Jó reggelt Vietnám!

Day 2,246, 05:36 Published in Hungary Hungary by karaj22
Kísértet járja be Európát – a juccerizmus kísértete,
avagy minden csak nézőpont kérdése.

Haladunk a korral és törvényjavaslatokkal, hadüzenet után immáron a Kormányzó Tanács elé került a légicsapás terve.

A jogalkotás nem csak hadi téren zajlik: a gazdasági népbiztos úr mutyielhárító akció keretében arra is utat mutat, hogy mi mindent megpróbálunk a szarvasrégió bérlésért, a szlovák fél félelmében inkább visszautasítja a bérleti díjat, csak hagyjuk épségben országát.
A kapitalista terrorveszély országunkra nézve nő, éppen ezért kiemelten fontosnak tartja pártunk és kormányunk gazdasági szankciók bevezetését a zsidó és román állam ellen.

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik, mondá Virág elvtárs, az ellenség mindenhol ott van. ,,Az a gyanús, aki nem gyanús alapon'' szakértő kezekbe kerül a hadügyminisztérium vezetése, és az ellenség megtévesztése jegyében rögtön át is nevezik a közlönyt a csak itthon ismert Cicusnews-ra.
Sajnos az ellenség fortélya rést üt pajzsunkon (inkább a szingapúri 12 milliárdon csinálná), és hihetetlen aljas módszerrel a fiatal elvtársaknak szánt tájékoztató elnöki kiadványt is megfertőzi aljas eszmékkel, így az leszavazásra kerül. Aljas tevékenységük nem ismervén határokat még a ifjaink neveléséért felelős miniszter urat is megfertőzik eszméikkel, aki a disszidálás helyett inkább öngyilkosságot követ el magán.

Minden okunk megvan immáron, hogy az ellenség megtanuljon rettegni fegyvereink zajától. Ehhez a vas és acél országának nyersanyagra van szüksége, melyet a kollaboráns kínai kommunista párt által bitorolt HelloKittyból kell biztosítanunk.
Elnök urunk korábban megmagyarázta, hogy nem tudjuk egyszerű módszerekkel az ellenséget átverni, éppen ezért rafinált kerülőmozdulattal vágunk éket a barbárok erőibe. A kormány működését kiválóan dicséri az a munka, melyet az ellenség megtévesztésére fordítanak: az általuk publikált tervből minden igaz hazafi láthatja, hogy puszta nevetség tárgya, birodalmunk elitharcosai pusztakezes ütésükkel is akkorát ütnek, hogy rögtön egész Kelet-Ázsiát zászlónk alatt tudhatnánk. De ne feledjük el, a Magyar Birodalom nem terjeszkedik, hanem csak határait tolja kifelé.

Kormányzó elvtársaink zsenialitását nem is lehetne mással illusztrálni, mint azzal a ténnyel, hogy az ellenséges kémek be is kapták a horgot és a hamis információkkal próbálják a hazát lázítani. Nem is tölthetne el nagyobb kéj minket, mint látni őket vergődni saját csapdájuk hálójában. Ne felejtsük el, hogy mindezért csakis a Nagy Vezért illeti a dicséret és köszönet!

Ettől a meneteléstől ellenségeink hideglelést kaptak. Mivel látják, hogy immáron teljes fegyverarzenáljuk sem volt elégséges lendületünk megtörésére, kétségbeesésükben rágalmazásra vetemednek. Hazánk legnagyobb ellenségei között tartott Janicsárországban azt merték hazudni, miszerint országunk sunyi tárgyalásokat folytat a szószegő és hitvány ukrán helótákkal.
Keleti szőrös szomszédaink vezetője hebegve-habogva csak tőmondatokban megfogalmazott kérdést intézett Urunkhoz, miszerint kíméljük meg szingapúri leszármazottait.

Természetesen még azt gondolná az ember, hogy ezzel véget is érne a dicsőséglista, mely csupán egy hét történéseit taglalná. Még bőven ide lehetne sorolni a ,,mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek'' jegyében feloszlatott ellenforradalmári összeesküvést, az ellenség összezavarása miatti naponta változó kormánylistát illetve szövetségeseink felé folytatott egyenes és határozott párbeszédet. De a cikk terjedelmének korlátai miatt erre nincs lehetőség, viszont aki türelmes, az várja meg az ötvenkettedik magyar-indonéz baráti társaság által üzemeltett kiadó minden részletre kitérő kötetsorozatát, mely a ,,Galaxis útikalauz helótáknak'' címen fog megjelenni.

Szerk: most jutott ügynökségünk tudomására, hogy a fent említett párbeszéd elengedhetetlen része volt annak a megbékélési folyamatnak, melyet szerb barátaink kezdtek el lengyel sorstársaink felé.


Éljen a Haza, éljen a Birodalom!