Hogyan foglaltuk el Erdélyt II. - Veszedelmes viszonyok

Day 1,183, 04:58 Published in Hungary Hungary by Feherlofia Koppany
Innen folytatva.


December elején, a románok megunván az ücsörgést, neki estek Bulgáriának, azzal a feltett szándékkal, hogy Törökországon keresztül áttörnek Iránig és ismét elérik az ázsiai térség szívét. Az akciójuk általános meglepetést keltett és nem csak a Főnikszben, hanem az EDEN-en belül is. A haditerv nem volt egyeztetve a szövetségesekkel, amit például a Görögök meglehetősen zokon vettek, ugyanis a hadi műveletek eredményeként MPP-ken keresztül hadba kerültek Szerbiával. A görögök ezt az állapotot szerették volna elkerülni, egyrészt a hagyományosan jó görög-szerb viszony, másrészt a central greec-i akkor még High Iron régió biztonsága miatt.

A román akció precedenst teremtett az EDEN-en belül, ha nekik szabad kalandorkodni a móka kedvéért, akkor nekünk is, mondták lengyel barátaink és a bébibúmjukat kihasználva megkezdték Németország letörlését. A spanyolok a franciáknak szerették volna vissza adni a kölcsönt, az USA pedig a várakozásokkal ellentétben nem Angliának esett neki, hanem mindenféle bonyolult manőver árán megpróbáltak ők is kijutni Ázsiába.

A novemberi állóvíz után december tehát meglehetősen eseménydúsan kezdődött. Nekünk magyaroknak rögtön két problémával is szembe kellett nézni. Az egyik a román expanzió Bulgária irányába, a másik pedig az USA fenyegetése Ázsia felé. Ez utóbbi lépés veszélyeztette az ázsiai gyarmatot, Heliongjiangot.

A románok őrült vehemenciával vetették rá magukat a bolgárokra, a csata végek előtt, a reggeli órákban, leküzdhetetlennek tűnő falakat ütöttek le, aranyat fegyvert nem kímélve. Úgy döntöttem ezt a frontot egyelőre feladjuk, hagy költsék a pénzüket. A bolgár elnökkel folyamatos kapcsolatban voltam és az állandó kommunikáció révén nyugtattam, hogy minden rendben lesz. A hadsereg ezekre a csatákra viszont nem kapott komoly felkészítést, ami folyamatos - szándékos - csatavesztéseket eredményezett. A tisztikarban ez sokaknak nem tetszett, de a hadsereg reformjának ügye akkoriban nagyobb téma volt, így komolyan nem foglalkozott a bolgárokkal senki.

Más téma volt az USA ázsiai inváziójának előkészítése. Japánban az Észak-Koreából áttelepült amerikai játékos közösség egyre nagyobb befolyással és a kongresszusban egyre nagyobb aránnyal bírt, ami előre vetítette a teljes hatalomátvételt. Japánban ez időben aktív magyar játékosok is éltek, ami jelentősen megkönnyítette az eligazodást a helyi ügyekben - thx Darshu.

A japán közösség átengedte az elnöki posztot az amcsiknak, Dokomo-nak, cserébe az ígéretért, hogy semmilyen módon nem sértik meg az ország szuverenitását. Sajnos egy szervezési probléma miatt ekkor bajba kerültünk. raszta alatt lejárt az MPP-nk Japánnal. raszta lisztest és engem is (a két esélyes elnökjelöltet) megkérdezett, hogy megújítsuk e az MPP-t. Mindketten kértük a hosszabbítást, azonban ez nem történt meg, az MPP így lejárt. Megválasztásom után orosz MPP-t adtam be, az amerikaiak pedig hadüzenetet Japánnak.

Ez vezetett a magyar hadsereg (azt hiszem azóta is legnagyobb) expedíciós csatájához. MPP hiányában a teljes magyar sereg Japánba utazott az USA támadás visszaveréséhez. Japánt megvédtük, ami hatalmas siker volt mind a Főniksznek, mind Magyarországnak. Sajnálatos módon Dokomo nem tartotta a szavát és pár nappal később retreattel mégis átengedte az USA-t Ázsiába.


Ma még folytatom. : )


Addig is lehet rám szavazni a SZEM-ben. : D



F