Tájékoztató

Day 2,168, 12:39 Published in Hungary Hungary by kvasztics

Mindjárt az elején le szeretném szögezni, ha valaki emelkedett hangvételű, igényes cikkeket szeretne olvasni, na az itt biztos nem talál ilyent. Nem vagyok jó író és k.ra nem valószínű, hogy most fog rajtam kitörni a tehetség. Ennek az irománynak egy célja van, hogy meg tudjam osztani veletek azt, amit egy-egy pársoros kommentbe nem tudok belesűríteni.
Elsősorban köszönet mindazoknak, akik részt vettek a kongresszusi szavazásokon és nem voltak restek kitölteni a HMSZ által kért kérdőívet. Igen szép eredményt könyvelhetünk el. 64 szavazattal a 41%-ot hoztuk.
Ebben a hónapban úgy döntöttem, nem indítok saját jelöltet a választásokon, elsősorban azért, mert pillanatnyilag nincs egy komoly jelöltünk se, aki egy esetleges győzelem esetén végig tudna vinni egy ciklust. (Ezt nem úgy kell érteni, hogy pl. Cereal Killert nem tartom képesnek rá, hanem úgy, hogy RL elfoglaltsága miatt nem érne rá. ) Ezért, úgy döntöttem, hogy NightwatcherHUN
(Bandi) indulását támogatom, ugyanis épp ideje, hogy egy normális elnökünk legyen, aki legalább megpróbálja majd kimozdítani az országot a mélypontról. Tudom, lesznek sokan, akiknek nem szimpatikus, (pláné, hogy Dacos Cicus lesz a helyettese) de ez most nem szimpátia kérdése, hanem egyike azoknak a helyzeteknek, mikor az ország érdekét a személyes ügyek felé kell helyeznünk.
Ezért kérek szépen mindenkit, ne sajnálja megnyomni a szavazás gombot Bandi alatt.
Aki szeretne kormánymunkát vállalni, most itt a tökéletes alkalom. Jelentkezni nálam lehet, PM-ben, vagy a pártfalon. Nagyon jó alkalom ez főleg az újoncainknak, akik be szeretnének lépni a politikába.
Végezetül meg, aki szeretne részt venni a párt toborozási akciójában, jelezze nekem, minden segítség jól fog.

Tisztelettel
kvasztics