleményem. Kezdő újságíróként én is sok rosszul sikerült cikket, rajzolgatást, szerkesztés nélküli kuszaságot adtam ki. Azonban a próbálkozások után végül találtam egy hozzám illő stílust, témákat, s az újságom külső megjelenését is megváltoztattam (köszönet érte Gregus Hedvik-nek). Nem sznobizmus, vagy egoizmus rejlik ebben, hanem egy igény, hogy a sajtóban a két féle típusú cikk (bizonyos szabályoknak eleget tevő, illetve ezeken kívüliek) aránya megváltozzon.

Jelenleg a kiadott cikkek száma napi szinten igen alacsony, s ezek többségét olyan cikkek adják, melyek „trollcikkek”, vagy még szárnypróbálgató kezdetek. Nem azt mondom, hogy nincs helye a médiában a trolloknak, egyesek ezt a műfajt is magas szinten űzik, ráadásul a humor kendőzetlenül jelenik meg bennük. Szigorúan saját véleményem szerint azonban az ilyen típusú cikkeknek az összes cikkhez mérten kevesebbnek kéne lennie. Ezt nem a troll-cikkek kiadóinak üzenem, hanem minden játékosnak, aki hajlandó lépéseket tenni, hogy saját újságja egy magasabb színvonalon jelenjen meg, s így növelve a megjelenő cikkek teljes számát.

Nem kell szigorú szabályokra, vagy elit-hozzáállásra gondolni. Részemről azokat a cikkeket szeretem, s fizetek elő a megjelentető újságjára, amelyek:
- tartalmilag az e-republikhoz kötődnek, akár IRL alapon, de mégis a játék eseményeire alkalmazva
- mindenki számára íródnak,
- informatívak, a megfogalmazáson látszik, hogy komoly munkateljesítmény áll mögötte
- szerkesztettek, tagoltak,
- kiemelésekkel keretet ad az író mondandójának
- van egy saját kialakult stílusa, elrendezése, lehetőleg egyedi fejléccel és aláírással
- témája nem sért más játékosokat, csoportokat.




Úgy gondolom, hogy a hat témakör közül négy esetén (kezdőknek szóló cikkek, politikai cikkek, katonai elemző cikkek, üzleti cikkek) a fenti elvárások teljesíthetőek. A Wekerle Alap későbbi életciklusában terveim szerint szeretnék egy komplex sajtómodul modernizálást, támogatást kidolgozni, egyfajta mecénási rendszerben. Persze csak akkor, ha addig nem karolja fel más a kérdést.

A Független Újságíró Szövetség feltámasztása is cél, Bosko Balaban munkáját lehetőségeimhez mérten maximálisan támogatom. Az ő elvárásai magasabbak az átlagosnál, úgy gondolom, valahol a kettő között található az arany középút. Tekintettel arra, hogy magam is beléptem, én magamra vonatkozóan elfogadtam ezeket a feltételeket, de tudom, hogy nem sokan hajlandóak erre.

Egy biztos: hozzám hasonlóan sokak olvasnának szívesen olyan újságokat, melyek a fenti kritériumoknak jórészt eleget tesznek, így kéréssel fordulok hozzátok, kedves leendő írók: bátran kérdezzetek újságírással kapcsolatban Bosko-tól, vagy más tapasztalt újságíróktól, mert nekem elhihetitek: a jó munkát valóban értékelik, s a Média Mogul medál elérése ilyen úton sokkal nagyobb dicsőséget és örömöt jelent. Verítékes munka vezet el hozzá, de aki igazán élvezi az írást, azt ez nem tántoríthatja el.

Újság-olvasóknak pedig zárásként üzenem: kérlek, tiszteljétek meg a cikkírókat szavazatotokkal, kommentárjaitokkal, s ha elégedettek vagytok az újságukkal, akkor előfizetésetekkel!


Köszönöm a figyelmet,