Ellenzéki kritika és bejelentés

Day 1,946, 07:22 Published in Hungary Hungary by charlie50


Kedves ellenzék, ezt elszabtátok. Nem is kicsit. Már február közepén mondogattam nektek cikkben, kommentben, PM-ben, hogy állítsatok már valami jelöltet, ha tényleg változtatni akartok. Ott volt a román NAP, ami óriási lehetőség lett volna, erre mi történt? Nemzeti Radikalista nevű, (azóta már banolt) karakter elkezdett tevékenykedni, amit leállítottatok azzal, hogy hetek óta szerveztek valami Nemzeti Tanács nevű pártszövetséget és tökéletesen uraljátok a helyzetet. Elhittem. Eljött a márciusi választás és mit látok? Nincs jelölt. Illetve van, P0lgart indította a MOVE, akit viszont a Nemzeti Tanács egyetlen tagja sem támogatott.

No, gondoltam, majd akkor március 6-tól indul a kampány gőzerővel az áprilisi választásra. Mit láttam? Nem történt semmi. Gondoltam magamban, meg akarjátok várni a pártelnöki választásokat, mert ki tudja, az új pártelnökök is benne lesznek-e a dologban, hiszen nem feltétlenül ugyanaz lesz a pártelnök, aki elkezdte ezeket a tárgyalásokat és lehet, az új pártelnök mást tervez, vagy nem kíván résztvenni a Nemzeti Tanácsban. Lezajlott a pártelnökválasztás, nézegettem utána a médiát: semmi. Ok, nincs vész, hiszen elmondtátok ezerszer, kell a kongresszusi háttér, gondoltam, majd akkor előbb rágyúrtok a kongresszusi választásokra, összeálltok egy pártban, elhoztok vagy 15 kongahelyet, aztán mehet az elnöki kampány.

Ébresztő!!! Tizenkilencedike van, négy nap múlva lejár a kongára jelentkezés határideje és ti már megint nem csináltatok semmit. Sehol egy cikk, hogy egyáltalán halad-e a beharangozott ellenzéki összefogás. Semmi infó, hogy egyáltalán lesz-e kire szavazni, kell-e átlépni valamelyik pártba, hogy top5-be toljátok. Fű alatt akartok választást nyerni? Már most megjósolom, hogy nem fog menni. Már rég dübörögnie kéne a kampánynak, ha tényleg szeretnétek csinálni valamit. Ez a hónap is megy a kukába és jön a jól bevált, „majd következő hónapban...” kezdetű örökzöld sláger.

Na nekem ebből így elég volt, sajnos nem úgy tűnik, mintha ti tényleg akarnátok bármit is csinálni. Két szalmaszálat nem tettetek keresztbe annak érdekében, hogy megvalósuljon, amit – állítólag – akartok. Én viszont tényleg szeretnék változtatni.


Nos mivel az ellenzék eltöketlenkedte ezt a hónapot is, ezért új kampányba kezdek, ezúttal saját magam mellett. Ezennel bejelentem, hogy szeretnék indulni az áprilisi elnökválasztáson. Támogatóim még nincsenek, kormánylistám sincs igazán, egyedül egy nagyon egyszerű programom van.

Sokan emlékeztek arra, hogy alexandross impícselése után Hupák lett az elnök egy egész hétig, aki viszont be sem lépett ezalatt. Sokak szerint akkor jobban ment az ország szekere, mint a legtöbb elnök alatt. Nos ezt szeretném – majdnem teljesen – lemásolni. Azért nem teljesen, mert kétkattos vagyok, így biztos, hogy be fogok lépni mindennap, hogy a napi rutint elvégezzem.

Ezen kívül viszont jóformán semmit nem fogok csinálni. Pár dolgon azért persze változtatok, de nem leszek 24/7-ben jelenlévő elnök. Tudom, elvárják, hogy elnökjelölt programot írjon, úgyhogy én is iderittyentek valamit. Igyekszem neveket is írni, de vegyétek figyelembe, hogy senkivel nem beszéltem még, ezért nem tudom, vállalják-e. Azért írok egyáltalán amolyan hevenyészett kormánylistát, mert egyedül nem lehet elvezetni egy országot, viszont teljesen lerombolni sem akarom azt a keveset, amit tisztelt elődeim felépítettek, egyszóval valakinek dolgoznia is kell. Lehet, sokaknak nem fog tetszeni, amit írok, tudjátok ezt be az én túlzott őszinteségemnek, ugyanis, amit a programban írok, az nem sok, de legalább komolyan gondolom és be is tartom/tartatom.

Kezdjük a legegyszerűbbel, a gazdasággal. Azért a legegyszerűbb, mert nem létezik, ezért itt nem is ígérek semmit (de azt maradéktalanul betartom). Gazdaság helyett inkább pénzügyeket írok. A pénzügyminiszter én leszek, másnak nem is lesz hozzáférése az ország vagyonához egy hónapig – vagy amíg nem impícseltek. Fogalmam sincs, mennyi egy napi adóbevétel, nem tudom, mennyi megy el zsoldra, de én spórolásba fogok kezdeni. Minden kiadást megszüntetek, csak három fajta költséget fogok finanszírozni: az Oktatási/Szociális Minisztérium munkáját, amivel a frissen regisztráltakat próbálják megtartani, MPP-k kötését, illetve az esetleges osztásokat fontos csaták esetén. Nem lesz viszont zsold, GÁT-hitel, lopás, meg tudja isten, mire szokták még elkölteni a pénzt a kormányok. Elszámolást természetesen én fogom vezetni, és ki is fogom adni. Még egy dologban fogok változtatni, tankokat nem piacról szeretném beszerezni az osztásokhoz, hanem tendert írok ki, mindenki beküldheti hány db tankja van, milyen áron (természetesen nem 1-2 darabokkal szeretnék szórakozni, tehát száz db fölötti mennyiséget veszek figyelembe, továbbá csak piaci ár alatti ajánlatokat várok), és a legolcsóbb ajánlatokból fogom összeszedni a szükséges tankkészletet.

Jöhet a hadügy. Mint már említettem, a zsoldot eltörlöm az elnökségem idejére. Aki csak pénzért harcol hazánkért, az menjen nyugodtan mercenaryzni, meg BH-zni a világ végére, majd valahogy elleszünk nélküle, annyit kérek, hogy legalább direkt csatában ne üssön ellenünk. Hadügyminiszternek Ernst von Jacobot fogom felkérni, két okból. Először is, mert szerintem ő volt eddig az egyik legjobb HM, másrészt mert jobban szeretem a HM-Ernstet, mint a troll-Ernstet. Hadügyi céljaim nincsenek, esetleg pingpongozhatunk a romulánokkal, ha a nép azt akarja, vagy mehetünk szövetségeseket segíteni.

Következő pont a külügy, itt elsősorban a baráti kapcsolatokat szeretném ápolni (illetve ápoltatni, igyekszem ezt a melót is lepasszolni valakinek), első lépésként brazil MPP-t szeretnék kötni. Másik külügyi célom a Felvidék békés megszerzése, ezért a lengyelekkel már az első naptól kezdeményezni fogom a tárgyalásokat, természetesen a szövetséget nem fogom felrúgni, ha nagyon akadékoskodnak. Nevet nem tudok ideírni a külügyminiszterhez, mert fogalmam sincs, mostanában kik foglalkoznak külüggyel, mindenesetre várom a jelentkezéseket a külügyminiszteri posztra, a feltételek a következőek: tudj angolul, legyen tárgyalókészséged és ne legyél Mikrobi, vagy GregoryG. Ha nem jelentkezik senki, nem lesz külügy.

Jöjjön az Oktatási/Szociális Minisztérium. Fogalmam sincs, mit és hogyan csinálnak, de amíg a kezdőkért dolgoznak, nem is érdekel. Ők lesznek az egyetlen minisztérium, akiktől nem sajnálom a pénzt és rendszeres támogatást fognak kapni, amivel azért persze el kell számolniuk. Ötletem még nincs igazán a miniszter személyére (talán Hercegno, vagy szabesz88?), kommentben várom a javaslatokat, illetve pm-ben az önkéntes jelentkezéseket.

Fontosnak tartom a nemzeti vagyon gyarapítását, illetve visszaszerzését, ezért ennek is szentelek egy kis bekezdést. Ha elnök leszek, rögtön megérdeklődöm az adminoktól, hogy vissza lehet-e szerezni a régi állami cégeket (tudom, szabályosan lettek „eladva”, de egy próbát megér). Tervezem ezenkívül, hogy az összes orgot visszatickettelem állami tulajdonba, minden reguláris MU és minden nagyobb (15 fő feletti) párt kap egy darab orgot, a többi orgot azután az államtól lehet bérelni (a ciklus idejére), és – a változatosság kedvéért – az ebből befolyó összeggel el is fogok számolni. Mivel nekem se kedvem, se időm ezzel pepecselni, ezért ide szeretnék felvenni egy segítőt/koordinátort, aki Eheslo lenne (ha vállalja). Ő összeírná az orgokat, megírná a tickettet, majd én továbbítanám az adminok felé. Aki szeretne orgot bérelni, szintén hozzá fordulhat.

Dióhéjban ennyi lenne a programom, az említett 3-4 terven kívül viszont semmit nem fogok csinálni (sőt ezek egy részét is igyekszem másra áthárítani). Nem lesz kalandozásos hadjárat, de nem lesz mutyi sem, mivel a HM, KM és SZM orgjain kívül senkinek nem fogok hozzáférést adni semmihez, a pénzügyeket kizárólag én fogom intézni. Nem leszek online, nem csak folyamatosan, de napi 4-6-8 órában sem, viszont nem fog senki belépni a karakteremhez sem. Választok majd három embert, akiknek megadom a telefonszámomat, ők fel tudnak hívni, ha valami egetverő dolog történik, mondjuk csatát kell nyitni, vagy ilyesmi, és akkor majd belépek. Alelnököm nem lesz, látatlanban ugyanis nem adok senkinek felhatalmazást, hogy a nevemben intézkedjen. Tanácsadóim lesznek, de kizárólag a négy miniszterem: Ernst, Eheslo, külügyminiszter, oktatási/szociális miniszter, akiknek a tanácsát, véleményét meghallgatom (amit aztán vagy megfogadok, vagy nem), valamint minden nagyobb párt delegálhat egy főt, aki részben megfigyelőként, részben közvetítőként jelen lehetne a kormányszobában, hogy minél szélesebb réteget tudjak képviselni a semmittevés az ország irányítása során.

Várom aktív, tenni akaró emberek jelentkezését a kormányba, ha tényleg dolgozni szeretnél, találunk lehetőséget. Lopni kívánók ne jelentkezzenek, mert úgysem lesz rá lehetőségük.
Várom továbbá pártelnökök jelentkezését, akik indítanának/támogatnának az elnökválasztáson.


Köszönöm!