Miért csalunk?

Day 1,969, 04:49 • Published in Hungary Hungary • by Sir Moke Shag

Nemrég elkezdtem egy igencsak szórakoztató online kurzust az irracionális viselkedés pszichológiájának megismerése céljából. A mai héten a tisztességtelenség volt a téma. Dan Ariely pszichológus-professzor elmagyarázta, hogy saját kutatásai alapján milyen tényezők befolyásolják az emberek hajlamát a csalásra. Egyes következtetései összhangban vannak az eRepublikon is megfigyelhető jelenségekkel, ezért úgy gondoltam, hogy nem veszitek rossz néven, ha megosztok veletek pár érdekességet.

Ariely fő következtetése, hogy kevesen vannak, akik képesek a nagyobb csalásokra és a fő problémát az jelenti, hogy aprócska sunyiságokon keresztül lényegében mindannyian hozzájárulunk az erkölcsi rend rombolásához. A friss kutatások arra mutatnak rá, hogy valószínűleg téves a hagyományos modell, miszerint csalási hajlandóság három tényezőtől függ:
- a megszerezhető nyereség nagysága
- a lebukás valószínűsége
- a büntetés mértéke




A valós helyzet az, hogy az emberek egyrészt szeretnének hozzájutni a csalás gyümölcseihez, viszont ezzel egy időben meg akarnak felelni saját erkölcsi normáiknak is. Jól akarnak járni, de a pozitív önképüket is megőriznék, ezért általában megengednek maguknak kisebb félrelépéseket. Ezeket majd a belső kényelmük érdekében racionalizálják. Minél kreatívabb valaki, annál könnyebben magyarázza ki saját bűneit önmagának: „Lehet hogy regisztráltam több száz féket, de legalább arany nagy részét a hazáért harcoltam el az. Igazából hős vagyok!”

Az egyik fontos tényező, ami növeli a csalás mértékét, az a közvetlen környezet normái. Ha a belső csoportunkban vannak olyanok, akik tisztességtelenül viselkednek, akkor a csordaszellem megkönnyíti, hogy mi is kövessük példájukat. Erepublikos kontextusban ez azt jelenti, hogy ha egy pártban már van egy-két komolyabb fake-gyáros, akkor a többiek nagyobb valószínűséggel kezdenek hasonló vállalkozásba. Pár éve még bejártam a #piac szobába és egy adott pillanatban nagyon meglepődtem, amikor a helyiek úgy beszéltek e multizási praktikákról, mintha az teljesen hétköznapi része lenne a játéknak. Nekik természetes volt, hogy „mindenki csinálja”. A fékelés minden bizonnyal átlépi azt a küszöböt, amit még aprócska bűnként lehet kategorizálni, azonban az effektus egyéb cselekedetekre is érvényes marad. A napokban elszaporodtak a Voter’s Clubos cikkek, ami ugyan sokkal kisebb mértékű „csalás”(ha egyáltalán annak lehet nevezni), de félő, hogy ezzel is csak tovább növekedik a szavazatvásárlás érzékelt legitimitása.

Egy további fontos tényező, ami elősegíti a csalást, az a tisztességtelenség tárgyának a nem közvetlenül monetáris volta. Magyarán: könnyebben nyúljuk le szobatársunk csokiját, mint annak az árának megfelelő összegű pénzt. Az erepublikon ugyan játékaranyért küzdünk, de mint tudjuk, annak van konkrét pénzbeli értéke is. És egyáltalán nem kevés. A multizás fő célja, hogy a farmos minél több aranyhoz jusson. Az összecsalt arany értékének megfelelő pénzt azonban soha nem venné ki adminék zsebéből, még akkor sem, ha tudná, hogy nem bukhat le. És itt nem csak arról van szó, hogy a rendelkezésre álló arany rezerva amúgy is korlátlan. Korábban sok aranyat szereztem az által, hogy horvát, román és spanyol piacokról fegyvereket csentem, majd eladtam. Úgy éreztem, hogy csak hazafias kötelességemet teljesítem, hiszen az ellenségtől veszem el a fegyvert. Később azonban, amikor egy házvásárlás (egy újonc ezt nem fogja érteni) alkalmával átvert valaki, rendkívül fel voltam háborodva, pedig lényegében én is hasonló sportszerűtlen eszközökkel szereztem az aranyamat.

Dan Ariely kutatása tippeket adhat nekünk arra, hogy hogyan korlátozzuk a tisztességtelenség előfordulását. Úgy tűnik, kevésbé vagyunk hajlamosak a csalásra, ha a kétes aktus előtt szimplán csak emlékeztetnek minket a morális normák létezésére. Ennek annyira erős hatása van, hogy akkor is működik, ha konkrétan nem a saját morális értékrendünkről van szó, vagy esetleg olyanról, amit nem is ismerünk. Elég, ha tudatosul bennünk, hogy amit tenni szándékozunk nem helyes. Nyilván az időzítésen van a lényeg. Most hirtelen nem tudom, hogy ezt az eRepublikon, hogyan lehetne alkalmazni. Tippeket várok, amit majd elküldhetünk adminéknak, hogy ignorálhassák!




Érdemes még azt is elmondani, hogy az emberek hajlamosak a félrelépéseik gyakoriságát és nagyságát idővel növelni, ami itt például úgy nyilvánulhat meg, hogy egy nagyon régóta hivatalában lévő kormánytag kezdi egyre inkább úgy érezni, hogy az ő áldozatos tevékenységéért több járna neki, mint csak a nép tisztelete. Ezért a maga számára egyre nagyobb kanállal merít a közös tálból. Egy pont után már eljut abba a stádiumba, ahol már minden mindegy és nincs megállás. Az ártatlanságát már úgy is elveszítette, legfeljebb akkor igyekszik kihasználni a csalás által elérhető előnyöket. Dan Ariely, arra a következetésre jutott, hogy ilyen esetekben egy gyónás (de nem kizárólag csak a katolikus verzió) sokat segíthet, mert az által az adott személy úgy érzi, hogy a múlt „el lett törölve”, újabb lehetőséget kapott és ennek megfelelően, ha csak egy időre is, de a helyes útra tér. Talán itt is be kellene vezessünk egy hasonló intézményt? Vagy egy játékról lévén szó, eleve más erkölcsi mércék szerint kellene gondolkodjunk?