Levél Magyarózdról Vacsárcsiba

Day 1,476, 08:47 • Published in Hungary Hungary • by gyika
Hol es kezgyem.

Az a zibóktalan gyermek, melyket a hírekvel küdtetetek hezzám, meggyütt. Hajnalhasadtán, fertály négykor. Hangoson. Az esszes féleszű reaébredett. De ő csak dergette az ablakomot, de olyan erőst, hajjátok-e, mint akinek igen sűrgetős a dóga.


(ezidáig itt bökkedeztem, a magyarózdi szanatóriumba)

Golyóimra gatyát rántok, s béeríjsztem. A cincér legénnek az es lehetett, sűrgős, met ahogy a reteszt émozgattam, törte es reám az ajtót, smint a nyíl tette porcelány pottyanyós felé. Osztán onnét, mély sóhajtozások közepette kezte a szavalatot.
Most szólok, Edesapám, máskor ne izenjenek, hanem csak írjanak, mert Jóska a lili kappany hangján úgy éferdíjtette a mondókáját, felit sem értem.
Aztot még csakcsak felfogtam vót, hogy a bú s a ború fertelmes lehet, különben nem zargattak vóna itten né, a magyarózdi kastélyban az apartamentemben. Azt es értem észvel, hogy reám nagy szükségük vóna, met ez mindég es így vót. De a többit alig-alig szettem ki a mutujból.

Kérdtem a rihes kölykét, hogy nagy-é a baj? A, monta vissza.
Kérdtem, ki halt meg. Ő erre: senki.
Kérdtem, hogy ég-ese a ház, a csűr. Monta, nem.
Kérdtem, esmeg a rományok? Messze futtak azok, monta rea.
Kérdtem, kell-e pofony, vagy most már magától es bészámol, métt jött ide.

Azt izenik, hogy meregette itt a valagát eleget, menni kéne Pestre. Úgy hírlik odahaza, hogy az ottani bolondházába kevés az odavaló. Ezétt ahajt nagy a szükségük énreám.


(e lenne az új bolondokháza)

Hát, nem es tudom. Ha magik mondják, úgy es lehet, télleg fel kéne hurcolkodjak Pestre.
De ha nem mondják elegen, én, biza egy tappottat se innét.