Legendarium

Milyen volt…?

How it was like?

Én novemberben regisztráltam, Huba meghívására, akivel a blogján beszéltünk párszor. Naná hogy elrontottam a regisztrációt, egy elfoglalt területre, konkrétan Szegedre sikerült landolnom, a helyre, ami aztán később is nagy hatással volt az e-életemre. Hát, gondoltam, ha már így alakult, próbáljunk meg itt boldogulni, talán nem olyan vészes; beléptem egy céghez, ahol ha jól emlékszem búzát termeltem, és nem értettem, miket irkál nekem a munkaadóm; a Sal-ról sejtettem, hogy nem só lehet hanem helló, de a levél többi része mondhatni kínai volt nekem – ez még a Google Translate előtti időszak volt. Mindegy, dolgoztam szorgosan, tippelgettem a román kérdésekre a válaszokat a triviában, tanulmányoztam a játék elemeit, és aggódtam a wellnessem miatt, ami vészesen fogyott, s mint oly sok újonc, és is hiába vettem giftet, nem tudtam, hogyan is kellene használni..

***

I registered sometime at the end of November, with an invitation of Weisz Manfred Huba, with whom I sometimes talked on his blog. Of course I botched it straight away, I managed to be born to Romania, to an occupied Hungarian region: SGP, which ha such a great influence on my e-life later on too. I thought, if it happened this way, then let’s try to live here, maybe it is not so bad after all – so I found a job, if I remember well, I reaped grain, and never understood what my employer was writing to me – it was the era before I started using Google Translate heavily. So I was fairly sure that ’Sal’ did not mean salt, but the rest of the letter was like Chinese to me. But anyway, I worked, or at least I tried to guess the answers to Romanian trivia, trained, and generally tried to make sense of the game – and worried about my wellness which went down and I, as many newbies had bought gifts and couldn’t use them.

***

Ekkor jött a mentőangyalom, huba, aki észrevéve hogy hol landoltam, küldött némi pénzt repülőjegyre. Miután munkaadómmmal továbbra sem tudtunk egy nyelvet beszélni, kivártam a három napot, majd Németországon keresztül végre hazajutottam. Ekkorra már a pokolba kívántam a sorsot, mivel a médiából sem értettem semmit, és bárminemű közösség híján közel jártam a játék megunásához; a kétkattos létet nem nekem találták ki. A fórumról, chatről nem tudtam, a wikiben a régi blog linkje volt csak fent, többhónapos bejegyzésekkel, nulla segítséggel, nulla hasznos információval.

***

And then, my saviour came, Huba again, who noticed that I was in Romania, sent me some money to buy moving tickets. I still couldn’t talk to my employer, so I waited three days, and finally, through Germany, I could go home. By this time btw, I hated being there, for I hadn’t found Hungarian media, I didn’t know anyone, I had no knowledge of the forum and chat, the wiki only contained a link to an old blog with months old posts… so without any connections to the community, the game was completely boring, and I almost left it - the two-clicking is not for me, I need much more from a game.

***

Hazaérve találtam munkát, és végre magyar sajtót is olvashattam – ez még nem olyan volt mint a mostani, kevesebb is volt, és főleg csak információkat közöltek az újságok. Sokat búvárkodtam régi, mára már végleg elsüllyedt újságok között, tudomást szerezve a megszállt Budapest életéről, a román nyelvi tisztogatásról, a királyságról, az uszító cikkekről… akkoriban a román megszállás még közelebb volt, érzékenyebb volt, érezhetőbb volt, mint ma. A chatről még ekkor sem tudtam semmit, azaz közösséget az akkori újságok kommentrovata jelentett csak. Ekkor kezdtem kimászkálni a külföldi sajtóba, újság híján még csak kommentekben; emlékszem, majdnem izgultam eleinte, amikor beírtam valahová a véleményemet, és mint zöldfülű, nem is sokan vették a fáradtságot, hogy válaszoljanak nekem.

***

Then I came home, to Hungary, I found a job and finally there was something in the media that I understood – it was nothing like today, we had about 4-5 articles a day, mainly saying information about jobs or events. So I had started to read old, forgotten newspapers, about the Romanian conquest of Budapest, about ethnic discriminations (life does repeat itself sometimes), about the kingdom and about a grat many thing… the war was so much closer then, so much more delicate question than now… we somehow got used to it. I still did not know about the chat then, so community meant the comments of the newspapers. I started to read international media to and with much excitement, commenting it sometime…of course, as a new one not many people answered to my tentative opinions.

***

És megint jött huba, felajánlva egy norvégiai munkát. El is fogadtam, csak hát kilépni nem lehet három napnál előbb – de huba ezt is megoldotta, tudta ki a főnököm, kirúgatott és fél óra múlva már mehettem is a hideg északra… fát vágtam hát napszámba, olvastam a sajtót ott is, ácsingóztam már a saját újságra én is, amikor jött az ukáz a főnöktől – irány a csata, wellnesst így és így növelsz, ne rontsd el. Akkoriban éppen a finneket szabadították fel a norvégok, hosszadalmas, megegyezett csatákban, Norvégia nagyon jó hely volt egy magamfajta kezdőnek. Szorgosan jártam hát a csatákba, időnként még egy fegyverre is futotta, dolgoztam, és megkerült a chat is, ahol akkoriban úgy cca. 1-2 tucatnyi ember beszélgetett, de mégis, élő beszélgetés volt, társaság, és ez végképp idekötött a játékhoz.

***

And then again, huba came, and offered a job in Norway. I accepted it, but again, I couldn’t go before the three days passed – but he knew who my employer was and I was fired within half an hour and went to the cold and wintry North… I cut timber and read the media there too, wanting more and more to start my own paper – and then the advice came from my boss – go to war, and do such and so, and mind your wellness! It was the time when Finland became independent, and they had nice, long training battles out of it, perfect for a novice like me, to develop; and also I discovered the chat, where at last I found the main point of the game – community. It was not like this now, there were maximum one or two dozen people there at the time, but still it was realtime talking finally which got me hooked for good.

Okay, end of part one, because it is getting too long. I will continue it.

Na, az első rész vége, mert kezd túl hosszú lenni. Majd folytatom.