Babyboom Bulgáriában, Románia ajánlata Bulgáriának
Tomi_ur
Bulgáriában valami történni fog...
A Bulgária és Románia közötti háború hozzávetőlegesen egy hónapig tartott. Mint tudjuk, Románia távol-keleti ambicióinak az útjában állt déli szomszédja, így 2009. december 11-én Bulgária 3 északi régiójának, Vidinnek, Várnának és Rusenek az elfoglalásával Románia utat tört Ázsia felé. Ezzel eRepublikban is kezdetét vette, illetve szemmel látható következményekkel járt a román és a bolgár nemzet közötti, IRL-alapú versengés. A 3 déli bolgár tartomány elleni román támadásból a románok egyet hoztak (Plovdiv), a bolgár elnök Burgasból visszavonult, és Szófia védelmére rendezkedett be, ami sikerrel is járt. Ezt követően Burgas, Várna majd Marmara elfoglalása (ez utóbbival Románia nagyra törő kelet-ázsiai tervei szárnyainak a levágása) történt, a Ruse elleni román támadások kivédése után pedig elkezdődött Bulgária Románia (Dobrogea és Oltenia) elleni támadásainak korszaka. Időközben Szerbia megindult India felé, területswapokkal megszerezve Ruse, Várna, Plovdiv és Burgas régiókat. Románia néhány napig tartó bolgár-szerb-magyar blokkolása után, 2010. január 9-én Románia 10 aktivált MPP-vel elfoglalta Bulgária és szövetségesei (Szerbia, Oroszország, Törökország és Magyarország) által védett utolsó bolgár régiót, Szófiát, a Saarland védelméért folyó sorsdöntő csatával egyidejűleg. Száz szónak is egy vége: mozgalmas egy hónap volt ez a bolgároknak.
2010. január 8-án, az ország megszűnését megelőző napon a 6 bolgár régióból mindössze a főváros, Szófia régió volt a bolgárok kezén, míg Plovdiv, Ruse és Várna a szövetséges Szerbia, Burgas Pakisztán, Vidin pedig Románia ellenőrzése alatt állt. Az előzőek okán már az elmúlt hetekben is tapasztalható volt a bolgár játékosok fokozottabb aktivitása. Egyes számítások szerint a Romániában az elmúlt napokban tapasztalható napi 600-800 fős népességnövekedés mintegy fele a bolgár játékosok regisztrációjából származott. A nagyszámú bolgár játékos megjelenése Romániában komoly zavarokat okozhat, különösen a választások alkalmával, a román területre újonnan regisztrálók ugyanis a román állampolgárságot szerzik meg.
Az utolsó bolgár régió elfoglalásával a bolgár-román háború megszűnt, Várna mai, szerbek általi felszabadításával így megnyílt a lehetőség Bulgária újjáépítése, illetve a bolgár bébik bolgár szellemben való felnevelése felé
🙂Az elmúlt 24 órában kb. 270-en regisztráltak az egy régiós Bulgáriába, a lakosság most mintegy 970 fő. Ez idő szerint a román megszállás alatt lévő Plovdiv régióban kb. 740-en, Ruseban mintegy 300-an, Szófiában kb. 3050-en, Vidinben 140-en, a pakisztáni ellenőrzés alatt lévő Burgasban pedig kb. 380-an laknak. Feltételezve tehát, hogy Bulgáriában túlnyomó többségében bolgár citizenek vannak, a bolgár területek összlakossága így jelenleg mintegy 5580 fő. Úgy tűnik tehát, hogy Románia szomszédpolitikája úgymond meghozta gyümölcsét. Bulgária a közeljövőben, hasonlóan hozzánk, az ország visszafoglalása útján olyan összetartó és erős közösséggé, később olyan középhatalommá, vagy akár nagyhatalommá válhat, amely alapvető irányt szabhat a történéseknek a Balkán-félszigeten.
Ezzel a románok teljesen tisztában vannak, s mivel el akarják kerülni a magyar effektust, most próbálják magyarázni a bizonyítványt. A román elnök, Andyr cikkében a legmélyebb sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Bulgária eltűnt a térképről, gyakorlatilag egy eseményláncolat végső állomásának tekintve a történteket. Eszerint mintegy egy hónappal ezelőtt Adiemus, Románia elnöke azzal a javaslattal fordult a bolgár elnök felé, hogy Bulgária engedjen utat Romániának Törökország felé. Románia – a cikk szerint – kifizette volna a hadüzenet, a régiók elfoglalásának, az elfoglalt régiók RW-zésének, és a lerombolt kórházak illetve defense systemek újjáépítésének a költségét is, cserébe azért a 3 napos hadműveletért, amely – román álláspont szerint – Bulgáriának illetve a bolgár népnek semmilyen jellegű kárt nem okozott volna. A bolgár elnök megtagadta a románoknak való segítségnyújtást, amit a már jól ismert események követtek. Andyr arra figyelmezteti a bolgárokat, hogy Bulgária szövetségesei voltak azok, akik Románia megtámadását javasolták, csak úgy, mint Görögországét, illetve, hogy ugyanezek a szövetségesek hagyták cserben Bulgáriát azt követően, hogy Bulgáriára már nem volt szükség, s végső soron ez vezetett Bulgária megszűnéséhez. A román elnök Bulgária esetét arra hozza fel, hogy megvilágítsa a PHOENIX szövetségi politikájának – szerinte – igaz természetét, megemlítve még Szlovéniát, Németországot, és Franciaországot is.
A román elnök szerint Románia nem érdekelt a bolgár területek megtartásában. Így arra tesz ajánlatot, hogy Románia nem harcol a fennhatósága alatt lévő bolgár területeken indított RW-k leveréséért, illetve, hogy a román hadsereg a régiók felszabadításáért fog küzdeni, továbbá az elkövetkező 3 hónapban nem üzen hadat Bulgáriának, illetve nem támadja meg az országot. Cserébe Románia annyit kér, hogy Bulgária az elkövetkező 10 napban ne próbálja meg felszabadítani Plovdiv régiót, ne üzenjen hadat Romániának, és ne próbáljon meg a román gazdaságra, hadseregre és politikára hatást gyakorolni (Plovdivra a románoknak Törökországgal kapcsolatos további román akciók miatt van szükség). A román elnök szerint Bulgáriának 1 v 1 nincs esélye Románia ellen a területeinek akár közvetlen támadás, akár RW útján való visszaszerzésében, így akár hónapokba is telhet, mire Bulgária területi integritása helyreáll. A román elnök biztos abban, hogy a PHOENIX Bulgáriának ez utóbbi, nehezebb utat fogja tanácsolni a megegyezés helyett. Így inkább azt javasolja, hogy Bulgária azt tegye, amit magának és polgárainak jónak tart, ahelyett, hogy más érdekeket szolgálna ki, tekintettel arra, hogy Bulgáriát ugyanez a hozzáállás hozta a jelenlegi helyzetbe.
A bolgár elnök azonban nem tűnik különösebben meghatottnak, szinte naponta adja be a Románia elleni trading embargókat, amelyeket a bolgár kongresszus rendre el is fogad, így Románia az elkövetkező 10 hónapban nem nagyon fog már kereskedni Bulgáriával. A bolgár-román barátság nem fog egyhamar szárnyra kapni... Ellenben hamarosan elhelyezik az új Q5 kórházat Várnában, így Bulgária MPP-ken keresztül továbbra is erősítheti a PHOENIX-et.
Read. Comment. Respect.
Tomi_ur
Comments
" A román elnök szerint Bulgáriának 1 v 1 nincs esélye Románia ellen a területeinek akár közvetlen támadás, akár RW útján való visszaszerzésében, így akár hónapokba is telhet, mire Bulgária területi integritása helyreáll."
Arról viszont szemérmesen hallgat a román elnök, hogy Szerbia is besegíthet, és gondolom be is fog.
Jó cikk, nagy vote!
Reméljük jól befűtenek a szerbekkel a románoknak 🙂
fasza! Bolgárok maradjanak is ilyen büszkék! ne hajoljanak be úgy mint anno az ukránok tették!
hajrá hajrá
jó hogy nem puszi pajtársok a románokkal.
tőlünk erdélyt lopták el tőlük dél-dobrudzsát
Szép összefoglaló!
Érdekes lesz, ha a szerbek segítenek felszabadítani Bulgáriát és az megerősödik. Kb. az történne, mint köztünk és Indonézia között vagy Szerbia és köztünk 🙂
Remek cikk! Ment a vote és a sub! 🙂
Viva
és csak 164 sub 😒 abból is 2 én 🙂
VOTE!
Remélem valaki már adja a drótot a bolgároknak, hogy hogy lovagolják ezt meg, gondolok itt egy baby-boomra.
Dupi ugyanerre gondoltam, hogy én miért nem voltam még subolva? 😮
Vote és sub ment.
Bolgároknak pedig legmélyebb tiszteletem, igazi tökös legények ők is, remélem sokan lesznek. Írhatnál nekik Tomi uram valami köszöntő cikket az emagyar nép nevében 🙂
reifm
nagyon jó cikk🙂
Nagyon jó cikk, még sok-sok ilyet 🙂
http://www.erepublik.com/en/article/-ehungary-we-were-here-and-we-will-be-we-re-phoenix-1139088/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-ehu[..]/1/20
Annak aki hiányolná az üdvözlést Bulgáriában. Erre és az általam linkelt újságra is kötelező a sub 😃
Jaja, nagyon jó cikk! És nem azért, mert számunkra kedvezően alakulnak a dolgok, hanem mert olyan témáról számol be, amiről idehaza kevésbé értesülünk, és mert erősíti a bolgárokkal való kapcsolatunkat. 😉
ritkán írok ilyet, de:
Tomi_ur for President
Nehany nagyszaju roman szerint Bulgariaban az ukrajnai modszert kellene ismet megprobalni. Bar azt nem tudom ezuttal mekkora esellyel vagnak neki.
lol. A Román elnök szerint Bulgária kényszeritette őket, hogy megtámadják, majd a phoenix hibája, hogy sikeresen el is törölték őket a térképről 😃
Javaslat: a Bulgáriáról negatívan nyilatkozó (eltörlését, politikai TO-zását javasoló stb.) román cikkeket lefordítani és megjelentetni Bulgáriában. (Esetleg megkérni valamelyik bolgárt, hogy fordítsa le az angolt az anyanyelvükre.)
Ez végleg betenne a román-bolgár kapcsolatoknak.
Megborzongok ekkora szófacsaró aljasságon. Hiába, no, sosem leszek oláh-barát...
Bulgária respect! (meg a cikk is)
a kovetkezo romaniai valasztasra kivancsi leszek 🙂
"A bolgár elnök azonban nem tűnik különösebben meghatottnak, szinte naponta adja be a Románia elleni trading embargókat, amelyeket a bolgár kongresszus rendre el is fogad, így Románia az elkövetkező 10 hónapban nem nagyon fog már kereskedni Bulgáriával."
LOL, nem bírom abbahagyni a röhögést 😃
12 hónap embargó után hátha túlcsordul és befoshik ez a bughalmaz erep, még talán az egész szerverpark is lángra kap.
Garabeda, adjál neki! 😃
Nem erősek vagyunk,hanem méltók. 😁