[FORDÍTÁS]CP - EDEN szavazás (Svájc)

Day 1,510, 07:16 Published in Hungary Hungary by Szomjasponi

Újabb fordítás. Most Svájc EDEN-csatlakozási referendumáról lesz szó. Eredeti: itt


Kedves gyermekeim,

Felfigyeltem rá, hogy majdnem egy év függetlenség alatt semmiféle haladást nem értünk el. A legtöbb időben szlovén elnyomás alatt nem tudtunk elérni semmit és gyakran kongresszus nélkül maradtunk. Nehéz olyan kis nemzetnek lenni, aminek olyan nyersanyagai vannak, amik a nagyoknak kellenek és az országunkat a mohó szlovénok újra és újra kifosztották.

Próbáltunk tárgyalni a szlovénokkal, ami működött is egy ideig. De idővel a szerződés elmorzsolódott, mint ahogy szokott és újra régiók nélkül vagyunk, és én is beteg vagyok miatta. Ezért úgy gondolom, hogy eljött az ideje az EDEN-be való csatlakozásnak.

Miért szeretné az EDEN Svájcot a tagjának? Tudom, hogy egy ideje a kormányunk inaktív volt és így el kellett szeparálódnunk az EDEN-től. És azóta is, amióta elhagytuk, erős kapcsolatunk volt az EDEN-nel és tagjaival és még mindig megvetjük a ONE-t és imperialista államait. Bár Svájc kicsi és gyenge ország sok másikhoz képest, hiszem, hogy ha csatlakozunk az EDEN-hez, meg tudjuk mutatni, hogy kaphatók vagyunk bármilyen csata kisegítésére, még ha csak kis sebzéssel is.

Európában fontos a régiónk. Föld, ami könnyen elérhető és föld, amin könnyű átutazni. Svájc az EDEN-nek nem csak egy kis harci segítséget ad, hanem minden segítséget amit adni tud. Ezért gondolom úgy, hogy eljött az ideje az EDEN-be való csatlakozásnak.



Volt egy szavazás a fórumban és jelenleg a szavazók 70%-a az EDEN mellett voksolt és 30% a semlegesség mellett.

Értem, hogy páran miért akarják, hogy a nemzet semleges maradjon. Van értelme annak, hogy nem akarjuk a ONE-szomszédaink feldühíteni az EDEN-csatlakozással. Mindazonáltal, hadd kérdezzek meg valamit... Ha Szlovénia újra és újra elfoglal minket és kizárja a tárgyalás minden formáját, hogy szabadulhatnánk fel ilyen könyörtelen elnyomás alól? Mi mást tehetnénk?

Véleményem szerint az EDEN az egyetlen megmaradt opció. Természetesen szeretnék semleges maradni és mindenkivel békés kapcsolatokkal rendelkezni, de néha fontos a környezet új körülményeihez alkalmazkodni, ezért az EDEN a legjobb lehetőségünk a szlovén elnyomás elleni harcban.



Tehát, kedves tanítványaim, szeretném hallani a véleményeteket, jelezzétek álláspontotokat IGEN vagy NEM szavazattal, ha megjegyzésed van, azt is közzéteheted. Csak svájciak szavazhatnak!

Monsieur Guillontine,
Svájc elnöke