Join the new world

I. resz / Part I.

Milyen volt? II. [How was it like? II.]

És akkor megcsináltam az újságot, a Legendáriumot, aminek oly sokáig törtem a fejemet az arculatán, hangulatán, tematikáján… miről írjak, mi hiányzik még, mit olvasnának szívese vajon? Míg nem egy másik újság beszélgetése a román-magyar háborúról meg nem adta a kezdőlökést a maganyos katona sorozatának első darabjához… félve indítottam el, fogalmam sem volt, hogyan fogják fogadni ezt az akkor még teljesen irodalmi jellegű újságot, hiszen akkoriban ez kuriózum volt a tényszerűbb újságok között. De a fogadtatás meleg volt, és a biztatás tovább sarkallt az írásban. Megjelentek az első külföldi olvasók, Zoli shoutjainak hatására, és én izgulva-pirulva válaszolgattam, kérdeztem, és egyre merészebben írtam, beleszóltam vitákba, és egyre többen figyeltek rám is, amiket írtam, mondtamk, érveltem – és kezdődő barátságokat is szereztem. Talán az újság legszebb napjai voltak ezek, és én is nagyon élveztem hogy kimondhatom a gondolataimat és minő meglepő, ez még tetszik is másoknak.

***

And then I started my newspaper, the Legendarium, of which I had a long and hard deliberation – what topics should I cover, what design should I give to it, what is missing from the existing palette, what would be needed? And then another paper’s long discussion about the Romanian-Hungarian war gave me the idea for the first episode of the Lonely Soldier topic… I published it almost with a stage-fright, I wasn’t sure of the reception, for it was unique amongst the newspapers then. But it was warmly welcomed, and it made me write in the same vein, and then the first foreigners came, thanks to Zoli’s shouts, and still a bit blushing sometimes, for I was for long taken as a guy, but I answered and asked questions, argued and reasoned - and started to form friendships everywhere. They were probably the best days of the paper and myself; still carefree but already known a bit - and others liked it too.

***

És ekkor megint jött huba, e-életem fordulópontjainak kovácsa, és megkérdezte, akarok-e politikai karriert – majd meghallva a kommunista párt nevet, nemet mondtam neki; ez ugyanis a norvégiai oroszokkal közös párt lett volna, egymást támogatva a norvég kongresszusban. Ez még a nagy TO-mánia előtt volt, igazából semmiféle szervezettség vagy szándék nem volt benne, legalábbis részünkről – ott voltunk, éltünk, laktunk, és ki akartuk páran próbálni a politikát is. Ki is próbáltuk, a szinte lakatlan régiókban egy-két szavazattal biztosan bejutottunk a norvég kongresszusba – én pedig ennek következtében megismerkedtem pár ottani jóbaráttal a Technokraták közül.

***

And then again Huba came, the instigator of the turning points of my e-life, and asked if I was interested in a political career. In those days Russians had a normal party there, and we had an agreement with them to endorse each others’ candidates for the Norvegian congress. Understand that it was nothing like the TOs nowadays, simply we lived there, Norwegians were few, so we ran for congress. It wasn’t even organized, just a few of us trying it for the first time. I almost din’t tackle it, for I have a great distaste for parties, called Communist… but then I accepted it, and with a few votes, I became a congressman for the Black Earth region – soon to be occupied by Romania as fate brought it about. During the process I also made some friends among the Technocrats – and I was thinking of changing colours for their party seemed to me just better suiting my tastes.

***

A politikai élet nekem ott nem sikerült sajnos; az ottani ciklusom alatt végig nem lettem beengedve a fórum kongresszusi részébe, így kívülről, jószerivel ötletszerűen szavazgattam az időnként feltett szavazásokra és feladtam, hogy valaha is elfogadjanak mint… hát legalább mint nem ellenséget. Ekkor már nemcsak semleges témákban vitáztam, beszélgettem mindenfelé, hanem egyre bátrabban mertem minket érintő külpolitikai dolgokban is véleményt nyilvánítani; és szerénytelenség nélkül kezdtem egyre jobb nevet szerezni a külhoni és a magyar médiákban is. Ekkor kezdtem el zavarni bizonyos emberek köreit is olyannyira, hogy az első komoly támadás is megtörtént; nyilvánvalóan fake karakterek küldözgettek nekem pénzeket, és valaki reportolt multizásért. De sikerült kimagyaráznom a dolgot. Mindig jó voltam abban, amit mások propagandának hívnak, mert beleélem magam a dolgokba, látom őket a másik oldalról, a nézőpotot, a hangulatot, az érzéseket – és ezeket írom le, nem a szikár tényeket. Talán ezért is olyan sikeres legendárium...

***

But my first congress mandate were not really successful; all my time there the Norwgians did not trust me, so i couldn’t take part in discussions, therefore i voted as i saw fit on the law proposals – and gave up being accepted there. Of course I understand now, Norway is from Atlantis, and I have never made a secret of my first allegiance to Hungary… event hough i did try to fit in. But maybe as a compensation, I started to dabble in a kind of loose-cannon diplomacy, through the columns of uncountable newpapers, poking my nose into everything that I found interesting, taking my paper across eWorld, and in general, making a nuisance of myself to a number of official persons… It was there that I was first seriously attacked, unknown people, obviously fakes sending me donations, and somebody reporting me for it… but I got out of in unhurt. I was always good in propaganda, mainly because I emphatize with the issues, I can see their viewpoints, their moods and feelings – and I write these, not the bare facts. maybe that is why Legendarium is so successful...

.