Szerepjáték [Role-play]

Day 507, 00:02 • Published in Hungary Hungary • by Quicksilver

Szerepjáték

Az erep egy nagy szerepjáték, amiben mindenki valós életbeli szerepeket választ magának, és ezért egyfajta kettős tudat, egy átfedés jön létre benne, hiszen a szerep nem egy nyilvánvalóan lehetetlen, fantáziabeli dolog, mint pl. egy elf fejvadász, hanem olyan, ami IRL is lehetnénk, vagy szeretnénk lenni, vagy éppen amik nem tudnánk lenni – csak itt sikeresebben, jobban, híresebben. A szerepek tehát valóságosak, az emberek mögöttük valóságosak, és még a környezet is elég valóságos ahhoz, hogy ez a kettős áttűnés, ez az átfedés kényelmetlen érzeteket keltsen vagy itt vagy ott.

A közelmúltban többször meginterjúvoltak IRL az itteni szerepemről, és így ez a kérdés bennem eléggé hangsúlyosan vetődött fel. Én ugyanis IRL egy elég átlagos kis ember vagyok, van munkám, baráti köröm, de semmiféle erepes karrierem ott nincs, azaz sem az (újság)íráshoz, sem a politikához, sem a diplomáciához nincs semmiféle közöm. Mégis, itt erepen egy tűrhetően sikeres politikus (külügyminiszter, elnök, pártelnök), egy jó diplomata és egy egészen elismert újságíró vagyok; ezeket a szerepeket játszom itt, nem is sikertelenül.

Az interjúk viszont előhozták ezt a kettősséget, ezt az átfedést, hiszen megláttam magamat egy olyan új nézőpontból, ahonnan eddig soha; az újságíró, a riporter szemszögéből egy – ha csak játékbeli is – de elnököt, újságírót, katonát. Furcsa volt látni, hiszen az interjú RL volt, mégis az erepes szerepekről szólt. Hasonlóan furcsa, kettős érzés egy tali is, ahol élő emberek ÉS erepes karakterek is találkoznak, de ott jobban fedi egymást a kettő, illetve az erepes nem kap akkora hangsúlyt. Az interjúkban viszont az erepes szerep domborodott ki, hiszen ez adta az apropójukat, erre voltak kihegyezve.

A szerep maga azért működik itt, mert mások is ezt jtsszák. Nincs értelme pl. a CIV IV-ben elnököt játszani, mert hiába van hatalom a kezedben, ha nincsenek élő polgárok, akiknek az elnöke lehetsz, ha nincs másik országbeli élő elnök, akivel tárgyalhatsz, ha nincsenek pártok, újságok, akiket meg kell győznöd a te igazadról, a te programodról, bármiről. A szerepjáték mindig embereknek szól, embereknek tud csak szólni. De az embereknek nemcsak szerepük van, hanem IRL életük is, és ez a hasonlóság, a komplexitás miatt jócskán átfed.

És nem csak átfed, hanem be is zavar sokszor. Nem arra gondolok, amikor az elnöknek el kell mennie, mert az IRL főnöke éppen beszélni akar vele, és emiatt nem tud csatát indítani pl… hanem arra, hogy bizony néha a szerep mögött álló ember vesz részt az erepes életben; vagy a szerep jelenik meg IRL hirtelen, váratlanul. Amikor az elnök szólal meg a munkahelyén, vagy a kisember csöppen bele a kormányszobába. Amikor IRL politikus vagy gazdasági elemző próbál meg az erep speciális szabályai között érvényesülni. Amikor az IRL katasztrófa szűrődik be az online médiába és hat az emberekre, szerepekre egyaránt.

A szerepjáték hasznos, de egyben veszélyes dolog is. Ez adja a játék szépségét, izgalmait, érdekességét, vonzását. De ez adja a kellemetlenségeit is, a veszélyeit, a csapdákat, amelyekbe olyan könnyű beleesni. Hiszen a szerep csak az, ami – egy szerep. De az ember mögötte valódi, az érzelmeivel, az ösztöneivel, az intellektusával együtt. A kezdetben még tiszta, elhatárolható szerep egyre jobban átfedésbe kerül a személyiséggel, egyre kevésbé lehet őket elválasztani egymástól. És ahogy ez megtörténik, a szerepbe bejönnek a valódi érzelmek, indulatok, ösztönök is. Már nem eMagyarország elnöke reagál az ellenzék kritikájára, hanem az élő emberből tör fel a keserűség az őt személyében érő mocskolódásokra. A másik oldalról pedig már nem az ellenzék kritizál, hanem a irigy, sértett emberek adják ki IRL és ingame frusztrációikat az alpári beszólásokban.

Ekkor válik a szerepjáték hirtelen keserűvé, fájóvá, idegenné. Ekkor már levetné az ember az álarcot, elvetné a rosszul eső szerepet, de már nem tudja. Ránőtt a maszk, Onibaba maszkja, a szerep álarca. Végig kell játszania már, nem tépheti le a maszkot… hiszen nem is tudná, nem szegülhet a sors ellen. A kiútja csak a szerep végigjátszása lehet – rálépett egy ösvényre, amelyen visszafordulni nem lehet, csak előremenni. Az IRL-t pedig közben meg kell óvnia, nem elveszítenie, nem beengednie, hanem távoltartania.

A szerep az itteni élet.

Vagy éljük vagy nem játszunk – középút nincs.

Quicksilver

[the article is about role-playing in erep, and its dangers. I will translate it a bit later]

.