[eMagyar Kormany] Nem szabad feladni!

Day 994, 17:02 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany

Kedves eMagyar Polgárok,

Volt egyszer egy játék. eRepubliknak hívták. 2007 őszének vége felé indították el román fejlesztők. Vagy 45 országot tápláltak be kezdésként a szerverbe, köztük a való világban oly gazdag múlttal rendelkező, egykor nagy, ám jelenleg kicsiny államunkat, Magyarországot is. Minden kezdet nehéz, eMagyarországé is az volt, történelmének legelső időszakáról nem is maradtak feljegyzéseink.

Aztán páran rátaláltak a játék nyomaira, előbb főként Pápáról, majd az ország más részeiről is egyaránt. A sokaknak oly titokzatos béta időszaka ez, amelyben egy polgármesterválasztáson mindössze hét szavazat születik és amely ettől oly emberi. Egy apró minivilág, a maga örömeivel és gondjaival. Majd bevezetik a játék háborús modulját, mellyel új dimenziókat nyitnak a játékosoknak: a katonai pályafutás lehetőségét. Ama háborús modult, melyben Magyarország sikerekkel kez😛 Csehország elleni csaták után mienk a Felvidék, ahogyan ma hívják, Szlovákia.

Aztán eljött az a bizonyos augusztus 28ika. A magyarok számára az első fekete napok egyike. A kor nagyhatalma, Románia támadásával megkezdődött Magyarország első pokoljárása: előbb négy, majd két régió maradt a kezünkben, s nem rajtunk múlt, hogy a megsemmisülés szörnyű sorsára jussunk. DE NEM ADTUK FEL.

Megszerveztük az ellenállást a megszállt területeken, magyar nyelvű újságok, magyar tulajdonú cégek, magyar polgármesterek tartották a lelket a népben, amely a hosszú 7 hónapon át tartó román uralom alatt bizony megfáradt. De jöttek újak, friss erők, akik nem ismerve a megszállás borzalmait, új irányba terelték hazánk etörténelmét. A SIKER IRÁNYÁBA.

De ne ugorjunk ennyi előre. Új kor érkezett, a jelenleg visszavágyott v1 kora, melynek elejét javarészt még román megszállás alatt kezdtünk, s melyet ugyan nem világhatalomként, de mindenképp egy tekintélyt parancsoló országként fejeztünk be. Persze nem intézhető el egy mondatban 2009 február 9ike és április 8ika hatása, vagy a dicsőséges tavaszi hadjárat, melyben visszafoglaltuk eredeti területeink mindegyikét, vagy a “kés a vajban”, mely során lengyelek és svédek lettek legyőzve, esetleg az amerikai hadjárat, amely során Kanada és az USA lett eltörölve általunk és szövetségeseink által, és ami után a következő szavakat tanulgatta a magyar: Saskatchevan, Nunavut, Heliongjiang.

Persze akadtak gondok, vesztettünk csatákat, meg össze is vesztünk egymással, amerikai gyarmatainktól is elválasztottak minket, de utólag elmondható: 2009 a mi évünk volt, amelyben majdnem körbejártuk a világot, s mely utolsó negyedében előbb ismét a Felvidéket dúlták hadaink, majd mintegy karácsonyi jutalomként Erdély földje hazatért.

Eljött a 2010. Új év, új hatások. Mások válnak meghatározóvá, és mi egyre inkább az agónia felé süllyedve vesszük észre, ahogy eljön a második pokoljárás. Április, amikor lengyel, román és horvát közösen tapossa földjeinket, és ismét két régió található a kezünkben: Pest és HelloKitty. DE NEM ADTUK FEL.

Ugyan pár nap múlva a távol-keleti gyarmatunk is az ellen kezére, de HÁROMSZOR védtük meg Pestet a horvát és a lengyel hadak ostromától, majd az országot is visszaszereztük melléje. A v1 végére jut még egy gyöngyszem: ez pedig a spanyol ékkő, Rhone Alps megszerzése. Így érkezünk meg napjaink világába, a Risingba, mely ismételten felforgatta az eddigi viszonyokat.

Ezt a kort is kellemes élményekkel kezdtük: Horvátország eltörlése és Podolia másodszori elvétele Romániától sokaknak okozott örömöt. Azonban, ahogy a bétában és a v1ben már sokszor megtapasztalhattuk, a kocka fordult: mi kerültünk bajban. A mai nap folyamán előbb Lengyelország indult újonnan szerzett vasrégiónk ellen, majd később Románia támadta meg Szegedet, kihasználva a hacker által megalkotott és az adminok által javítatlan MPP viszonyokat.

Most kell feladnunk? DEHOGY. Hack és bug korábban is volt, emlékezhetnek a régebb óta itt levők a másfél hónapig lezárt harci modulra a bétában, a kicsit később jövők a WSR körüli mizériára, vagy a szardíniai csatában tapasztaltakra, a még fiatalabbak pedig az októberi Central Slovakiai RWt övező problémákra. De számtalan esetet fel tudnék sorolni, mely hátráltatott minket, akár hack, akár admini nem beavatkozás, akár bug volt az oka. Egy a közös: NEM ADTUK FEL.

Mindennél nagyobb a probléma? Egyszerre zúdul minden baj a fejünkre? S te el akarsz menni? Itt hagyni mindazt, amiért eddig küzdöttél? Nem helyes hozzáállás az ilyen.

Tudom, félsz. Attól, mi lesz, ha a románok megszállják földjeinket, elveszik gyárainkat, vagy lerombolják városainkat. Én is félek, de arra kérlek, emlékezz szövetségünk jelmondatára: WE ARE PHOENIX!

És emlékezz a segítségünkkel már feltámadt Szlovénia, Bulgária, Németország, Anglia, Törökország példáira, és hidd el más szövetségeseinkkel együtt ők is segíteni fognak, ha baj van.

KITARTÁS!

Ipath,
eMagyarország elnöke
és
vasmegye
eMagyarország külügyminisztere.