Repülősök Pártja: 15 pontban az elmúlt napok eseményeiről

Day 4,143, 12:49 Published in Hungary Hungary by Legi Jo Mindhalalig

Tisztelt eMagyar polgárok, barátaink!

Az elmúlt napokban számos olyan esemény történt, ami felkavarta a mi kis közösségünk életét, mint felelős párt és annak vezetése úgy gondoljuk hozzá teszünk
a játékhoz ha a két nagy már évek óta egymásnak feszülő szekértáboron kívül mi is véleményt nyilvánítunk ezekben a kérdésekben! Már csak azért is, mert mint pártnak, főleg mint eMagyarország legújabb pártjának egy közösségnek, akinek fontos az ország sorsa ez kötelességünk is.

A Repülős párt véleménye tehát 15 pontban az elmúlt napok eseményeiről. Egyébként várjuk a konstruktív kritikát kommentben, abszolút meggyőzhetőek vagyunk a dolgokról, emberek vagyunk, lehet hogy hülyeséget írunk:

1. Az impeach nem diktatúra, ahogy a NÉP állítja. A képviselők is választott tisztviselők!
2. Ellenben ennél sokkal rosszabb teljesítménnyel is töltöttek ki már ciklust, tehát az impeach nem volt annyira életbe vágó mint ahogy azt a KARD képviselői állítják.
3. Az új kormánytól rendszeres tájékoztatást várunk el magunk és a többi polgár nevében is.
4. Az nem az, hogy beadják azt a javaslatot pár szavas indoklásal amit még ellenzékből leszavaztak!
5. A kongresszus tájékoztatása nem a nép tájékoztatása, a kongresszus szűk tájékoztatása államtitok esetének fennálásakor elfogadott, minden más esetben hanyagság.
6. A közlöny a tájékoztatás eszköze!
7. Felszólítjuk az ellenzéket (magunkat is beleértve), hogy ne a múltból induljon ki hanem legyen konstruktív, zárjuk le a dühödt felesleges támadások időszakát.
8. A kormányt pedig arra szólítjuk fel, hogy szakítson az elitnek politizáló attitűddel!
9. Pártunk két tagja (Horthy és Vidi555) elvállalt bizonyos kormánymunkákat (előbbi a szociális, utóbbi a gazdasági minisztérium vezetését).
10. Még ha sok mindenben nem értünk egyet a kormánnyal egy ilyen gyorsan bekövetkezett hatalomváltás idején fontos a dolgok zökkenőmentesen történő továbbfolyása.
11. Jelezzük továbbá, hogy ezeket a szempontokat megpróbáljuk keresztülvinni a kormány többi tagján, amennyiben ezeket a szempontokat visszautasítják a párttársainkat támogatjuk kormánymunkájuk lemondásában.
12. A felesleges sárdobálásban és a felháboríó vita "kultúra" öregbítésében továbbra sem vagyunk hajlandóak részt venni.
13. A célunk a konstruktív viták elindítása és a szekértáborok közötti harcok elcsendesítésére való buzdítás. Az ország érdekében hajlandónak kell lennünk az együttműködésre erre szeretnénk példát statuálni most.
14. Persze elveinket nem adhatjuk fel, mert egy pártnak szüksége van az elvére, ugyanis a körül szerveződik/szerveződött meg!
15. Jah és egyébként egy hét alatt már az ország 7. legnagyobb pártja lettünk, az új erő a centrumban van!

Amennyiben meggyőztünk arról, hogy mi komolyan vesszük a feladatunk és egy sokkal korrektebb, élvezhetőbb légkört szeretnénk teremteni kicsiny virtuális közösségünkben
kérlek csatlakozz hozzánk és bővítsük együtt látásmódunk.

Csatlakozz a Repülősők Pártjához a linken:

Üdvözlettel:
A Repülősök Pártjának alapítói!