Pár szó egy elfeledett modulról
vasmegye
Örömmel jelentem be, hogy a minap beléptem a Független Újságíró Szövetségbe. Hosszas töprengés után jutottam erre az elhatározásra, remélem, e számításom beválik, és egy jó csapatra lelek ott. Egyelőre IRL elfoglaltságaim miatt nem tudok sok időt szentelni az újságírásnak, azért a mai napon ismét előkapom a toll... a billentyűzetet, és következik a tizenegyedik magyar nyelvű cikkem.
Apropó, FÚSZ. Ez a szervezet többé-kevésbé az újságírás legjobbjait kívánja összegyűjteni, s a legjobbra törekszem jómagam is. A játék, amiben játszunk, azonban ahogyan az előző 2 cikkes sorozatomban kifejtettem, véges. Így van ez az újságírással is nem lehet mindent megcsinálni, amit szeretnénk benne.
Szingapúr leginkább emlegetett polgára és csapata folyton a fejlesztésre, újításra helyezi a hangsúlyt. Új hadügyi modul, fontos-fontos, hiszen még nem csíptem meg a field marsall rangot, új gazdasági modul, egyelőre nem értek ehhez, majd később képezem ki magam ebből a szempontból, a politikai részlegben is folynak az újítások, nemzeti céljaink vannak, (melyeket pártpolitika ide vagy oda, nem tartok se jelenleg, se egy éven belül megvalósíthatónak), sőt új formája lett az elnökválasztásnak, viszont a karrier ösvényen kijelölt negyedik útnak nem észleltem mostanság semmiféle újítását.
Igen, újságíró „kollégák” és újságolvasók a média modulról lenne szó. Bár egyesek szerint inkább blogoknak lehetne nevezni e-napjaink kiadványait, és ez többnyire igaz is, de én maradnék a hagyományos erepes kifejezéssel, az újságnál.
A többség ismeri az cikkírással való fáradalmakat, igényesebb cikk esetén a több óra kőkemény keresgélés, ötletelést (mit írjak ide, meg hasonlók), s tudja, milyen időigényes tud ez lenni időnként. Nekem még nem is lenne most erre időm így az IRL vizsgaidőszak idején, most is egy zárthelyi után kezdtem bele ebbe a cikkbe.. Oh már fél oldal és még nem mondtam SEMMIT! (Mintha politikus lennék😁
Na az időigény nálam fokozottabb. Kezdő újságíró lévén alig van már néhány témakör, ahova be lehetne törni, ki lehetne bontakoznom. Sajnos emiatt és becsületes voltom miatt rengeteg időm megy el az anyaggyűjtéssel (hasonló korábbi cikkek felkutatása, vagy az elemzéshez szükséges előzmények keresése). Ehhez képest a kiadott cikkek szinte rekordidő alatt kiszálltak a legjobb ötból, órák alatt a legutolsó öt óra anyagából, s ha nem vagy valami nagyon ismert személyiség, 2 nap múlva szinte csak az előfizetőid egy része tud a cikk létezéséről, ez nem valami túl kifizetődő a befektetett idő/olvasottság szempontjából, s a folyamatos reklámmal tudsz csak valamit elérni. Pár hét, hónap távlatából már csak a hozzám hasonló jómadarak emlékezhetnek egyes cikkekre, melyek nem vertek nagyobb port. De még én se vagyok emlékező bajnok.
Előző elemzésemhez forrásként felhasználtam theface cikkét, mely több mint négy hónapos volt akkor. A cikk kiadása előtti napokban csaknem idegbajt kaptam attól, hogy nem találom az adott cikket, erről több cseten jelenlévő ember tanúsíthatja. Végül egyikük ajánlotta az ismert keresőoldalon való keresést, melyet addig nem nagyon használtam, mert úgy gondoltam, hogy nem használna, de használt!🙂
Igen, ideje van a média modul frissítésének! Szükséges egyfajta cikk-kereső a játékba, hiszen a rengeteg új játékosnak joga van megismerni a régi idők írásait, s ezt nem folytonos kattintgatás, lapozgatás, kutatgatás, ezáltal idegeskedés, kapkodás és megannyi negatív dolog fűződjék a „régi idők e-mozijához”. Ha már az admingárda szépen lemásolta a G***** Ads-ot, akkor legyenek szívesek ezt is tegyék meg. Mintegy egyesítve a Citizen Search-csel, létrejöhetne az eG*****. (Nincs reklám, mindenki találja ki, mire gondolok.)
Egy másik idegesítő része a média modulnak, a cikk-kiadás és az előfizetés kérdésköréhez kapcsolódik. Sok szerzőnek, köztük nekem is vannak idegen nyelvű cikkeim, illetve cikkfordításaim, melyeket különböző országokban jelentetek meg, növelve ezzel a cikklistámat, valamint az előfizetőim sublistáján foglalnám csak a helyet, hiszen az eredeti cikket ismerik magyarul vagy angolul, s a másik nyelven megírt cikk pedig számára csak a helyet foglalja. (Ennek a cikknek is lesz angol változata a napokban.) Egyes szerzők ezt úgy oldják meg, hogy egyazon cikkben írják meg az angol és a magyar részt, s így kerül az olvasók elé. Ez csak a nagy előfizető-táborral rendelkezők számára hasznos, aki be akar törni egy ország média piacára, annak ott kell megjelentetni az adott cikket. Minden egyes országba külön kell kiadni az írást, ebből következik a plusz cikk, plusz felesleges pont a cikket már olvasó ember subscribe-jai közt. Két megoldási javaslat jutott eszembe: elsőként, aki minden állam számára jelentett meg cikket (pl nemzetközi cégeladási ügylete), azoknak fel kell szabadítani az admin által monopolizált Erepublik kategóriát. Ha ez megtörténne, a MMTért küzdők mind ide írnának, így ez leterhelné a rendszert, valamint a nemzeti kategóriák szinte megüresednének. A második eshetőség: a cikk írásakor kellene egy táblázatot kitenni, ezzel a kérdéssel:
Ön hol szeretné ezt a cikkét publikálni? Az összes állam neve felsorolva, mellette egy-egy négyzet, amelybe pipa kerül, abban az országban megjelenik a cikk. Ezzel a fontosabb cikkek tehát tovább maradnak egy-egy felhasználó közelében...
A harmadik probléma számomra a BB kódok, de ezeket igyekszem megszokni. Azért kontrasztképpen mutatok néhány képet: milyen most a cikkíró felület, s milyen kéne lennie, ha tényleg blogként kezelnék (utóbbi külső blogoldal szerkesztőfelülete):
Katt a nagyobb képért!
Végezetül még elkínlódok a BB kódokkal, majd publikálom e cikkem és remélem, reggelig azért bent marad a legutolsó cikkek közt🙂
Jó éjt!🙂
Comments
érdekes ötletek, bár egy dolgot megjegyeznék: erre nem lehetne egy újságírói scriptet írni?
Mert van pl. a tinymce, ami weboldalakra jó, de szerintem egy rövid kis scripttel meg lehetne oldani h a BB kódokat szúrhassunk be a cikkbe.
(igazából maga a script nem nagy meló, az oldalba implementálása lenne nehezebb). De kérdezd az info-gurukat 🙂
Most is bármelyik országban meg lehet jelentetni a cikket.
Egy nemzetközi kategória valóban hasznos lenne.
Az erep cikkíró része elég kezdetleges, és nem is abban írom a cikkeimet. Így viszont előfordulhatnak problémák, van amikor nem jelenik meg az elküldött cikk. Ilyenkor lehet nyomozni, hogy mi a baja az erepnek a cikkel.
Újságírás valóban nem éri meg a befektetett munkát. Magyarországon néha gyorsabban jelennek meg a cikket, mint ahogy egy ember olvasni képes. Pár percet látszik csak az utolsó ötben és pár órát az utolsó 50 cikk között.
Szóval a media modul nem egyformán alkalmas a kicsi és a nagy országok számára.
Én leginkább egy ellen előfizetés (ignore) beállítási lehetőséget hiányolok. Az így jelölt újságok cikkei nem is látszódnának a megjelentek között. Ezzel annyi lenne az ellenséges propagandistáknak spamelőknek. Csak egyszer tudnák megtenni. Soha többet nem zavarnának.
Ráadásul így az értékesebb cikkek is tovább látszódnának az utolsó 50 cikk között.
Kellene még egy próbanézet funkció, hogy erepen belül is látni lehessen előre az eredményt.
És persze visszaadhatnák a sok formázási lehetőséget, amit november elején elvettek. Színes betűk például.
Teljesen egyetértek. De pont az általad leírtak miatt, ha írsz is egy cikket ezekről a problémákról (ahogy most tetted), alig pár ember fogja elolvasni, reggelre már nem is látszik. Ha tényleg azt akarod, hogy történjen valami az ügyben, akkor küldj az adminnak egy ékes angolságú ticketet.
Persze adminék most ki sem látszanak a train modulról szóló panaszáradatból, talán várj azzal a levéllel egy kicsit.
Igazából a kezdet nehéz, de az is csak akkor, ha az MM a célod. Viszont még az is könnyebb lehet, mint mondjuk az elnöki, hero és felszabadító vagy mi a fene trófea megszerzése.
Ha rendszeresen olvasható cikkeket írsz, pár hónap alatt néhány száz előfizetőd lehet. Ha belépsz pártba, seregbe, stb.. Akkor hamarabb is.
Milliószor javasolták már nekik az új újságmodult, de nekik az ezredrangú probléma és így mindig el is maradt. Mondjuk ettől még írhatsz nekik ticketet, csak sok eredményre ne számíts.
remek kis cikk 🙂
Akitlosz: minden országhoz külön cikk jár sajnos🙁...
Zala Boton😛 most is bennmaradt vagy 8 órát az utolsó 10ben a cikk, szóval nem panaszkodom, a ticket jó ötlet, csak igazad va, a trainnel kapcsolatos dolgok nagyobb prioritást élveznek...
Sajnos az újságírómodul keveseknek nyújt játékélményt...😒