Ambient on/off
Join eRepublik

Jó reggelt Magyarország!

38 Day 444, 00:36 Hungary
Jó reggelt Magyarország!

Mint újonnan megválasztott elnök, most köszöntök először mindenkit, és bevallom, ez még nekem is furcsa kicsit. Remélem hamar elmúlik a zavarom.

Nagy szavak következnek meg közhelyek is talán: azon leszek elnökként, hogy Magyarország felemelkedése, ami Adam Zahovay elnöksége alatt elindult, az tovább folytatódjon, és azok lehessünk, amik lenni akarunk, amire tehetségünk és képességünk van. Sok munka kell még ehhez, és biztosan fogunk tévedni is benn – remélem ez utóbbi azért nem sokszor fog előfordulni, és ha mégis, hát tanulunk belőle. Remélem tudunk mindannyian azért dolgozni, hogy nekünk mindannyiunknak és ezáltal az országnak is jó legyen.

A kormány tagjainak sok sikert és munkát kívánok – ez utóbbiból bőven ki fog jutni mindannyiunknak. A körülmények úgy alakulnak, hogy mind itthon, mind a külkapcsolatok terén igen érdekes és változatos időszak elé nézünk, azaz unatkozni nem fogunk.

Még egyszer a kormány tagjai:
Belügyminiszter, elnökhelyettes: Fehérlófia Koppány
Hadügyminiszter: sanya18
Gazdasági Miniszter: Weisz Manfréd Huba
Pénzügyminiszter (MNB): F4llen4ngel
Külügyminiszter: kovacskoko
Szociális Miniszter: PetiB
Oktatási Miniszter: Baloggie
Igazságügyi miniszter: infested tito
Kancellária: Thusor

Mindenkinek aki rám szavazott köszönöm a bizalmat.
Mindenkinek, aki nem rám szavazott, remélem bizonyítani tudok.
Mindenkinek, aki nem szavazott, remélem tudok majd adni valamit elnökként.

Quicksilver
Magyarország elnöke

 
Report comments
 
Weisz Manfred Huba
33
Weisz Manfred Huba Day 444, 00:37

Vote!
hajrá pajtások!

 
hatasu
22
hatasu Day 444, 00:38

"Mindenkinek, aki nem szavazott, remélem tudok majd adni valamit elnökként."
Mi is reméljük.... ja és vote

 
Feherlofia Koppany
37
Feherlofia Koppany Day 444, 00:38

Gratulálok!

 
PetiB
26
PetiB Day 444, 00:40

Gratulálok!

 
gajus
23
gajus Day 444, 00:40

Vote!
Eredményes munkát kívánok.

 
smif
39
smif Day 444, 00:44

Congrats Quicksilver.

 
Kampec
45
Kampec Day 444, 00:45

hát akkor munkára!

 
Chok Dee
38
Chok Dee Day 444, 00:47

Vote és grat!

 
Thusor
27
Thusor Day 444, 00:48

Gratulálok Quicksilver! A kormánytársaimnak pedig jó munkát.

 
szorpepe
24
szorpepe Day 444, 00:54

Hát, haj reád!

 
Bertrand Russell
24
Bertrand Russell Day 444, 01:08

Sok sikert az új kormánynak!

 
Quicksilver
25
Quicksilver Day 444, 01:09

Köszönöm mindenkinek

Thanks to all

 
Zoli
45
Zoli Day 444, 01:18

Gratulalok!

 
kissbe88
21
kissbe88 Day 444, 01:22

Szintén gratulálni szeretnék. Nagy küzdelem volt.

 
reebeezlee
44
reebeezlee Day 444, 01:36

Mindent bele!

 
Zoli
45
Zoli Day 444, 01:38

Elso kihivas az uj kormanynak, amely erinti a hadugyminisztert, penzugyminisztert, gazdasagi minisztert, es a szocialis minisztert

http://www.erepublik.com/en/article/trivia-nelkul-without-trivia-731578/1/20

 
Luminas
23
Luminas Day 444, 01:39

Gratulálok!
Hozzád híven: Congratulations!

 
Zoli
45
Zoli Day 444, 01:43

Es meg egy jo hir. Be van fejezve a Q5-os Defense System!

 
DarthVadR
42
DarthVadR Day 444, 01:56

Vote és grat!

 
mraich
32
mraich Day 444, 02:14

Gratulálok

 
janigga
27
janigga Day 444, 02:20

gratulálok

 
Morden
36
Morden Day 444, 02:38

GZ

 
Morden
36
Morden Day 444, 02:39

GZ

 
Hadeb Ariffa
20
Hadeb Ariffa Day 444, 03:09

Szép volt Quick, én is gratulálok. Sok sikert!

 
Sme3dy
26
Sme3dy Day 444, 03:20

Gratulálok!!

 
Hegemony
24
Hegemony Day 444, 04:19

Gratulálok én is!

 
hungers
34
hungers Day 444, 05:15

vote
Sok sikert!

 
Dhomen
21
Dhomen Day 444, 08:02

Bocsi hogy nem vagyok valami aktív mostanság, de a Kancellária pontosan mit takar?

 
XDJani
21
XDJani Day 444, 09:02

Pálinkás szép jó reggelt mindenkinek, így este hatkor! ))

 
cetLEE
26
cetLEE Day 444, 09:08

Vote & Gratulálok

 
Apuka
30
Apuka Day 444, 09:40

Gratulálok Quicksilver!

 
Shaok
42
Shaok Day 444, 11:31

Először is, gratulálok a győzelemhez Quicksilver. Tényleg igazad volt, mikor megírtad a kongresszusi választások után, hogy program nélkül is lehet nyerni Sajnálom, hogy nem sikerült az embereket meggyőzni, hogy érvek alapján döntsenek, de ha már így alakult: hajrá, előre, s tegyetek meg mindent eMagyarországért! Most már rajtatok múlik.
Nekem a gépem a választások napján elfüstölt, megadta magát - lehet égi jel. Szóval legyetek jók, majd gondolok rátok a hétvégén Balatonról, hétfőn találkozunk.

 
Scruti
23
Scruti Day 444, 12:37

gratulálok, Quicksilver!

 
Aku11
21
Aku11 Day 444, 13:12

Gratula, és sok szerencsét!

 
Quicksilver
25
Quicksilver Day 445, 00:34

Még egyszer köszönöm mindenkinek.

Shaok, attól, hogy lenézed, még van program, és meg is lesz valósítv belőle a annyi, amennyit csak tudunk.

 
HUN-Cimbye
27
HUN-Cimbye Day 445, 03:42

grat

 
HUN-Cimbye
27
HUN-Cimbye Day 445, 03:43

grat

 
Von Ach
23
Von Ach Day 445, 10:52

Gratulațiile mele! Gratulálok! Congratulation!