Miért nincs minőségi politizálás Magyarországon?
bkzhf0123
Kedves Olvasók!
Erre a kérdésre igen könnyen megtalálhatjuk a választ. Nemes egyszerűséggel azt válaszolhatnám: mert nincs rá szükség.
Mit is értek ez alatt? Aki érdeklődik iránta, annak nem kell bemutatnom a fennálló politikai erőviszonyokat. Ha egyszerűsíteni akarok – és ma ilyen kedvemben vagyok –, akkor azt mondom: egy (vagy kettő?) párt uralja a teljes politikai teret.
Ezzel alapvetően nincs semmi baj. Ennek elérésében nem játszott közre semmiféle antidemokratikus elem. (az, hogy akkor mégis mienk köszönhetik, az egy másik, hosszú történet)
Abból a szempontból viszont nem éppen szerencsés – és akkor enyhén fogalmaztam –, hogy végső soron nincs értelme politizálni. Persze megint sarkítok, de ha jobban belegondolunk, ez az igazság.
Bárki bármit mond, úgyis nyer az MHP jelöltje. Lehet kampányolni, vitázni 4-én, nem számít. Ebből következik, hogy (még ha egykoron volt is) ma nincs minőségi politizálás Magyarországon.
Lehetne ezt még boncolgatni, beszélni a politikusokról, a politikára való igényről, a tényeken ez nem változtat.
Megoldás? Lehet…de ahhoz sok mindenben szemléletváltásra volna szükség. Nem tudok pozitív lenni. De próbálkozom. És ennek egy módja az, hogy olyan pártnak a tagja vagyok, amely életképes alternatívát tud felmutatni.
Csatlakozz a Liberális Magyarok Egységéhez. A belépéshez kattitns ide.
Chat szobánkba ide kattintva juthatsz.
EK
Comments
kinek az alteregója vagy? 🙂
minek van egyaltalan politizalas??!
ezmárahuszonotodikilyencikked
nem kő politika, harc kő meg gold
"Bárki bármit mond, úgyis nyer az MHP jelöltje."
Hát ez hatalmas tévedés. 😛
Úgy bírom hogy mindenki csak azt mondja hogy minden mennyire rossz. Egyszer látnád, hogy milyen amikor tényleg minden rossz...áldanád az eget hogy ilyen politika van.
Fúj-fúj liberálbolsevikok!
Legyél inkább igazi ekomcsi!
http://www.erepublik.com/en/party/ekommunista-part-2764/1">http://www.erepublik.com/en/party/ekommu[..]64/1
És lépj fel te is a SPAM ellen!
http://www.erepublik.com/en/article/felh-v-s-egy-komoly-probl-m-r-l-1455961/1/20">http://www.erepublik.com/en/article/felh[..]/1/20
mi az a minőségi politizálás? 🙂
Miért nincs minőségi politizálás? Shaok épp most to-zza a Szem pártot, hogy lehetne ennél minőségibb a politika??? 😃 Minden a legnagyobb rendben!
Bocsánat, hogy a nagyobb támogatottságot maga mögött tudó párt jelöltjének nagyobb az esélye a választáson. Igazán nem akartuk. De azért hadd ne érezzük már rosszul emiatt magunkat, hiszen ez voltaképp a demokrácia, ha nem tévedek.
jobb vot kadar idejen
Azért nincs mert mindenki csak sír, ahelyet hogy valamit tenne ellene. Elég legyen már a rinyálásból! Ha zavar akkor tégy ellene, de ne így, hogy a hülyeségeket adtok ki, s a fontos dolgok emiatt eltünnek.
Lisztes: "Ezzel alapvetően nincs semmi baj. Ennek elérésében nem játszott közre semmiféle antidemokratikus elem."
Nem kell félreérteni, mert nem az a cikk lényege, amiről beszélsz. Nem arra akartam utalni burkoltan, hogy "fujj, szemét MHP, mér nem nyerhet senki más!". Lehet, hogy ezen kesergek kicsit, de el tudom fogadni, hogy ez van, és szerintem nem aljas eszközökkel próbálok változtatni rajta.
Igaz! Valódi demokrácia🙂
A vezetők lopnak,csalnak😛
..ja, és kocc!
Stargate_Sigismun😛 miféle fontos dolgokra gondolsz? A "Shaok to-zik, fújj", a "Minden szar" vagy a 14 spam valamelyike közül melyikre? Aha, jó, ok.
Pl ha jönne egy hadügyi közlöny, vagy a szociális minsuiztérium ad ki egy cikket etc... Inkább az olvasnám ezeket. S hogy megtaláljam több oldalt át kell néznem, s bosszant. Ez senkinek sem jó.
@Stargate_Sigismund
Nekem jó, mert én genyó vagyok. 🙂
Stargate: erre való az előfizetés 😛
meg mire kimegy a latest10ből egy közlöny, addigra már benne van a top ratedben. Azokat nem kell féltened 🙂
a válasz: mert nincs minőségi politikus. És most elolvasom a cikket, hátha te is erre jutottál😃
am rohadtul nem mindíg az MHP nyer, ezt tudhatná😛D
ForradalmiMaki: Attól, hogy van nem kell ilyen hülyeséggel teli rakni az újságokat.
Legyenek a sajtóban különbőző időszakok, amikor csak arról lehetne írni: pl. hétfőnként a Shaok TO(?) téma, keddenként csak szpemetek, szerdánként mindenféle, a csütörtök állami nap, péntek a halálvágy és minderossz cikkek napja, stb.,stb.
Ezért a remek ötletemért mindenféle pénzt és goldot elfogadok mindenkitől.
Stargate_Sigismun😛 hadd döntsem már el én, hogy milyen "hülyeségekkel" rakom tele az újságomat. Ha meg a médiát félted, ne hozzám kommentelgess, hanem mondjuk az ez alatt lévő kb 7 cikkhez, légy oly jó.
És ilyen alapon ne alapíts újságot, mert - ugye Stadler City - a közlöny megmondja, hova üss, másra meg mi szükség? Nem?
nem, csak te írtál már 25ilyen cikket - uncsi, leírtam mert leírhatom.
...na ezert is diszidaltam Oroszorszagba🙂
Nem zavar a hülyeség, de ne legyen már róla napi 20 cikk, egy héten keresztül. Lehet értelmes cikkeket is írni.
Kicsit nagyon túlzol. De nem is értem, valójában mi bajod a cikkemmel. Őszintén szólva már nem is érdekel
Ha én elnök lehetnék, akkor én is sokszor hazudnék, és lopnák az Emagyarország vagyonából. 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=dnKqa5koEDw&feature=player_embedded">Ha én elnök lehetnék...
Nemmondommeg - Te nem Farkas vagy? 😁)
Értem én mi a gondod, de sztem nincs igazad.
Volt itt nem egy párt is, aki erős volt, és messze nem mindig az mhp jelöltje nyert. Viszont az elmúlt időszakok botrányai pár pártot taccsara tettek. A különbség ott van, hogy az a bizonyos 1-2 párt nem volt botrányban, így nem léptek ki a tagok, sőt gyarapodtak.
Gab'ler, én nem vagyok Farkas...ha az lennék, valaki utalna át nekem goldot? Mert akkor az leszek🙂
Egyébként ki (vagy mi) Farkas?
Kérdés:
Miért nincs minőségi politizálás Magyarországon?
Visszakérdezés:
Miért van valahol a világon?