Kezdjünk már új lapot!

Day 1,255, 00:48 Published in Hungary Hungary by a_magus70

Bevallom, már elég régóta unom az állandó magyar-román háborúskodást. Volt erről régebben cikkem is, meg is kaptam érte a kedves kommenteket🙂 Tudom, hogy ezt a játékot sokféle ember játsza, sokféle motivációval, én azok közé tartozom, akik a játék kedvéért vannak itt.
Az utóbbi időben sikerült azt elérnünk összefogással, amit mindenki szeretett volna, eltöröltük Romániát, nem is egyszer hanem kétszer. A második eltörlés után látszott már, hogy a játékosok nagy része motiválatlan lett, mivel sejthető volt, hogy eltörölve nem fogjuk sokáig tartani őket. Egyre kevesebb játékost lehet látni a chaten, éjszakai csatákat elveszítettük, a ONE nélkül már a nappali csatákat sem hoztuk volna.
Tegnap kipattant egy botrány, hogy az Elnök tárgyal a Románokkak, szerintem az lenne a botrány ha nem tárgyalna, bár nem most kellett volna elkezdenie, hanem már hamarabb, amíg még jobbak voltak a tárgyalási pozícióink.
Arra szeretném kérni Mobrát, hogy folytassa a tárgyalásokat, és próbálja elérni azt, hogy Körösvidék, és Máramaros maradjon itt nálunk, és legalább egy időre legyen tűzszünet Románával, békét nem írok, mert az úgysem lesz soha.
Ha ez bekövetkezne, új irányba tudnánk elindulni, talán új nyersanyag régiókat is lehetne szerezni.

Kezdjünk már új lapot!

a_magus70