[eMagyar Közlöny] Általános, Hadügyi, Külügyi, Gazdasági, Szociális Hírek
eMagyar Kormany
798. nap 11:45 eRep idő szerint
Általános Hírek
Szeretnénk gratulálni minden induló, valamint bejutott kongresszusi képviselőnek, és sok sikert kívánunk munkájukhoz! Örülünk az első mandátumos képviselőknek is, és reméljük, ők is híven szolgálják az eMagyar népet, ahogy eddig is tették, és teszik képviselőink.
Remek baby-boom időszakon vagyunk túl, ez azonban nem jogosít fel, hogy a babérjainkon üljünk, mindenki továbbra is hozzon embereket a játékba!
Toborozzon mindenki, ahol tud, juttassa el a játék hírét, ahová csak tudja, mert eMagyarország jövője a minél aktívabb, és gyarapodó népességétől függ! Ne hagyjuk veszni az eddig elért eredményeinket!
Hadügyi Hírek
A HM megkér mindenkit, aki belga állampolgárságot szerzett, hogy ne adja vissza, hanem tartsa meg belga ÁP-át!
Részletek a Hadügyi Közlönyben
Külügyi Hírek
2010. január 24-én a magyar kongresszus elfogadta a szlovák elnök javaslatát, s így Magyarország békét kötött Szlovákiával. Ehhez kapcsolódóan – a 2010. január 11-ei kongresszusi ülésnapon megállapított feltételekkel – Magyarország és Szlovákia tegnap megnemtámadási szerződést (non-agression pact, NAP) kötött egymással. A béke és a NAP megkötésének célja magyar részről leginkább egy esetleges többfrontos háború elkerülése. Csak emlékeztetőül: a szomszédos államok közül jelenleg hadban állunk Romániával, Horvátországgal, Ausztriával és Ukrajnával, Románia és Horvátország esetében aktivált MPP-kkel. A Szlovákiával való béke az ötödik frontot szüntette meg, vagyis az aktivált lengyel MPP-vel súlyosbított szlovák háborút. A NAP megkötésének pedig az is célja volt, hogy elkerüljük Szlovákia esetleges lengyel felvonulási területként való felhasználását.
A NAP szabályozza a két fél kapcsolatát, kizárja egymás megtámadását bármilyen körülmények között, kizárja a két fél egymással szembeni PTO-ját (Political Takeover), és kötelezően előírja, hogy egymást értesítik a felek, amennyiben ilyen a tudomására jut. E szerződésben természetesen benne van Szlovákia semlegessége, azaz, Szlovákia nem lehet a PHOENIX, vagy az EDEN, illetve ezen szervezetek utódainak tagja, illetőleg kiegyensúlyozott MPP-rendszert tart fenn. A szerződés nyomatékosítására pedig felhatalmazza az adminokat, hogy érvényt szerezzenek a szerződésnek, és megszegéséért 4000 gold-ot számítsanak fel kötbérként, illetőleg a megszegő fél megtérítse a károkat, valamint adott esetben visszaadja az elfoglalt területet.
A szerződés közös megegyezéssel módosítható.
Részletek a Külügyi Közlönyben.
Gazdasági Hírek
A kormány 100.000 HUF-ot kíván nyomtatni, hiszen a baby boom, amellett, hogy jó dolog, nagyban megnöveli az állam kiadásait, így ennek fedezésére a legjobb módszer, ha a játékban megmaradó baby-k által okozott járulékos forintemelést felszívjuk. A kormány számításai szerint ez nem befolyásolja nagyban a monetáris piacot, sőt, a közeljövőben a forint további erősödésére számíthatunk.
Részletek a Gazdasági Közlönyben
Szociális Hírek
A szakterületért felelős minisztérium ismét feladatot ad a Szociális Minisztérium orgjának, ami azonban több, mint csak feladat átadás. Sokkal inkább tekinthető az ágazat újjászervezésének, hiszen az újoncok segítése, beilleszkedésük az eTársadalomba továbbra is fontos feladat. Erről részletesen olvashattok a Szociális Hírekben.
Részletek a Szociális Hírekben.
Cseri McGregor
Kormányszóvívő
________________________________________ _____________________________________
Közérdekű információk:
eMagyar hivatalos chat
Kezdők kattintsanak ide a mentorszobához!
Ha kezdő vagy, jelöld barátnak ezt az orgot, hogy mentort kaphass! (Add as a friend)
Toborzási videók, terjesztésre
Erepublikhu.info
eMagyar Nemzeti Bank
Magyar Fejlesztési Bank
Linkgyűjtemény
Közlönyök:
Magyar Közlöny
Hadügyi Közlöny
Külügyi Közlöny
Gazdasági Közlöny
Kongresszusi Közlöny
Oktatási Közlöny
Szociális Hírek
IM Közlöny (Informatikai Minisztérium)
Voice of eHungary
eKereskedelem, hirdetések
Comments
\o/
Jófajta 🙂
kormányon már nem gáz a nyomtatás mi? \o/
vote
http://www.erepublik.com/en/article/ha-baby-boom-ot-akarunk-akkor-az-rt-tenni-kell-vote-s-cselekv-s-1-1165633/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/ha-b[..]1/20
Baby-boom segítése! Vote
na megy a vote
ilyen kéne mindig
Sanya18, még csak negyed millánál tartunk, miért lenne ugyan gáz? 😃DD
Amúgy is, nem mondhatjuk hogy nincs igazuk mikor azt állítják 'túl nagy a kiadás a kicsik miatt' hisz elszámolás sincs már két hete, nincs mire mutogatnunk 😃
Az egy dolog, hogy kiutalás lesz, de elszámolás nélkül a Kongressz nem utalja el a eMNB be ha jól tudom.
Van elszámolás csak én nem találom?
nincs elszámolás 2hete
akkor nincs utalás és nyomtatás sem!
hitel,nyomtatás,nyomtatás
elszámolás nélkül nincs nyomtatás
ennyi
hahah jo nyomtatas...elszamolas nuk....javaslom az eKongreszus ORGbol ne is utaljunk addig tovabb mig nem lesz az ellenzekben anno oly hiven hirdet elszamolas
Hehe, már megint nyomtatás 🙂 Ahogy hallom elszámolás sehol... A mai frissen regisztráltak száma nem éri el a 200at sem... És még mindig van aki a szolit meg Hubát élteti, a mocskos kis trükkjeikkel együtt?
Gondolkozzatok már egy kicsit, emberek...
előbb elszámolást nyomtassatok!
"A pénzügyi tájékoztatás hiánya illetve az elnök kizárólagos felügyelete komoly aggályokat vethet fel az állami pénzügyi gyakorlatában. Ezért az emagyar kongresszus az alábbi törvénykezést hozza:
Az emagyar állami kasszából közvetlen kiutalás csakis az eMagyar Kongresszus-i orgba történhet. Az eMagyar Kongresszusi org (továbbiakban eMK) felügyeletét a mindenkori eMagyar Kongresszusi elnök és a két alelnök látja el. Az eMK köteles a pénzt az e Magyar Nemzeti bankba továbbutalni ezáltal a kormány rendelkezésére bocsátani. Amennyiben viszont valamilyen visszáság áll fenn az aktuális kormány részéről az eMK felügyeletének joga van visszatartani az összeget az anomális megszüntetéséig.
Az állami vagyon visszatartásának okai:
- A heti miniszteri beszámolók elmaradása az elvégzett munkáról.
- Az eMNB elnök heti beszámolójának elmaradása az elköltött állami vagyonról.
- A Hadügyminisztérium heti beszámolójának elmaradása az elköltött vagyonról.
- Pénznyomtatás esetén a nyomtatott összeg megállapodás szerinti része nem kerül át a Nemzeti Aranytartalékba."
Az ügyészség több okot is lát a nyomtatás megtagadására!
Nyomtattunk, nyomtattunk? Hova megy az a pénz, fiúk?
Nem értek egyet a nyomtatással. Így is alig bírtam átváltani a cégeim nyereségét aranyra. Hogy lesz ebből erősödés?!
Magyar ukrán háborút miért nem zárjuk le?
olasz mpp?
Inkább ezt magyarázzátok meg légyszí!
http://www.erepublik.com/en/Hungary/law/24525" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/Hungary/law/[..]4525
Olasz MPP javaslat, és át is megy...
eMagyarságért díjra még mindig nem tud a sereg szavazni.
Huba a párt cikkek alatt persze azonnal kommentel signel stb...
[ http://www.erepublik.com/en/article/reag-l-s1-1169086/1/20#comments" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/reag[..]ments ]
meg a többi szoli kormánytag, de a mi kérdéseinkre tegnap óta nem érkezett válasz!!!
Köszönjük Huba és társai!(kormányozni kéne, nem kampányolni]
Ébresztő!
jó ez a párt PR, de néha ennél több, és más is kellene 😃
/jah hogy a kormányzás egy kicsit más, hát ilyen is van eVilágban 😉/
Falk Makker: Az eMagyarságért Díj nem a kormány kompetenciája, azt a Kongresszus alapította, illetve konkrétan 2 ember csinálja, a kormánytól függetlenül, mi csak eleget teszünk a díj hírének leközlésére. Minden további kérdéssel, gonddal a díj felelőseit kell megkeresni, ez szól minden jövőbeni kérdésre, hogy miért nem tud szavazni az eMagyarságért Díjra. 🙂
Egy ilyen bughalmazra regeltetni másokat igazán csak az ellenfeleinket szabad rábeszélni.
Ők megérdemlik!🙂
Cseri több közlönyt! 😃 Vote.
O.o
Gáz a nyomtatás ha van mellette 4-5k új játékos akik főleg az elején jelentős mennyiségű goldot hoznak a rendszerbe?
Kiváló példája annak hogyan ferdítik egyébként jó szakemberek a dolgokat pártpolitika szerint... akinek nem inge, annak nadrágja.
Nyomorúságos magyarázkodás egy senkikkel kötött totálisan asszimetrikus NAP kapcsán.
A gyávaságotok nem ismer határokat.
Erre ráadásul még a minket a horvát TO óta folyamatosan gyalázó és jó pár csatában ellenünk ütő taljánokkal is köttök egy mpp-t?
Nem volt elég a lukakból a franciknál és németeknél?
Kell még pár, amibe bebújhattok?
Komolyan?
Ilyen "szövetségesekre" van szüksége az alja elitnek?
Senkiházi, gyáva banda, árulók cimborái!
adomanygyujtes VOTE http://www.erepublik.com/en/article/adom-nygy-jt-s-1172291/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/adom[..]/1/20