Látogatás Vacsárcsiban

Day 2,286, 09:27 • Published in Hungary Hungary • by gyika

A kapu felnyikorgott, amint az ifjú legény benyitott rajta. Az eb fel sem kelt a tornác mellől, csak egy fél farokmozdulattal nyugtázta a vendég érkeztét. A kert végéből zaj hallatszott, így a legény arra indult. Ott meg is pillantotta az öreg Gyikát, amint az olajfoltos salopétájában a régi rozsdás traktorján csöszmötölt.



- Adjon Isten! - köszönt a legény.
- Neked es fiam!
Csend. Az öreg komótosan meghúzott egy csavart, majd figyelmesen megleste, kotyog-e, ami már nem kéne kotyogjon.
- Ejsze nem indul az új traktor? - próbálkozik a beszélgetéssel az ifjú.
- A? Há méttesne indulna?
- Akkor? Mét nem azt hürböli, ezt meg adja le inkább a dákhoz?
- Met ez jobb helyütt van.
A legén kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Matilka nénédbe beléállott a csúz.
A legén a másik szemöldökét is felvonta.
- A nyelvének kutya baja. - mondta Gyika, egy kissé értetlenkedve, hogy a vendégnek miért kell mindent ennyire elmagyarázni.
A legény egy kicsit feszengve, csendben figyelte, amint az öreg lecsavaroz egy csövet, nagy gonddal kitisztítja, majd visszaszereli a helyére. Várt, hátha lesz valami.

- Nemigen lássuk magát a bicskázásokon mostanság. - próbálkozik újra a legén beszédbe egyeledni.
- Járogatok én a határba. De csak úgy öregesen, magamba. Ki-kinézek, Kozák Misit eszi-e oda a dögség, de már ő se hűtti ott a pufáját.
- Penig lenne helye magának es a sorba. Új szelek járnak, elkélne egy erős kacorforgató közibünk.
- Új szelek? Esmeg? Béfingottak a zurak a Parlamentbe? Már nem olvasok újságokot, s hezzám nem ért el a szagik.
A legén valamiért úgy gondolta, hogy az öreg kíváncsi az új szelekre, ezért folytatta.
- Jó küs duhajkodásokot rendezünk a szomszédéknál, de van úgy es, hogy nem csak nekünk fáj.
- Jó duhajkodásokot? Ejsze elékerült a bajusszos liberátor?
- Ammeg ki?
Gyika a kérdést egy kézleggyintéssel elintézte.
- Akkor meg? Bátél Gazsi gyütt vissza turáni fivéreihez?
- Gazsi? Annem. De a törökök, azok gyűnnek. Igaz, münköt somnak, de jól tűrjük.
- Úgy. Hogy ők münköt. Akkor meg kik őköt? Ejsze indonéz tesvéreinkétt futtatok támaszul?
- Azokhoz mind futhatnánk.
Gyika homlokán felgyűrődött két ránc.
- A lengyel azétt még átjár hezzánk a pincébe borkostólni, ugye.
- Há, nemigen.
- S Nagy Sándor fijjai?
- Azok csihánra pesseltek.
Az öreg homlokán erre már felszaporodtak a barozdák.
- Fiam, ha aszondod, hogy már a rácok se néznek bé hezzánk meghúzni a butikót, én megkonyóllak.
- Nem, Gyika bá, ők még nyelik az itókánkot.
- S még kük?
- Há... - mondta a legén, majd egy kis zavart csend után folytatta: - az ótyánok.
- Miféliii? - esett ki Gyika kezéből a vas. - Ne sűtelenkedj itt fijjam, met hezzádvágom a patentfogót! Az ótyánok?
- A.
- S Ernő mit szól hezza?
- Ő? Semmit. Most es ott diplomációzik künn Bukarestbe, vagy mittomén, mi névvel illetik ahajt a miccsezést.
A hallottakra Gyikából feltört a kacagás. Csak nevetett, csapkodta a térdit, majd a legén hátát is becsülettel, mint gyimesi gardonyos doboza oldalát, csak úgy visszhangzott az udvar bele. Az meg tűrte, szótlanul, értetlenül, csak a harangzúgás mentette meg a bordatörésektől.
- No, Gyika bá, hínak hújzni a kégyót. Maga jő-é, bú vagy bá?
- Én, fijjam, nem, de te csak erísszed. Vigyed ezt es, - fordult a füstölőbe bé, majd ki belőle két oldal szalonnával, - add a fiataloknak, egyenek valami rendesst, ne forduljon ki a bicska a kezükből!
A legén elköszönt. A kapuból még visszanézett, látta, hogy Gyika bérúgja a vén rozsdalovat, az köhhent két olajost, majd elhallgat. Csak Gyika nevetése nem akart abbamaradni.