Levél Monokliából Vacsárcsiba

Day 841, 05:10 • Published in Hungary Hungary • by gyika
http://img199.imageshack.us/img199/2368/zakuszkaheader.jpg" alt="obrazek" title="banner" width="500" />

Kedves édesapám, kedves édesanyám, Matilka, kicsi Gyika!


Fekete felhők gyülekeznek. Az es meglehet, hogy mire eztet a levelet a kezikbe vették, má úgy rittyegtet a vihar, hogy férre onnét.
Nem, nem a csontom fáj, snem es a fejem sajog, más jelekbűl olvastam ki a vihar közeledtit. Először es: máma a Parlament felől a szél nem fútta felénk az uraságok kárinkodásait. Ez má magába es nagy intőjel vóna, shát még úgy, hogy nemcsak hogy kárinkodást nem hallottunk, hanem értelmes beszédeket értelmes fejekből hozott a szél. Emberek bíztassák egyik a másikot egymás megsegéllésére, a közös dógaink elétaszajtására, emberek teszik oda a csontot keményen, hogy recseg belé. S emberek köszönik meg a másikoknak a pénzt, a jó szót, a tanácsot, küs dógokat, s nagyokot, ki mit tett a másikokétt.

Nagy lehet a baj, cudar lesz a vihar.

Készül es mindenki rendessen. Münk es kieregeltünk, s megvergáltuk a falat. A fal megvan, jobban es néz ki, mint tennap sazelőtt, de azétt még messze nem olyan, mit amit Harbinban hagytunk vót magunk után. Osztán a bicskákot es megfenytük, a tekenyőköt es elészereltük, s a pálinkás flakonyokat es bétettük a gázálarcos táskába (a gázmaszkot meg kivettük, ha válogatni muszáj, az ember ejsze inkább a fontos dógokot tarccsa magánál).

http://img191.imageshack.us/img191/4284/katona3.jpg" alt="obrazek" title="banner" width="450" />
(Délfele látta eztet a felderítőnk.)

S most ülünk, s várakozunk. Küjjel má mocorognak a kínaiak, piros-fehér csíkos ászlók alatt, a képüket bébokszolva, közibük egy pandamaci es bévigyült, meg még kituggya, hogy mik. Én tudom: a szomszédaink es ott leselkednek a bokrok tövibe, nem bírják nékülünk egy percet sem. Han Chi es tiszta feleslegesen kínaisította el a nevit, s minhiába tarcsa a szemit úgy, mint akinek hátra tépték a fülit a tarkójáig, akkor es felismerszik száz méterrűl es. No, üsse kavics, csak jövögessenek. Addig hogy elüssük az üdőt, próbálkozunk a kínai nyelvvel bódogulni, de nehez egy dolog, az eccer szent. Először es, a kínait Törppapa okíccsa, de az ő kiejtése es olyan, mint az én román beszédem ("mő hánki, merdzsé dé ájics, lásző láminé ün pácse!&quot😉. Osztán, a tudása se valami nagy: akármit es kérdtünk, ő csak vonyogatta a vállát. &quot😉rága menyecske, hogy csípnék az ülepibe!", "Hánkor nyit a korcsma?", "Tekenyőt a beleidnek hoztáles-e?", "Nem kell nekem kínai ádidász, jó nekem a gumicsizma es.", "Ne hunyorogj nekem, met széjjelkergetem a fogaidot!", "Ne fussál, hallod-é!", no, ezek közül egyet sem tudott lefordítani. Így azátt nehéz nyelvet tanulni.


(Ezek a kínai katonák meg kelet fele várakoznak.)


(A kínainak es unják a várakozást...)

De azétt mindenki igyekezik, met ha abbahagynánk, jönne Kikericsy es az új hóbortjával: szedné elé a picusnyakkendőjét, s kezdené nyikorgatni a böhöm gardonját. Jáccani nem tud rajta, de lelkes, úgy nyüszütöli a vonóval a húrokot, hogy a macskák es széjjelszaladnak.


(Kikericsy, az új gúnyájába.)

Aszongya Kikericsy, hogy a háború se tart örökhétig, s ha majd utána hazaeregelünk, kell valami szakma, miből megél. Úgy hiszem, ő gardonyozásból sose fog megélni. Vagy csak akkor, ha én es megélek majd mint román tolmács.


Fijjuk, Gyika.