Ahol az átlag XP 3718 fölött van – eMagyarország kongresszusa decemberre

Day 738, 07:32 Published in Hungary Hungary by Ludrew


Hosszú idő óta nem volt ilyen kevés régiója hazánknak – gyakorlatilag három hónap alatt 25 gyarmatot veszítettünk a Felvidéket nem számolva –, ez ugyanakkor azt a pozitívumot is magában hordozza, hogy kevesebb az utaztatással megszerzett voks, és a képviselők zömét a régió helyi lakosai választják meg. Rendkívül erős csapatokkal vágtak neki a pártok a megmérettetésnek, ráadásul még ezekből is csak a legtapasztaltabbak kerültek be; így történhetett, hogy a mostani listán meglehetősen kevés kezdő játékost, a közéletben még ismeretlen nevet láthatunk. KARD feltámadás, és a Szolidaritás visszaszorulása a kormányváltás után – jöjjön hát eMagyarország 40 új képviselője erre a hónapra!

Corvin–Nemzeti Radikális Párt

Arzenia most léphet be először a Parlament üléstermébe; egyike a kevés női kongresszusi képviselőnek. Februárban regisztrált, 28 pécsi szavazat elnyerése kellett ahhoz, hogy bekerüljön a törvényhozásba. Nyolc HW medál, és közel ezer ütés igazolja eddigi aktivitását.

Blackwood0285 pályafutása során először lett megválasztva kongresszusi képviselőnek. Szeptember közepén regisztrált, ezzel ő a kongresszus legfiatalabb tagja; az eltelt 2 és fél hónap alatt mindhárom szakmában kipróbálta magát. Shoutjában egy „átláthatóbb, jobb kongresszust” ígér; újságja a MMMP-hez társult, és pár rövid cikket tartalmaz. Közép-Dunántúl, a királyi régió delegáltja; 26 voksot szerzett meg.

charlie50 második alkalommal jutott be a hazai törvényhozásba; akár csak az előző hónapban, most is Közép-Dunántúlon indult; 33 szavazatot szerzett meg – ez héttel több, mint az előző hónapban begyűjtött voksok száma. Az index generáció tagja; többszörös külügyi államtikár, korábbi ír és horvát nagykövet. Az NRP, majd a jelenlegi CNRP sokszorosan újraválasztott elnöke, a leköszönő novemberi kongresszus elnöke; a Falban-kormány egykori külügyminisztere. Újságja, a szövetséget érintő, valamint politikai témákkal foglalkozó Admiral viharos gyorsasággal követelt magának helyet a legnépszerűbb magyar újságok között, és pont egy hónapja Media Mogul trófeát szerzett tulajdonosának. A hetilap hasábjain angolul is publikál, több mint 1100-an fizettek rá elő.

Doggett kétszeres Média Mogul, Agymenés című újságját egy TO-közlönyből alakította át; benne általában TOP1-2 helyre eljutó propagandacikkeket közöl – de legalábbis olyanokat, amik jelentősen tudják befolyásolni a szövetségesek vagy éppen ellenségeink morálját. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy az anyanyelvükön, de legalábbis angolul szóljon hozzájuk. Heliongjiangból jutott be szabadkártyával, közel 150 szavazatot bezsebelve. Dolgozott TO-szervezőként, hadügyminiszter-helyettesként, a 2009. augusztusi elnökválasztáson a PPL és Corvin jelöltje volt, harcolt a Nagy Lajos reguláris század tagjaként; legnagyobb visszhangot kiváltó lépése azonban tagadhatatlanul az volt, amikor – felfedezve, hogy a spanyol aranytartlék egy cégpiacon felejtett facégben van – 16 000 GOLD-dal rövidítette meg eSpanyolországot, az összeget pedig hazánk rendelkezésére bocsátotta. Jelenleg a raszta-kormány hadügyi és külügyi tancsadója. Lapunk vele készített interjúját itt olvashatjátok.

Oliverray Debrecenből jutott be; a cívis város polgárai 26 szavazatot adtak le eMagyarország jelenlegi külügyminsizter-helyettesére. Júliusban regisztrált; a parlamentben céljai között szerepel a kongresszusi munka összehangolása a kormányzatival. Politikailag függetlennek tartja magát, megfordult már szinte az összes TOP5 pártban; a CNRP mellett a jó közösség miatt horgonyozott le. Újságjában, a Pannonian Journalban angolul és magyarul egyaránt publikál, jó 400 előfizetőt szerezve ezáltal.

PopeyeHUN első parlamenti ciklusát kezdheti a CNRP tagjaként. Június közepe óta játszik; Miskolc választópolgárai juttatták be a kongresszusba, akik 42 szavazatot adtak le rá. A Hun Horda irreguláris század kötelékében harcol.

Független Kisgazdapárt

répalaki edömér a Ludovika Program alapító koordinátora, a felnőtt fegyverhordozókból összeálló Ludovika Század parancsnokhelyettese. 2009 májusában regisztrált az Ncore-generáció tagjaként; első kongresszusi mandátumát szerezte meg az FKgP színeiben; a pártnak két cikluson keresztül elnöke. A Szánalmas-boom megszervezője, újságíró, a Sic transit gloria mundi címet viselő lapjára valamivel több, mint 170 érkezett.

Hatalmat a Seregnek

Kolozs eMagyarország elnöke 2009 októberében; ciklusa utolsó napján ő támadta be Szlovákiát, amikor erre a svájciak keménykedése miatt lehetőség nyílt – a költségeket az NMA állta, hazánk pedig elfoglalta mind a 4 felvidéki régiót. A Hun Horda irreguláris század parancsnoka, a Falban-kormányban egy rövid ideig hadügyi helyettes miniszter volt, az Imre Norbert-kormány gazdasági minisztere, egyben az eMagyar Nemzeti Bank elnöke; jelenleg a NAT árfolyamőre a raszta-kormányban. Kormanyos nevű orgjával híresen nagy cégbirodalmat hozott össze; mára ezeket eladta, vagy jelenleg is szabadul meg tőlük. Újságjával, a Navigare necesse est-tel Média Mogul lett; az előfizetéseket főként annak köszönhette hogy megígérte, a subok arányának megfelelően tetemes aranyat juttat saját vagyonából az NMA számlájára. A CSV vele mint leköszönő elnök készített interjút, ide kattintva elolvashatjátok.

Határon túli Magyar Szövetség

Imperius Maximus második kongresszusi ciklusát kezdheti meg; Pozsony delegáltja 32 szavazattal. Ez év augusztusában regisztrált, az irreguláris – és a nemrégiben az adminok által mondvacsinált indokokkal majdnem betiltott – Székely Légió katonája. A most felálló Kuruc Század társalapítója és lelkes szervezője, a Szociális Minisztérium által kijelölt mentor. Újságja eredetileg a Népnemzeti Megmondó címet viselte, és benne bulvár stílusú (ál)híreket jelentet meg; mostanra ez átalakult Pannon Szemlévé, ami elsősorban politikai témájú cikkeket közöl.

mpatia az index generáció tagja, második alkalommal nyomogathatja a szavazógombokat; HW trófeát viszont már kilencszer szerzett. Újságjában, a Lactarius Piperatusban eRomániával kapcsolatos híreket, cikkfordításokat közöl. Pozsonyból került be, 30 szavazatot begyűjtve.

Haza, Hagyomány, Haladás

PetiB hatodik kongresszusi medálját szerezte meg; a kongresszus egyik nagy öregje, hiszen 2008 júliusában regisztrált. Ez év januárban a Szolidaritás és a Polgári Platform, szeptemberben pedig a HHH elnökjelöltje volt. Nevét az ukrán TO-k hőskorában ismertünk meg, amikor még keleti szomszédunk magyar ütközőállam volt; PetiB egy ciklust erejéig eUkrajna elnöke volt a Volja, zlagoda, dobro párt képviseletében. Dolgozott már Szociális Miniszterként, volt a Szolidaritás Párt elnöke is; utoljára jó egy hete hallhattunk róla, amikor a Termetes-kormány PEACE-összekötőjéből hadügyminiszterré leptették elő Delibab és az elnök lemondása közötti pár nap erejéig. A tárca vezetőjeként nehéz feladattal nézett szembe: az Hun Elit Unit és a kormány közötti elmérgesedett viszonyt próbálta helyreállítani.

KARD

DarthVadR hetedik ciklusát kezdheti a Parlamentben; a novemberi választásokon a peches nunavuti hatok közé tartozott, akiket a régió elvesztése miatt a szoftver nem értelmezett játéktechnikailag képviselőként. 2008 novemberében regisztrált; a magyar Elit tagja, jóllehet röghöz kötöttsége folytán a harcokban csak MPP-ken keresztül fog tudni részt venni. Heliongjiangi szabadkártyával, majd’ 150 szavazatot begyűjtve lett országgyűlési képviselő.

esafrany képviselőasszonynak a Dél-Alföld választópolgárai szavaztak bizalmat; második kongresszusi ciklusát kezdi, az előző alkalommal Manitobából szabadkártyával került be. Május végén regisztrált, civilben újságíró, az „Életbölcsesség mára” című lapot szerkeszti; a harcokban a Magyar Légierő kötelékében szolgál.

Fehérlófia Koppány a magyar politika emblematikus alakja, a KARD alapító tagja és korábbi elnöke, eMagyarország elnöke 2009 áprilisában és májusában. A Falban-kormányban tanácsos volt, a mára gyakorlatilag megszűnt PEACE-t pedig Supreme Commanderként vezette. Az ’A Farevell with Arms’ címet viselő újságja a napokban érte el a 4000 előfizetőt. A Kolozs-kormány külügyminisztériumában humorral és trollinggal vegyítette a miniszteri munkát; az őt számon kérő, elszámolásra kényszerítők felé tanúsított közönye és cinizmusa már-már legendás. Szokás szerint Budapest képviselőjeként lehet a kongresszus tagja; az őt ért bírálatok főként a spanyoloktól megszerzett 16 000 arany körüli hercehurcára koncentrálnak. A Csanád Vidéke vele készített interjúját elolvashatjátok ide kattintva.

Igabor72 március végén regisztrált, az első parlamenti mandátumához jutott hozzá tegnap. Újságjában, az Achtung, panzerben haditerveket, ötleteléseket közöl; e-életkorához képest kiugróan magas a 2000 harc, ami mögötte áll. A pozsonyi választáson diadalmaskodott, 35 szavazatot bezsebelve.

Kampec neve egybeforrt a hadügyminisztériumi poszttal, amit hosszú hónapokig töltött be; így megszerzett népszerűsége, és a sereg sikerei később jó alapot biztosítottak számára ahhoz, hogy ez év júliusában az ország elnökévé válasszák. 2008 október végén regisztrált, Media Mogul lett a „Neked Kampec” című újságjával – jó 1400-an fizettek rá elő -, katonaként az Elit tagja. Minden valószínűség szerint a közélet szereplői közül neki van a legtöbb HW medálja – 13 -, trófeáinak összes száma eléri a 36-et. Győrből, hazánk fővárosából jutott be, majd' száz szavazatot megszerezve. Jól lehet stratégiai érzékét mindenki elismeri, személyét támadások érték a burgenlandi polgárháborúban való részvétel miatt, ill. az általa ’ősmagyar szittyáknak’ aposztrofált játékosokhoz címzett cikke kapcsán.

lilmax, a Hun Elit Unit katonája erepes életét GauNeR-ként kezdte, a Nagy Lajos reguláris század tisztje, majd a Teller századparancsnoka volt. Új porhüvelyét meglehetősen régóta viseli; az Index generációval érkezett a játékba. Második mandátumát vehette át a tegnap esti alakuló ülésen; Miskolc delegáltja 46 szavazattal. Valószínűleg ő választotta a legkreatívabb bemutatkozást: prezentáció gyanánt annak a pozsonyi RW-nek a linkjét csatolta, ahol eMagyarország oldalán Battle Hero lett.

Quicksilver talán a legismertebb emagyar játékos az Új Világban; eMagyarország elnöknője 2009 februárjában. ’08 novemberében regisztrált; nevéhez fűződik az eRepublik egyik legsikeresebb magánújságja, a Legendárium – több, mint 4500 subbal. A KARD alapítója, korábbi külügyminiszter, négyszeres magyar és egyszeres norvég országgyűlési képviselő; a baby-boomok alfájának, az Index és az FS! népességrobbanás megszervezője. Az IRL talik egyik koordinátora, a ritka világoskék ambassador medál tulajdonosa. Személye megosztja a magyarságot: míg a népesség nagy része tiszteli, és elismeri munkásságát, egy jó része nem tudja feledni az általa elkövetett etikátlannak minősített cselekedeteket – a legismertebb ilyen talán a Hadügyi Közlöny meghamisítása volt.

Sanya18 2008 novemberében regisztrált, az őt kongresszusba juttató párt egyik alapítója. A sok hasznos erep-kütyüt kínáló erepmarket.co.cc netoldal létrehozója; másfélezer ember fizetett elő újságjára, a Honi Harsonára. Ötödik kongresszusi mandátumát szerezte meg; ez év szeptemberében a KARD és a SZEM közös elnökjelöltje volt. A TO hőskorában az API-s szavazás legelszántabb propagálója; január és március között az ország hadügyminisztere, később a kormányok stratégiai tanácsadója. Heliongjiang régióból szabadkártyával, 155 szavazattal került be a törvényhozásba.

WalakyMas a reguláris Bethlen század és az index generáció tagja. Ötödik ciklusát kezdheti; kétszer Washingtonban, majd szintén kétszer nyert Alaszkában is. Most a globális felmelegedés hatására délebbre vándorolt – meg hát amúgy is elvesztettük azokat a régiókat – , és Debrecenben indult, 29-en szavaztak rá. Nevéhez fűződik a Donater script kifejlesztése, és a kezdőknek szóló, minden részletre kiterjedő eRep Tutorial megírása; újságjára, az eJegyzet több, mint 370 magyar fizetett elő.

Zoli régi motoros, 2008 júniusa óta játszik. Újságja, a magyarul és angolul egyaránt publikáló Business Magazine közel 4500 előfizetővel büszkélkedhet. 2008 nyarán belépett a Corvin Pártba, de innen kilépett, mikor annak vezetősége kikiáltotta a királyságot; a román megszállás idején a magyar kisebbség egyik fő szószólója volt, az eRMDP elnökeként is tevékenykedett. Hosszú ideig őrizte pártfüggetlenségét; 2009 nyarán csatlakozott a KARD-hoz, és velük harmadjára sikerült bejutnia a Parlamentbe – most ő szerezte meg a legtöbb szavazatot, Heliongjiang high vas régió polgárai 238 szavazatot adtak le rá. Az Elit tagjaként harcol, strenghtje meghaladja a 20.6-ot is. Egyike azon kevés embernek, akiket nagy tömeg látna szívesen elnöki pozícióban; ugyanakkor kritikák is érték románok állampolgársághoz juttatása, valamint a burgenlandi polgárháborúban való szerepvállalása miatt.

Magyar Hazafiak Pártja

Altengernagy a Dél-Alföld választópolgárai akaratából hetedik alkalommal országgyűlési képviselő, az előző alkalommal pedig egy bugnak köszönhetően Győrben indult, innen a nyolcadik kongresszusi medálja. A Magyar Flotta irreguláris egység, és a köré szerveződő cégek parancsnoka. Február végén regisztrált, először alig 30 naposan lett képviselő; lapunk vele készített interjúját itt olvashatjátok el.

Assa$s!n Közép-Dunántúl képviselője, 32 szavazatot szerzett. 2008 decemberében regisztrált, a Fekete Sereg és az RMA kötelékében harcol; harmadik alkalommal jutott be a kongresszusba. Bár most az MHP indította, augusztusban még a KARD jelöltjeként Heliongjiang delegálta; négy BH és 1 RW medál tulajdonosa.

carpediem4life 2008 májusának utolsó napjaiban regisztrált a játékba. Negyedik kongresszusi medálját szerezte meg, hazánk Országgyűlésének azonban csak harmadik alkalommal tagja: első ciklusát az akkoriban még magyar ütközőállamként funkcionáló Ukrajnában töltötte. A CARPEDIEM Hírek név alatt futó újságja 1400 előfizetőt gyűjtött, hasábjain főként román cikkeket fordít. A Ludovika program koordinátora, hazánk eRomániába delegált nagykövete, a Gábor Áron Tüzérei reguláris század tagja. Mostanában a tartalékképzésre és erőink összpontosítására szólít fel cikkeiben; véleménye szerint minden eddiginél nagyobb, elsöprő erejű román támadás készül ellenünk Alex Craciun, a hazánkat egyszer már annektáló hírhedt román elnök vezetésével.

Cirbolya február közepén érkezett a játékba, a negyedik kongresszusi medálját szerezte meg a tegnapi választáson. Székesfehérvárról került be a Parlamentbe, 32 voksot adtak le rá. A Magyar Légió reguláris század tagja; érdekesség, hogy bemutatkozás gyanánt az egy hónappal ezelőtti MHP-s jelöltek listáját linkelte be.

Count Adyn harmadik alkalommal jutott be az Országgyűlésbe; korábban két alkalommal a SZEM egyetlen képviselője volt. Hűségét mostanra azonban már feladta, és MHP-s színekben indult és 45 szavazatot kapott. A pártidentitás váltással együtt a régiót is lecserélte, ami eddig delegálta: Közép-Dunántúl helyett Miskolcról jutott be. A Shaok- és Kampec- kormányok alatt hadügyi államtitkár volt, majd a Falban- és rlazol-kormányokban hadügyminiszteri poszton tevékenykedett; korábban volt már moldáv elnökjelölt TO-n is. A Dobó század kötelékében szolgál, Field Marshalli rangon.

Decsi Dani 2008 júniusa óta játszik. Újságja gyakorlatilag Hadügyi Közlönyként működött, még mielőtt az egyáltalán létrejöhetett volna; a csatákra éhes Index bébisereg Media Modul trófeával hálálta meg neki a sok csatalinket. Vagyonát toborzásból szerezte, a kroovy által javasolt egységkormányban ő felelt volna az új játékosok összehangolt meghívásáért. Ez lesz a nyolcadik kongresszusi ciklusa; ezúttal is Győrben, eMagyarország fővárosában indult és 77 szavazatot kapott.

Imre Norbert Heliongjiangból jutott be majd’ 160 szavazatot megszerezve. eMagyarország elnöke szeptemberben, előtte a magyar bábállamnak kialakított Ukrajna elnöke; a jelenlegi raszta-kormányban Gazdasági Miniszter. Újságjában benne van ’Minden ami fontos’ – a cikkekre 1600 ember fizetett elő. Negyedik képviselői plecsnijét gyűjtötte be, de már amúgy is van neki mindegyik medálból legalább egy. 2008 novemberének közepén regisztrált, a reguláris Bethlen század kötelékében harcol.

Lisztes az MHP egyik arca, a párt, korábban a kormány szóvivője; és ha az újonnan bevezetett national goals funkció nem tántorítja el céljától, akkor az MHP-CNRP-KuP közös elnökjelöltje december ötödikére. Negyedik kongresszusi medálját szerezte meg, a sors ugyanakkor vele is elbánt, hiszen a játékhiba által a novemberi kongresszusból kizárt nunavuti hatok közé tartozott. Februárjában regisztrált, a reguláris Magyar Légióban harcol. Újságja, a „Lisztes megmondja a tutit” közel 1200 előfizetést és egy MM trófeát jelentett neki

Marslako március közepén regisztrált, eddig azonban se shout, se újságcikk nem hagyta el a billentyűzetét. Pécs delegáltja, 33 szavazatot kapott; barátai között két játékos és 3 org van.

Phaidrosz karakterét az ekszer néven regisztrált játékos irányítja, aki Indexesként csatlakozott az eRepublik közösségéhez; Phaidrosz eredetileg ismert cégtulajdonos, a román megszállás alá került magyarok ellenállásának közitszteletben álló alakja volt. Az ekszer karakter ma már szerb kezekben van, korábbi tulaja pedig már második kongresszusi ciklusát kezdheti a gazdatesttel szeptemberben a Kisgazdák, most pedig az MHP jelöltjeként indult. Három hónapig dolgozott hadügyi államtitkárként és a TO csapat tagjaként, jelenleg elit államtitkár; Szegedről került be 43 szavazattal.

Rhual spafinger néven, indexesként látta meg a napvilágot; az akkor még csetlő-botló újoncot a Nagy Lajos reguláris század vette szárnyai alá, majd az alakulat kettéválásakor a Tellerben folytatta katonai pályafutását. Fokozatosan kijárta a ranglétrát, volt a Teller parancsnokhelyettese, majd az RMA parancsnoka; bekerült az elitbe, később annak és a ZME-nek is a parancsnoka lett; két cikluson át eMagyarország hadügyminisztereként tevékenykedett. Másodszor került be a magyar törvényhozásba; korábban a PPL jelöltjeként automatikusan bekerült, mert elveszítettünk egy területet, még mielőtt a választás elkezdődhetett volna – harmadik plecsnijét pedig Kínában szedte össze. Újságjára, a The Voice of the Enemy-re 1100 előfizetés érkezett; benne ellenséges seregek leírását, hadgyminiszteri közlendőket, illetve harcászati útmutatókat találunk. Heliongjiangból jutott be, több mint 180 szavazatot bezsebelve.

RPG Lac májusban regisztrált, a Székely Légió irreguláris század tagja. Harmadik képviselői ciklusát kezdheti; az előző hónaphoz hasonlóan ismét Debrecenből jutott be, 40 szavazatot megszerezve. Korábban a malajziai magyar kolónia tagjaként élt a délkelet-ázsiai országban, és Marty McFly legendás cégbirodalmában dolgozott; képviselőként továbbra is a HMSZ, valamint a SZL MHP-val való összebékítéséért szállt síkra.

Tesus az örök MHP-s kisgazda majdnem kilences landskilljével; meg nem erősített információk szerint hunpilut csak a traktorblokád akadályozta meg abban, hogy elhappolja Tesus elől a pártelnöki címet. Hetedik alkalommal nyomogathatja a YES és a NO gombokat; indult már majdnem mindegyik régióban: Dnipro, Romandie és Pécs után most Budapest választópolgárai szavaztak neki bizalmat. Az eMagyar Kongresszusnak korábban több cikluson át elnöke, jelenleg alelnöke.

Zsaciku kicsit több mint hat hónapja játszik, második alkalommal került be a kongresszusba. A Gábor Áron Tüzérei reguláris század tagja, a Szociális Minisztérium korábbi államtitkára, a raszta-kormányban annak minisztere. Augusztusban Syddanmarkból, most pedig Észak-Magyarországról került be.

Szolidaritás Párt

Cholera City ez év szeptember elején regisztrált, most szerezte meg élete első mandátumát; Debrecenből jutott be 24 szavazatot bezsebelve. Kampányában főként aktivitást ígért, de kijelentette hogy tájékoztatni fog az ülésekről – ezt a tegnapi alakulóülés kapcsán már meg is tette. Halhatatlanok lapja címmel újságot ír; pár napon belül elérheti a colonel rangot.

drith pályáját az IndExpanzióban kezdte; értelemszerűen februárban regisztrált. A Szolidaritás párton belüli kommunikációért és toborzásért felel, ő szervezte a pártalapítvány gifteléseit is. Az Oktatási Minisztériumban mint államtitkár kezdett, a Termetes-kormányban miniszteri széket kapott. Harmadik kongresszusi mandátumát szerezte meg, az elsőt még egy ukrajnai TO során szedte össze. Most Győr 108 választópolgára érezte úgy, hogy kijár neki egy szék a Parlament üléstermében.

Duosduzpl nevét valószínűleg visszafele olvasták a pécsi választók, és a kedves üdvözlés hatására le is adtak rá 30 szavazatot. Ötödik kongresszusi mandátumát gyűjtheti be, már jó pár hónapja nem volt beválasztva az emagyar törvényhozásba. Az Index generáció tagja, a Nagy Lajos reguláris század katonája; a Wake-up címet viselő, főként humoros ötleteléseket közlő újságjára majd’ 700-an fizettek elő. Pártjának egyik leghűségesebb tagja, így hálálva meg hogy anno kezdőként felkarolták őt; eMagyarország egyetlen temetési vállalkozója.

Pyrrhosz iráni és fülöp-szigeteki nagykövetként, államtitkárként, konzulként, főosztályvezetőként, valamint két alkalommal miniszterként is dolgozott a Külügyminisztériumnak. Ez év februárjában regisztrált, ötödik alkalommal lett kongresszusi képviselő az előző hónaphoz hasonlóan ismét Szegeden, 38 szavazatot megszerezve. Újságjára, az eHungarian Journalra 800-nál is többen fizettek elő; a Field Marshalli rangot a napokban érte el.

Weisz Manfred Huba az emagyar közélet megkerülhetetlen alakja, ez e-politikus egyik archetípusa. Heliongjiang régió delegáltjaként, a második legtöbb szavazatot begyűjtve 12-dik képviselői mandátumát szerezte meg. 2008 augusztusában regisztrált; a román megszállás alatt a magyar ellenállás egyik vezéralakja lett, létrehozta a Romániai Magyar Alapot, majd az eRMDP elnökének is megválasztották. A V1 bevezetésének környékén a Nemzeti Szolidaritás Pártja néven létrehozta a mostani Szolidaritás Pártot; gazdasági miniszter a Quicksilver- és a Termetes-kormányokban, utóbbiban alelnök is. Kétszer indult az elnöki posztért, mindkét alkalommal sikertelenül. Újságjára, az Asszimilációs közlönyre több mint 2200 játékos fizetett elő; ugyanakkor kritikák érték az által kezdeményezett Zöld Forradalom kapcsán. Alelnökként az ő parancsára menekült meg az MHP egy valószínűsíthetően román, de legalábbis kétkattos TO-jától; helyesírásai hibái és nemegyszer vulgáris kiszólásai mára a védjegyévé váltak.