NÉMETORSZÁG – Már szeletelték a tortát
vasmegye
Azóta sok víz lefolyt az eDunán…
A hódító lengyelek kimutatták a foguk fehérjét, és Rhone-Alps-i és főként a brazíliai akcióik alapján látható, hogy a polákok hamar lerendezték a nacionalizmus vs highregionalizmus problémát. Habár a német háborúnak mindkét szempontból volt értelme, a rákövetkező akciók egyértelműen a highregionalizmust hozták előnybe. A kulcs high grain régiót (Brandenburg-Berlin) már betelepítették, így a többi régió már csak felesleges blokkfelületté vált. Felszabadításról szó sem lehetett, ennyit mégis csak számított a nacionalizmus (szenvedjenek csak a németek), így marad az, ami a fent linkelt cikkben hatodik – kiegészítő – pontként szerepelt. A régiók szétosztása. Ebbe bezavart a sikeres bajor és saarföldi felkelés, de az osztozkodás ezek az egyébként fontos régiók (Saarland ideológiai szempontból, Bavaria high grainje miatt) nélkül is folytatódott (folytatódhat). Az előző lengyel elnök, Cerber a francia és az angol események miatt halogatta az osztozkodást, ám az új elnök, smrtan (akit azóta leváltottak a brazil fiaskó miatt) a francia bukás és az angol tárgyalások tudtával (tuti nem egy nap alatt találta ki az angol elnök a békét) nyugodt szívvel elkezdhette a szétosztást. Egy dologgal nem számoltak: azzal, hogy az osztrákok nem EDEN-barát elnököt választanak, s az a horvát invázió hatására a magyaroktól kér segítséget. Emiatt lett két fele ennek a cikknek.
Ugyanez képzeletben Németországgal.
Lássuk:
Akik kaptak már szeletet:
A spanyolok: Rhineland-Palatine, Northrhine-Westphalia, Lower Saxony and Bremen. (vannak most más régiók is náluk, de szerintem csak ideiglenesen).
Elsősorban védelmi okok miatt. Az aktív holland-lengyel háború erőteljes permablokk veszéllyel kecsegtetett a polákok számára Nyugat-Németországban, így inkább átadták a spanyoloknak, akiknek (még) nincs holland háborújuk. Ha lesz, akkor lesz érdekes a dolog.
A svédek: Schleswig-Holstein and Hamburg, Mecklenburg-Western Pomerania.
Régi harcostárs, az eddigiek során kétszer együtt győzték le teljesen a németeket (lásd itt). Svédország ráadásként hasonló helyzetben volt, mint a lengyelek a német invázió előtt: semmilyen high régió eredeti területen. Nyilvánvaló tehát, hogy megkóstolhatják a német tortát. Az alkalom a North-of-Brazil felé való lengyel vonuláskor valósult meg: Spanyolországban aktiválták a svéd MPPt (többek között), és mivel van svéd-lengyel közös határ, egyben nyitottak egy háborút is. Amelyben a svédek megszerezték a fenti két régiót, melyek közül Schleswig-Holstein high grain.
Akiktől a magyarok elvették (egyelőre) a tortaszeletet:
A szlovákok: Saxony (és ha nem lett volna felszabadítva: Bavaria)
Meglepő? Annyira nem, amennyire a lengyelek értetlenkedtek a cseh háborún. Smrtan előzőleg szlovák elnök volt (írtam már róla, nézd meg itt), s a mostani elnök meg a külügyminisztere. Naná, hogy közösen tervelhették ki a cseh háborút, a csehek meg bevették a csalit (a spanyol elnök ajánlotta a spanyol-cseh MPP-t, a szlovák meg a szlovák-csehet). Noha a csehek segítettek a német invázióban, az egyéni érdekek így diktáltak, bukniuk kellett. Saxonyról meg nem esett szó, itt megint a nacionalizmus lép a színre, nézd meg ezt a képet.
A nagyszlovák álmok. Ami megvalósítható most belőle: a cseheken túl a Sorbs feliratú terület, ami Saxony néven szerepel. (Sorbs = szorbok, nyugati szláv nép, mely nagy részét a németek asszimiláltak, mára 60 ezren maradtak.)
(Ami a zárójeles félmondatot illeti: Bajorország a harmadik high grain eredeti német régió, mely nem kell a lengyeleknek, se a következő horvátoknak, hisz nekik van high grainjük, így a (cseh)szlovákoké lett volna, mert nekik nincs.)
A horvátok: Thuringia, Hesse, Baden-Württemberg.
A nyugat felé vonulás közben megtartották volna e három régiót, az esetleges problémák orvoslása érdekében, ha lenne valami gond később, lehessen valahonnan újrakezdeni.
Ami a lengyeleknek mara
😛Brandenburg-Berlin, Saxony-Anhalt (és ha nem szabadult volna fel, akkor Saarland).
Végezetül ilyen lett volna Németország, ha sikerül az osztozkodás
Az eGobbát nem használók kedvéért: lengyelek – sötétbarna, spanyolok – narancssárga, svédek – sötétzöld, szlovákok – sötétkék, horvátok – vörösesbarna
A cikk végén felhívom az Olvasók figyelmét, a cikk mindössze magánvélemény, akár teljesen másként is történhetett volna.
vasmegye
Folytatva a divatot, következik a vasmegye-csomag.
Persze nem megszorítások lesznek benne, hanem újságok, melyeket örömmel ajánlok olvasásra.
Íme:
Nalaja – Headless Chicken
torma99 – eZalai Hírlap
Smach – Median
Ipath – Flagellum Dei
outisz – Future sound of erep
További jó szórakozást!
Comments
Hihi, egy üres cikk. Ment a Vote. 🙂
Igyekszem, keresem a hibát
Na meglett🙂
http://www.erepublik.com/en/company/jurtat-a-jurtagyarbol-204710" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/company/jurt[..]4710
Ez a legolcsóbb!!
Jó cikk tetszett, vote, de szeretném visszahozni németeket eredeti területüket visszaállítanni hannyiszor is ?)!
A "nagyszlovák álom" térkép különösen tetszik.
Jó cikk, bár a Cseh, és talán a Horvát területek Rw-k szempontjából nem lettek volna tarthatók.
Érdekes, érdekes.
Létezik magyar légió, ami Németországba emigrált, hogy a német egységért harcoljon?
Vitába szállnék. A szorbok nem haltak ki, bár kihalófélben lévő nyelv. Egy nép kultúrájának és identitástudatának megszűnése pedig sokkal bonyolultabb kérdés, mintsem hogy egy laza félmondattal el lehessen intézni.
Bocsánat a faszkódásért, a cikk amúgy nagyon jó, ment a vote!
Igazad van, külön cikket érdemelnének a szorbok, de a hangsúly nem ezen található itt a játékban, ahol sajnos nincsenek még nemzeti kisebbségek.
🙂
vote 🙂
és remélem hamarosan olvashatunk egy cikket a szorbokról is 😃