[ICS] Mit kell tudni a bolgárokról?

Day 1,441, 06:34 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Mai cikkem témáját az adja, hogy ma délelőtt az ukrán-magyar háború lezárulta után a magyar kongresszus egyik tagja úgy döntött, valószínűleg a kormánnyal egyetértésben, hogy NE javaslatot ad be Bulgária ellen. Én magam is többször mondtam régebben, hogy ez elkerülhetetlen lesz, ha Ukrajna felé szeretnénk terjeszkedni. Bevallom, én kicsit későbbi időpontra gondoltam, de a bolgárok kiprovokálták a dolgot azzal, hogy Galícia és Bukovina régiók elfoglalásával lezárták az ukrán háborúnkat és egyben az terjeszkedési lehetőségeinket is. Minden jel arra utal, hogy az EDEN nem gondolt arra, hogy be merjük adni ezt az NE-t. Hogy miért mondom ezt? Azért, mert a bolgároknak még legalább 3 napig él az ukrán NE-jük, így ennyi ideig biztosan előnyben leszünk velük szemben, ráadásul a nagyszabású orosz-ukrán-bolgár swapok sem záródtak még le. Szerintem azt remélte az EDEN, hogy megriadunk és elviseljük a körbezártságot, de nem ez történt. A javaslat már most, 3 óra elteltével is nagyon úgy tűnik, hogy át fog menni, ezért ejtsünk pár szót arról, hogy mit is kell tudni a leendő ellenségünkről?

(Persze elképzelhető, hogy le tudják zárni a háborúnkat, ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy az első csatát kitankolják, majd éjjel RW-zik Kárpátalját. Ebben az esetben is csak elodázzák a dolgot, mert előbb utóbb vagy ők lesznek határosak NGP-vel és NH-val Kárpátaljra révén, vagy mi foglaljuk el újra, szóval a téma mindenképpen aktuális.)

Szóval Bulgária. Nem sokszor harcoltunk velük ezidáig közvetlenül. Én konkrétan két alkalomra emlékszem. Először, mikor az első romántörlés után egy összehangolt ONE támadás keretében NE-t adtunk be a bolgárok ellen, és elfoglaltuk az akkori fővárosukat, Várnát. A hadjárat végül a balkáni ország eltörlésével ért véget. Az elfoglalt területet pár napon belül elvesztettük. A második alkalom pedig nem is olyan régen történt, amikor a szerbek eltörlése után a bolgárok Ukrajnában szereztek hídfőállást, ahonnan kiindulva csatlakoztak az ellenünk folyó háromfrontos EDEN hadjárathoz. Egészen az eredeti területeinkig eljutottak, még egy ízben NH-t is ostromolták. A támadást nagy nehezen visszavertük, majd a lengyelek NE-t adtak be ellenük és visszaszorították őket a határainktól. Azóta is ott vannak azonban Ukrajnában, sőt, az utóbbi pár napban a törököktől RW-zett területeket folyamatosan hódítják meg a már említett swap keretein belül.

A külpolitikai helyzetükről annyit, hogy nemrég még érvényben volt egy békeszerződésük a törökökkel, valamint az elmúlt hetekben kötöttek egyet a szerbekkel is, így tulajdonképpen fenyegetést csak a macedónok és mi jelentünk rájuk. Valószínűleg a jelenlegi mozdulataik össze vannak hangolva a román lépésekkel.

Itt térjünk ki egy pillanatra arra, hogy sokan féltek attól, hogy a románok majd elintézik a tűzszünetünk után a törököket. A ma éjjeli Black Sea Coast of Turkey régióért vívott ütközet megmutatta, hogy nem kell az oszmánokat félteni. Ha kellett tankoltak, ha kellett kajás köröket ütöttek, plusz jelentős szövetségesi segítséget kaptak, aminek köszönhetően 8-1-el hazaküldték a jetiket.

Na de vissza a bolgárokhoz. Az API alapján számolt sebzésben napi szinten nagyjából 80-120 milliós differencia van a mi javunkra velük szemben. Ez akár azt is jelenthetné, hogy simán győznünk kéne. Ez azonban mindenki tudja, hogy nincs így. Egyrészt láthattuk a románok elleni csatáknál is, hogy eltűnhet ez a különbség, másrészt pedig nagyon fontos az, hogy a bevitt sebzésnek mekkora része megy jó helyre, jó időben. Nos, ebben sajnos sokkal jobbak nálunk. Véleményem szerint a bolgárok, a horvátok után a játék második legszervezettebb lakosságával és hadseregével rendelkeznek. Igazán nagy tankjaik nincsenek, akik minden csatába 10 milliókat ütnek, inkább ők is a stabil és erős emberek kajás köreivel hozzák le a csatáikat. Persze a szokásos EDEN tankok (Romper, Argrob, oboj, stb.) tankolnak náluk, ha igazán nagy szükségük van rá.

Mi is lehet a hadjáratunk célja? Mindenképpen az, hogy kiűzzük őket Ukrajnából és az általuk birtokolt bónuszokat megszerezzük. Az eredeti területeik elfoglalásáról ne nagyon álmodozzunk, mert az már egy másik szintű feladat lenne. Jelenleg elég lesz nekünk az, hogy Ukrajnában megszilárdítjuk a helyzetünket és meggátoljuk a bolgárokat abban, hogy török NE-t adjanak, így közvetve meggátoljuk a románokat is abban, hogy elérjék a tervüket és kijussanak Ázsiába.

Amennyiben esetleg nem jól sülnének el a dolgaink, tudjuk őket késleltetni egy kárpátaljai RW-vel, amit pirosba ütve elvághatjuk az útjukat ideiglenesen. De ne is beszéljünk erről. Álljunk úgy hozzá, hogy győzni fogunk.

Mit is kell tennünk, hogy sikeresek lehessünk? Mindenképpen növelni kell a koordinációt. Egyrészt megkérném a BH vadászokat, hogy abban az esetben, ha mondjuk 4-4 a csata állása és a minicsata is 1740-1650-re áll, akkor ne menjenek el a Thaiföld-India csatába 500 ezret ütni, hanem inkább ez egyszer tegyék bele a sebzésüket a fontos ütközetbe. Persze, ha mondjuk 7-0 az állás, nyugodtan lehet menni medált és/vagy goldot vadászni. A lakosságot, illetve a sereget pedig arra kérném, hogy ne üssünk agyon egy-egy minit, hogy aztán a rá következő hármat meg neccesen elbukjuk. 52-53 százalék fölött már ne üssetek, hanem várjatok inkább, ha tudtok, amíg elkezdik ők is ütni.

Jó esélyeink vannak a győzelemre, hiszen a szövetségnek is érdeke, hogy a bolgárok kikerüljenek Ukrajnából, valamint a törökök is ellentámadásra indulnak a románok ellen, akiket valószínűleg az EDEN megpróbál majd megmenteni. Ezenkívül pedig a szerbek és a lengyelek is hamarosan odaérnek az amerikai horvát gyarmatokhoz, ami talán eléggé leköti majd Romperéket.

Nem elképzelhetetlen, hogy látva a rossz helyzetet, a bolgárok megpróbálnak majd tárgyalni velünk. Én azt javaslom a kormánynak, hogy minimális tárgyalási alapként legalább a búza bónuszt és egy ruszkikhoz vezető utat kérjen, ha erre sor kerül. Persze, ha még a halról is meg tudnának egyezni, az volna a legjobb.

Maradok tisztelettel:
ICS