PPEL: Bajor sör akció és Tájékoztatás

Day 1,626, 05:34 Published in Hungary Hungary by Peterbond
Üdvözletem minden emagyarnak

Ismét egy PPEL akcióról szeretnék beszámolni nektek mégpedig a Bavariában folyt ütközetről, továbbá egy kis infó a szerevezett tagjai számára.

Előzmények

A nyugati hadjárat során keresztülhatoltunk Németországon és elértük a Francia határt. Ennek során Németország két legnagyobb régiójára tettünk szert és lengyelország is sorra kebelezte be a régiókat. A lengyelek ezután holland NE-t mi pedig Franciát adtunk be.

Bavariát a hadvezetés fel akarta szabadítani és átadni a lengyeleknek hiszen nekünk csak felvonulás miatt kellett nekik pedig plusz egy bónuszt jelentene. Ez sajnos első alkalommal nem sikerült mivel voltak fontosabb csaták is épp aznap és a TP medál miatt RW-ben régiót veszíteni mostanában elég nehéz volt.

Viszont közben a lengyelek elfoglaltak minden német régiót leszámítva Slechwig-Holsteint ami elzárta őket az amerikaiaktól. Ha az autoattack azt beüti és elfoglalják az USA Ne-t adhatna rájuk és a lengyelek a holland NE miatt nem tudták volna viszont rájuk rakni és ezt el szerették volna kerülni.

Hogy miért nem ők szabadítottak fel egy régiót korábban ne tőlem kérdezzétek. Ha jól látom Saxony RW futott ekkor náluk, amit nem igen lehetet felszabadítani hisz ez biztosította a kapcsolatot a német bónuszokhoz. Bavaria RW jól haladt és sima ügynek tűnt hogy akkor ez felszabadul és lengyelek átveszik ahogy tervbe volt véve. ( Megjegyzem ez szerény véleményem hogy így volt. Javítsatok ki ha nem. )

A csata

Egészen 5-0-ig amikor az amerikaiak rájöttek, hogy ők bizony örülnének egy lengyel határnak ( lévén nem volt mit bukniuk csak egy Dániai pozíciót ) és vele együtt egy kis harcnak. Így elkezdték keményen ütni az Rw-t magyar oldalon nem keveset tankolva is.

6. mini



7.mini



A 8. Minire a hadügy úgy érezte most kell megállítani őket vagy a késő esti körökkel bukni fogjuk az RW-t. Értesítettek minket hogy szükség lenne a segítségünkre ebben a körben 1 óránál ( a mini ekkor fél órája futott ). Megigértem hogy megpróbálok összeszedni pár embert de nem gondoltam hogy fél óra alatt túl sokat sikerül. Már a 2-3 embernek is örültem volna különösen hogy egy német oldali ütésre lett volna szükség és a lengyelek megsegítése miatt.
Meglepően végül többen is érkeztek folyamatosan és a csata végére 10 ember is benézet hogy jönne ütni.

1 óránál kezdtük az ütést és kisebb szünetekkel de 1 óra 45 percig folyamatosan ütöttünk is. Igyekeztünk úgy beosztani a sebzést hogy azért pontokat ne bukjunk amiviszonylag jól sikerült is. Bár 1 órától végig szoros volt a csata az utolsó 45 percben az ellen 120 pontot szerzett még mi 1800-at és 1070-60-ról fordítva 1800-1190-re nyertünk.




Meg kell hagyni felkészültek odaát is de mi is. A lengyelek is jöttek segíteni, a Gát is ekorra szervezte a saját közöss ütését és a csopperben is magas létszám volt. Szerintem mindegyik tényező fontos volt hogy hozzuk a csatát.


Összefoglalás

Elsőnek is nagyon büszke vagyok a csapatra akik ilyen rövid idő alatt jöttek és harcoltak. Nem mellesleg pedig az első győztes csatánkat is behúztuk ezzel megtörve eddigi balszerencsénket. Ugyanis PPEL akció során bár sokigen necces csatát vívtunk, végül mindig vereséget szenvedtünk.

Az akcióban résztvevő játékosok nevei a sebzésük sorrendjében:
Beleértve Stimit is aki a következő körben ütött és lett 2. a top 5-ben, de kihagyva azokat akik csak kajás kört vittek be



Köszönöm mindannyiotok segítségét és önfeláldozását, ahogy a többieknek is akik a csatában harcoltak.

PPEL TAGOKNAK KÖZLEMÉNY ÉS TOBORZÁS



Az adatbázisunkra ráférne egy kis frissítés ismét. Erről elvileg mindenki kapott értesítést PM-ben de itt szeretném kérni azoktól akik esetleg még nem tették meg, hogy frissítsék az adataikat a form segítségével. Leginkább a napi edzés mértéke változhatott, illetve a TP medál miatt valószinűleg fogytak is a készletekből. Fontos rész még, hogy milyen időközökben lehet esetleg rád számítani.

A frissítés másik oka, hogy törölni szeretnénk azokat az embereket az adatbázisból akik már rég nem frissítették és valószinűleg nem akarnak már résztvenni az akciókban. Így szeretnénk kivenni egy olyan nagyobb sebzés adatot ami valójában nem is áll rendelkezésre már.

A FORM

Ugyanígy ha valaki szeretne jelentkezni közénk nem kell mást tennie, csak a fenti formot kitöltenie és elfogadnia a baráti felkérésemet. Ez azért kell hogy csoportos PM-et tudjak mindenkinek küldeni és ne egyesével kelljen leveleznem ha egy egy akcióról kaptok értesítést.

A formot egyszer kell kitölteni és az számolja az adatokat az idő múlásával. Akkor kell frissíteni ha nagyobb változás történt ( pl elüttöttél sok bazookát és csokit ).

Igyekszünk majd csak azokat zaklatni akiknek az adott akció időben megfelel a kitöltött form szerint és legalább 1 millió sebzés tartalékkal rendelkeznek.

Egy akció menete

Az élet megmutatta hogy nincs két ugyanolyan akció ezért csak félve írom le az alábbiakat. De optimális esetben így zajlana:

Megkapjuk a segítség kérést egy egy csatára, vagy mi magunk szervezünk le egyet, de mindenképp egyeztetve a hadügyel. Olyan csatába amit a hadügy nem vesz komolyan nem ütünk. Mi kisegítő erő vagyunk és önmagunkban kevés csatát tudnánk megnyerni.

Az adatok alapján kiválasztjuk a megfelelő embereket és beosztjuk őket a minikben. Ezt egy googledokumentumban vezetjük amihez mindenkinek van hozzáférése és a linkjét kiküldjük az adott embereknek PM-ben az általános utasításokkal.

Ebben szerepel minden fontos adat. Kit mikor melyik miniben osztottunk be és mennyi sebzést várunk el kb tőle és milyen falállásnál kell ütni. Itt kell visszajelezni hogy az illető elfogadta a kérést és jönni fog. Általába túltervezünk egy egy minit mert a tagok döntik elv hogy részt vennének-e a csatában így lehet több ember is aki adott csatába nem ütne.

Aki tudd azt a #propatria szobában a mibbit.com/chat -en szivesen látjuk. ( Rizon chat ) Érdemes felnézni a pontosabb koordináció miatt és mert akinek szüksége van itt kérhet tankot az ütéshez.

A csata végeztével csinálunk pár fotót, mindenki beírja a sebzését a naplóba és irány pihenni : ).

Részletes kérdésekkel keressetek meg PM-ben vagy itt a kommentek között és válaszolok rájuk.

Köszönöm a figyelmeteket.

Peterbond