Magyar Jobb Demokrata Párt pártelnöki választás: Peeteee
Peeteee
Üdvözletem mindenkinek!
Mint ahogy a címben is lehetett olvasni jelöltetem magam az Magyar Jobb Demokrata Párt elnöki posztjára.
Először is egy kis előélet rólam/pártról. Az új világ 589. napján születtem. Nem számítok vén rókának de azért már némi tapasztalatot összeszedtem. Első párt amibe beléptem az a SZEM volt (Respect nekik
🙂Végül úgy döntöttem, hogy egy kis pártba átlépek. A Magyar Jobb Demokrata Pártra esett a választásom. Az akkor elnök Lordviktor cikkei megtetszettek. Később valamilyen rejtély folytán kilépett. Ekkor került Almafa az elnöki posztra, majd miután ő is kilépett. Jöttem én.
Azóta próbálom összeszedni a pártot. Egy-két cikket megjelenítettem, hogy mik a céljaim. Pártgyűléseket szerveztem, párt program, új logó(bár az nem sikeredett)
Akkor bele is kezdenék röviden abba, hogy mit tennék ha megválasztaná ;nak elnöknek.
- Rendszeres pártgyűlés Mibbiten #mjdp szobában. Havonta legalább 3x.
- Párt org. és párt újság létrehozása.
- A médiában állandó cikkeket megjeleníteni a párt álláspontjáról.
- Felduzzasztani legalább 30 fő fölé a tagok számát.
- Vezetőség létrehozása.
- Minden párttag ötleteit, érveit meghallgatnám.
Ha úgy gondolod, hogy én vagyok a legalkalmasabb pártelnöknek akkor szavazz rám. Ha nem vagy párttag de szeretnél aktívan vagy csak a háttérben támogatni az MJDP-t akkor
L�PJ BE ITT
(Bár nem ismerem a kihívómat erepsarkany-t ezúton is sok sikert kívánok neki)
Comments
Még a végén jelöltetem magam én is, hogy megtévesszem a választókat. 🙂
Csak poén, ne vedd komolyan.
Hívott egy másik párt amiben meg volt(és van) az ami nekem kellet (HHH) de mindig figyelni fogom a "szerelemgyerekem" 😃 Hajrá MJDP!
Köszönöm a választ😃 Ha te nem lépsz akkor én soha nem leszek pártelnök szóval csak megköszönni tudom🙂 és igaz Hajrá MJDP!
Szevasz kolega te is kampányolsz? 🙂
Amiket írtam ne vedd sértésnek http://www.erepublik.com/en/article/magyar-jobb-demokrata-p-rt-p-rteln-ki-v-laszt-s-937915/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/magy[..]1/20
Kérlek, egy pártban vagyunk. Egyért célért küzdünk🙂
Nekem új logó sikerült 🙂
Hú azt lehetne használni? Kifejezetten tetszik.
Nyugi mihelyt pártelnök leszek beteszem 😃 a logó készítés a gyengém 😃
Köszi😃
Majd meglássuk ki győz🙂
Háháháhá XDLOL XDLOL XDLOOL😁) WHAT THE XDLOL IS IT? XDLOL😕OLXD-XD-LOL+XD+LOL😶DLOL!
Beteg vagy😃