rlazol: Kormányprogram
rlazol
mottó: "Édes hazám, Te szép Magyarország, hogyne lennék holtig igaz hozzád?"
Ahogy már a jelölésemet nyilvánosságra hozó cikkben is jeleztem, az általam létrehozni kívánt kormány alapját a jelenlegi jelentené.
A konkrétumok előtt pár szép szó (mégiscsak kampány
😁nagyhatalom vagyunk, ettől nem kell félni, de ezzel nem is szabad visszaélni. Viszont nem is szabad abba a hitbe ringatnunk magunkat, hogy ez örökké tart. Fel kell készülünk diplomáciailag és gazdaságilag egyaránt arra az időre, amikor már nem mi leszünk a bezzeg-ország. Tenni kell ezt az aktív játékosok számára folyamatos magas játékélmény biztosításával az újaknak pedig meg kell mutatni, hogy a nagy különbség ellenére koránt sincsenek reménytelen helyzetben.
Lássuk először is a névort (az államtitkárok és egyéb tisztviselők kinevezése az érintett mininiszterek hatáskörébe tartozik, ebbe nem kívánok beleszólni):
Elnökhelyettes: Armande Xavier – hadügyben is a jobbkezem, helyettesem volt, maximálisan megbízom benne. Itt jelzem, hogy 08.16-23 között IRL elfoglaltság miatt vidéken tartózkodom, erősen korlátozott chat lehetőséggel. Ez idő alatt az alapvető elnöki funkciókat 24 órában el tudom látni, de a közvetlen döntéshozatali mechanizmusban csak részben tudok szerepet vállalni.
Külügyminiszter: cha50 – talán kevésbé ismert, de hónapok óta a külügynek dolgozik, kiváló nemzetközi kapcsolatai vannak. Ért a diplomácia nyelvén és nyugodtan rá mernék bízni bármilyen nemzetközi tárgyalást.
Hadügyminiszter: Count Adyn – hónapok óta a legstabilabb pont a hadügyben, Keveset beszél, de sokat mond. A századparancsnokok nagyra becsülik, képességeit, stratégiai ismereteit milliószor bizonyította.
Gazdasági miniszter: Imre Norbert – őt nem kell bemutatni senkinek. Amit ő mond, abba nemigen tud belekötni senki, ha bármi változást szeretnénk azt ő tudja keresztül vinni..
Oktatási miniszter: pallstar – a csendes, de rengeteg dolgozó csapatember iskolapéldája. Remélem, h a megkezdett munkát változatlan színvonalon viszi tovább.
Szociális miniszter: Hai Harkonnen – ugyanaz igaz rá, mint pallstarra. Rengeteget tett már eddig is ezen a poszton, és tudom, h fog ez után is
🙂
Magyar Nemzeti Bank: f4llen4ngel – az ő személye a garancia a tiszta, átlátható és rugamas működésre. Nem csak egy nagyszerű pénzügy szakember, de jól átlátja a játék minden aspektusát, mindig ott van és mindenben tud segíteni.
Kormányszóvivő: Tankred Orfeusz – mindeddig az egyetlen olyan korányszóvivő, aki valóban ellátta a feladatát. Tankred nem csak leírja a történetet, hanem bele is lát, nagyfokú játékintelligencája révén pontosan ismeri a miérteket és a hogyanokat és ezeket közérthetően el is tudja mondani. Ezen felül a minden minisztériumtól be fogok vasalni legalább kétheti, de inkább heti rendszerességgel egy beszámolót az addigi munkáról.
Szociális, oktatásügyi és belpolitikai tanácsadó: bekesjarokelo – hónapok óta mindkét tárcának a munkájában részt vesz, a legnagyobb magyar párt elnöke, az ő szavának mindig és mindenhol súlya van, amire én figyelek.
Diplomáciai tanácsadó: Feherlófia Koppány – alig hiszem, hogy a Peace Supreme Commander-nél, aki ősidők óta bejáratos az összes PEACE csatira és nemzetközi tekintélye megkérdőjelezhetetlen, ennél alkalmasabb ember akad a posztra.
Katonai tanácsadó: Kampec – nem hiszem, hogy evilágunk legsikeresebb hadvezérét bárkinek is be kellene mutatnunk, megintcsak evidens választás a posztra.
Személyi asszisztens: Zsezse – az elmúlt egy hónapban is tulajdonképp ezt csinálta, figyel, gondolkodik és észben tartja mindazt amit én bizony elfelejtenék (szerény képességű medvebocs vagyok ilyen téren). Hogy kongresszus van, hogy cikket/beszámolót/levelet kell írnom, hogy zsoldot kell osztani stb… Nélküle csak ülnék és vakarnám a fejem
😃
Lássuk a programot
KÜLÜGY: „akkor is elpusztítasz egy ellenséget, ha barátoddá teszed” – ennek az ősi szittya mondásnak a jegyében fogunk eljárni. Aki az ellenségünk akar lenni – lehet. Aki barátkozni akar velünk… Nos, amennyiben ezzel nem kockáztatjuk a meglévő, bizonyított szövetségeseink barátságát és nem érezzük azt, hogy a baráti közeledés inkább érdekből történik, azt gondolom, nagyhatalmi helyzetünkből adódóan megengedhetünk magunknak némi elegáns nagylelkűséget. Mindemelett a propagandát ékes tollú cikkírókkal kívánom megerősíteni
🙂
A konrét kérdéseket illetően:
PEACE – nem szabad megengednünk, hogy most, amikor erősek vagyunk, mindenki csatlakozzon hozzánk. Ez hosszútávon a szövetség szélteséséhez vezethet. A PEACE egy elit társaság legyen, kipróbált barátok szűk köre, amihez lazább kapcsolattal kötődhetnek a kevésbé elkötelezett országok.
Ural, Észak-Kaukázus – az oroszoké. PONT. Kár azon sírni, hogy mi lesz WSR rel, az az indók dolga. Ne rajtunk múljon semmi. Ha minden az aláírt szerződés szerint halad, a ciklusom során Ural átkerül, és megkezdődnek a tárgyalások ÉK-ról. A nemzetközi erőviszonyok alakulását figyelve Oroszország barátsága kiemelt fontosságú. A fenti régiók visszaadása nagymértékben csökkenteni fogja a feszültséget minden téren és jót tesz majd a nemzetközi renoménknak is.
Ukrajna – élje túl az elnökválasztást, sok minden függ azon. Amennyiben nem TOzzák meg őket, figyelembe véve, hogy a románok beütötték az MPPiket, Dnipro és Silezia átadása megfontolandó. Szerencsére a román támadás felnyitotta a szemüket, így várhatóan pozitív irányba mennek a kapcsolataink.
Észak-Amerika – A háborúban nem a mi bőrünk a tét, Portugália, Indonézia, Oroszország és Franciaország ütötte be az MPPket, a feltételeket is ők diktálják, minden ennek a függvénye.
Szerbia – és az egész szláv vonal: egy magyar-ukrán-szerb-orosz együttműködést kell forszíroznunk, kölcsönös segítségnyújtás alapon, hogy a térségben vezető szerepünk, és a fenti országokkal a jó viszonyt fenntartsuk.
Central Greece – kényes kérdés. A görögök manővereznek a két erőzóna között, a szerbekkel való jó viszonyunk mindent megér, ugyanakkor a törököknek CG olyan, mint a románoknak Podolia – mindenük ott van. És ugye tudjuk, ki adta Magyarországnak annó az első MPP-t, kik a leghűbb és legkitartóbb szövetségeseink? Bizony, a törökök. A kérdésre az Észak Amerikai hadjárat lezárása és az új nyersanyag régiók kiosztást követően kell visszatérni, ha még aktuális lesz.
HADÜGY: mint regnáló hadügyminiszter úgy gondolom lényeges aktív reformra nem szorul (ha nem így gondolnám, nem indulnék elnöknek). Ami a konkrét katonai kérdéseket illeti: az Észak-amerikai hadjárat után jelentős időt pihenéssel, erőgyűjtéssel, Heilongjiangban való berendezkedéssel kell töltenünk. Az erőviszonyokat nézve, a jelenlegi háborúból kiderült, hogy a PEACE erősebb és főleg jobban szervezett, mint az ex-ATLANTIS, de az is egyértelmű, hogy egyedül nekimenni az MPP-knek öngyilkosság. Magyarország sebzése, ha fene fenét eszik sem lehet 1,2 milliónál több, ehhez az ideköltöző szövetséges katonák tankolással mindennel még pár százezret hozzá tudnak adni, de az ATLANTIS alapsebzése 2,3-2,5 millió. Amennyiben a nemzetközi stratégiai helyzet kedvező – lásd Vojvodina, California, vagy épp a románok legutóbbi Podoliai bohóckodása – ideiglenesen pár régiót el tudunk foglalni.
Cserébe egy 300 goldos kórház lerombolásáért kinyitnánk egy 12 MPP-s háborút, amit nagy nehezen egy TO val egyszer már lezártunk? Butaság. A horvát büntetőhadjárat és a revízió akkor lesz reális, ha az MPP iket kikapcsoljuk vagy elértéktelenítjük. Ne kövessük el ugyanazt a hibát, mint az USA – ők is annak a levét isszák most, hogy beütötték az MPP ket.
GAZDASÁG: Ha minden jól megy, hamarosan hosszú távra lesz minden nyersanyagból HIGH régiónk. Természetesen az állam semmilyen garanciát nem tud és nem is fog vállalni a megszállt területeken való cégalapításra. Ezzel együtt, nyilván nem azért foglaltuk el sokezer goldos költséggel ezeket a régiókat, hogy nyersanyag igényünket idegen ajkú kufárok elégítsék ki. Ennek megfelelően az import adókat meg kell emelni. A Gazdasági Minisztérium ki fog dolgoni egy Rt programot, hogy a sok, kispénzű, de vállalkozni kívánó játékos ne sok Q1 hanem inkább kevesebb Q3-Q4 céget üzemeltessen. A NAT ban lévő pénzösszeget felülről limitálni kell, mert ami pénz ott rohad az vétek. Szükség van a NATra, de nem végtelen összegben. A gazdasági és a külügyminisztériumnak össze kell dolgoznia, hogy szövetségeseink igénybe vegyék az export képességünket, ezzel is enyhítve a túltermelési válságot.
FISKÁLIS politika: a Forint 0.029-es árfolyamának tartása a cél. A hazai piac megfelelő gazdasági védelme remélhetőleg megakadályozza a forint és a gold kiáramlását, a táguló exportlehetőségek pedig valutatartalékainkat növelhetik. Ezzel együtt pénznyomtatás van, volt, lesz. Ez jelzi, hogy működik a gazdaság, ebben semmi kivetni való nincs, amíg az árfolyam stabil.
OKTATÁS és SZOCIÁLIS kérdések: Bár a két terület nyilvánvalóan külön áll, most mégis egyként kezelem. Az üdvözlő szöveg cseréje időszerű, a Kongresszussal való egyeztetés után az erre vonatkozó javaslatot be is fogom nyújtani. Pallstar már elkészítette a tervezetet. Össze fogunk állítani egy nagyobb gyűjteményt érdekes cikkekből, történeti és szabálymagyarázó leírásokból, hogy az első napokra elfoglaltságot nyújtsunk az újoncoknak. Kormányom nem támogatná azt a törekvést, hogy a Kongreeszus felügyelete alá helyezzük ezeket a minisztériumkat. Egy babyboom esetén ugyanis kampányszerű munka és hirtelen intézkedések sora szükséges, amihez a Kongresszus nem elég rugalmas. Ha már a Babyboomok: a minisztériumokat munkaanyagainak angolra való lefordítása szükséges (ebben a külügy is segít majd) és igyekszünk majd mindneből megfelelő készleteket felhalmozni, hogy szükség szerint a szövetséges országokat érintő baby boomok kezelésében segíteni tudjunk. Ki kell bővíteni a minisztériumok dolgozóinak körét, akár fegyveradománnyal motiválva (hmm... a fegyverrel "motiválás" régi orosz módra is szóba kerülhet
😃), hogy senki ne csúszhasson ki a "szociális hálóból".
Ahogy látjátok, egy bevált, kiróbált, rutinos csapatot szeretnék a Kormányon látni, néhány fiatal, de már bizonyított emberrel, hogy változatlan irányban, de új lendülettel folytassuk az utat. Folytonosság és generációváltás együtt.
Megnyertünk egy világháborút.
Kirobbantottunk és minden jel szerint megnyerünk még egyet.
Megőriztük a szövetségeseink és újakat szereztünk.
Megvédtük a gazdaságunk és a nemzetközi élvonalba tettük.
Szervezettségi viszonylatban akár TO, akár sereg, akár babyboom, olyat alkottunk, amit a többi ország még lemásolni se nagyon tud!
Ha azt akarod, hogy folytassuk, szavazz ránk szerdán!
Szavazz rlazol –ra!
Comments
no vote
Hajrá Falban!
no Vote
no vote
no vote
hajrá Rlazol!
no vote
no vote
Az RT program marhasag ugy ahogy van mar szamtalanszor kiderult hogy kozos lonak turos a hata. Az MFB sokkal jobban megfelel erre a celra.
A NATban a penzforgalomnak aranyos mennyisegu arany kell hogy legyen, kulonben csokken a hatekonysaga, esetleg allamkozi szerzodessel kolcson lehet belole adni valamelyik allamnak, de en meg ezt sem tamogatom. Hozzateszem hogy az elmult idoszakban sok arany nem kerult bele, remelem a kovetkezo kormanyok nagyobb hajlandosagot mutatnak a helyes mukodes betartasara.
no vote
már csak azért is VOTE 🙂
nomeg stadler kedvéért 🙂
voted 🙂
Rlazol for president!
no vote
Sajnálom rlazol-t, jelenleg nekem úgy tűnik, egy bizonyos párttársán fog elmenni az elnönksége. A sajátom mellett sok ember szavazata úszott el a ma este történtek miatt...
Voted
Olyan ember programja aki kikérte a megfelelő posztokon lévő emberek véleményét. Meghallgatta őket és adott a véleményükre.
Hai Harkonnen
Osztom az elozo kommentet. Bar az iranyvonal nem MHP-s a csapat klasz es a megkezdett dolgok befejezodhetnek, ahogy be kell fejezodniuk. Az emberek viselkedese pedig ilyen kiszamithato (nem ez nem politika, csak szeretjuk itt annak csufolni), megkockaztatom a mai nap tortenesei akar a korabbi figyelemkelto felkeressel is eros osszehangban lehetnek. Viragnyelven foglamazva, aki erti az erit, aki nem az meg nem, nemhianyzik a "felsobb" figyelem.
én asszem értem:
http://good-times.webshots.com/photo/2053703860035386346pGyIVO" target="_blank">http://good-times.webshots.com/photo/205[..]yIVO
no vote
No vote! 😉 Ill. mindenkinek szíve ügye, de nem szabad elfogultnak se lenni (akár az erősebb propaganda miatt).
Vote!
A másik jelöltek programadó cikkeihez is odamennek az emberek "no vote"-olni, vagy csak egy bizonyos csoportra jellemző ez a fajta "viselkedés"?
Sok sikert rlazolnak és Falbannak is a választásokon!
eVon
"csak egy bizonyos csoportra jellemző ez a fajta "viselkedés"?"
Hadd ne mondjam kinek a jó szokása ez, mert ha tudnád biztos nem érdeznéd meg.
Ennek a jelenleginek meg megvan éppenséggel a jó oka. Csak olvass el más lapokat is.
vote!
sorihun
Lee Van Cliff
Ismerem a dolgot, amire a más lapok olvasásával utalsz, meg is van róla a véleményem. De ezt ne itt tárgyaljuk meg mert offtopic. Csak annyi, hogy ne keverjük már az embereket össze.
(eVon voltam)
vote!
Rlazol 4 prezident!!!
Bújtatott KARD kampány..
http://www.erepublik.com/en/article/a-vid-ki-amerika-9-s-2-3-880896/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/a-vi[..]/1/20
"Kard által vész, ki kardot ragad"
Milyen "bizonyos párttársán fog elmenni az elnöksége"? Meg milyen "este történtek után"? Légyszi ne beszéljetek virágnyelven, mert nincs kedvem minden nap 5 órát cikket bogarászni meg cseten ülni ahhoz, hogy vágjam, hogy mi folyik ebben a játékban.
Volt valami nehézsúlyú szókarate-csata, vagy mi? Ha igen miylen kár, hogy lemaradtam róla 🙂, szeretem látni, ahogy méteres e-peen - el esnek egymásnak az emberek 😛
vote
Jól megírt cikk és jó program.
A magyar Ugaron (1905)
Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?
Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
vote!
PEACE Propaganda!
"PEACE – nem szabad megengednünk, hogy most, amikor erősek vagyunk, mindenki csatlakozzon hozzánk. Ez hosszútávon a szövetség szélteséséhez vezethet. A PEACE egy elit társaság legyen, kipróbált barátok szűk köre, amihez lazább kapcsolattal kötődhetnek a kevésbé elkötelezett országok."
Pont ez volt az Atlantis politikaja. Lattuk, hova vitte oket.
Voted! Hajrá!
@drith
A helyesírásuk miatt. Amit ok muvelnek, az a magyar nyelv megeroszakolása. Ennyi.
Ezúton szeretnék gratulálni a "no vote"-olóknak, a színvonalas és tartalmas hozzászólásért.
Azért arra is kíváncsi lennék, hogy a sok "no vote"-ot írogató ember képes-e konkrétumokkal alátámasztani, hogy rlazol programjában mi a rosszabb, illetve másabb a többi jelölthöz képest.
(tisztelet a kivételnek!)
Sajnálatosnak tartom azt is, hogy olyan ember is leírta ezt, aki látja rlazol munkáját...
egyetértek clawy-val. "elitesedéssel" még megszívhatjuk...amúgy is, bárhol lehetnek babyboomok 🙂
horvátokok valóban nem szabad megtámadni 🙂 pedig páran biztos nagyon akarják..
jó program , a PEACE-be vágyók felvételével kapcsolatban.
Szerintem mindig jobb, ha békében élünk egy korábban semleges országgal, mint ha ellenségünkké lesz, amiért nem vették fel a társaságba.
Amúgy jó program, és hajrá!
Vote! Hajrá!
mekkora szerencse,h nem itthon kell szavaznom
Hajrá Falban hajrá rlazol győzzön a jobbik!😉
Cha50 teljes nevén itt Erepen charlie50 ennyit még hozzátennék pontosításként, csak ha úgy esetleg valaki nem találná🙂 Vote
vote
Szeretem az olyan embereket, akik képesek órákig hangoztatni a demokrácia és a tiszta választás szépségét, de képesek egy ember személyes véleménye miatt a saját kollégájukat is leköpni. Csak én érzem irónikusnak? 😃
Vote.
Nincs vote ,de csak azért ,mert Doggettnek szurkolok.
Amúgy meg semmi bajom veled. 🙂
A körülményektől függetlenül tetszetős írás.
Vote, Hajrá rlazol!
vote
Vote a programra! Sok sikert rlazol!
a "no vote" kommentelőknek pedig gratulálni szeretnék, különösen azoknak akik minden érvelés nélkül tették ezt, valóban, így kell megmutatni az intelligenciaszintet, olcsó, gyors, sokba nem kerül, egész könnyű odavetni, bár, hogy ezeken túl miért teszik ezt, azt mi nem tudjuk elég legyen az nekünk, hogy ők nem szavaztak erre a cikkre 🙂
vote, vote, vote!!
VOTE! Sok sikert Rlazol! A program "célszerű" irányba megy.
Az Rt program pedig nem lenne rossz, de csak akkor ha tapasztalt emberek kezébe kerül a vállalatvezetés, és a tapasztalatlanabbak pedig tisztán átlátják!
Mindazonáltal a csapat jó, nagyrészük bizonyított már szervezés és munkaterület szempontjából nézve is! Egy dolgot hiányolok csak...
Hogy Falban, Rlazol, Doggett, meg úgy a TO team vegye át a hatalmat... 😃
Ők nagyon jól tudnak együtt dolgozni, az egyetlen gond, hogy a jól szervezett TO team szétszóródott a magyar pártok közt... mindegyikbe jutott pár ember. 😃