Kezdők képviselete a parlamentben
FSix
Főleg kezdők figyelmébe ajánlanám ezt a cikket. Magam is kezdőnek számítom magam, 17 nappal ezelőtt regisztráltam, ugyanaznap több száz társammal. Ekkor jelent meg egy cikk a reakcio.hu blogon az eRepublikról, hogy bajban a Haza!
Az első néhány nap inkább szenvedés volt, a játék öröme még iszonyat messze volt. Nem tudtuk, miért hiányzik Magyarország nagyobbik fele, nem tudtuk, hogy lesz majd munkánk. Kezdőként biztos sokan beleszaladtatok abba a hibába, hogy Q2-es céghez mentetek dolgozni, és a keresetetek a wellness level szinten tartásához sem volt elég.
Közben az újságban és a forumokon azt láttuk, hogy bár körvonalazódnak a megoldások, de ezek elvesznek a 14-es szintű játékosok vitáiban. Alakult egy szakszervezet nekünk, kezdőknek is, de egyelőre ebben is csalódnunk kellett. Becsülöm az alapító Hubáékat, de egy szakszervezetben, amely a frissen regisztráltakat képviseli, a zöldfülűeknek is helyet kell adni.
Ekkor határoztam el, hogy olyan gyorsan fogok fejlődni, ahogy csak lehet, és bekerülök a Kongresszusba. Bejártam Európát, segítettem felszabadítani Németországot, Lengyelországot, harcoltam a norvégoknál, és a mai napon (ha egy kicsit viharvert állapotban is) elértem a szükséges 12. szintet.
MEGOLDÁS A KEZDŐK PROBLÉMÁIRA:
Magam is kezdő vagyok, valószínűleg messze a legzöldfülűbb a jelöltek között, a gazdaság egészét még nem látom át, így csak arra szeretnék megoldásért harcolni, amiben magam is benne vagyok.
-Alacsony skillű játékosok munkához juttatása: jelenleg gyakran nincs munka 0 és 1 szintű munkásoknak, így sem fejlődni, sem kenyérhez jutni nem fognak. Ezeket okvetlen állami képzéssel kell pótolni. A fizetés a már sokat emlegett minimálbér, és giftelés. Csak így lesznek később 2-es, 3-as szintűek. Sok országban jártam, a tapasztalat alapján az állami beavatkozást a minimálisra kell szorítani, de ezen a téren van létjogosultsága.
-Foglalkozás a kezdő játékosokkal: már vannak honlapok, amik információt nyújtanak, én ezeket bővíteni szeretném. Részletesebb leírásokkal, tanácsokkal. Szeretném, ha lenne egy csapatunk, akik a kezdőkkel külön is foglalkoznak. Néhány kezdő az elején azt sem tudja, hogy 5 aranyat fog kapni a 6. szinten, és hamarabb otthagyja a játékot.
Általános program:
-A racionális protekcionizmus híve vagyok: ha lehet, vegyünk magyar árut, támogassuk a magyar cégeket, de csak amennyiben ezzel nem élnek vissza, és az árak nem szállnak el. Teljes mértékben támogatom azokat a cégeket is, akik Szibériából behozzák a nyersanyagokat.
-Az állami beavatkozást a lehető legkissebbre kell szorítani, csak ott alkalmazni, ahol szükséges (pl. kezdők támogatása).
-Folyamatosan figyelni kell, hogy milyen lehetőségei lesznek egy magyar szabadságharcnak az elfoglalt területeken. Eddig jobbára csak "elengedett" szabadságharcok voltak sikeresek, vagy a nagy nemzetközi támogatottságúak. Ehhez aktívabb külpolitikára van szükség!
Végül: nem elnök szeretnék lenni, nem tudok teljes megoldást kínálni eMagyarország gondjaira, de szereretném, ha legalább részproblémákra megoldást találnánk. Főleg ebben várom az újak segítségét, szavazatát, a tapasztaltabbaknak pedig a tanácsait pm-ben.
FSix
Comments
Szia🙂
Jómagam még csak 12 napos vagyok,és mégis 8.szintű,sőt,ha minden jól megy holnaptól Angliában melőzók 4 fontért ami 12 forintos keresetnek felel meg,mig itthon kapnék 3 HUF ot🙂
És bizony 4.szintű cégnél fogok melőzni és 3.szintű házacskám lesz,mivel megkaptam 2 napja az 5 aranyat,és nemsoká még 5 öt kapok az egyik 6 napja toborzottomért🙂
És 2 embert már én is toboroztam,szóval remélem hogy nagyon sok hozzád és többekhez hasonló emberrel futok össze itt,és ha sokan maradunk aktivak talán megmenthetjük a hazát,a pénzt persze én sem öncélból gyűjtöm,hanem segiteni szeretnék majd a kezdőkön ill a haza felszabaditására forditani ha eljön az idő🙂
Ja egy ötlet,az nb1.hu n kéne hirdetni,onnan tuti sokan jönnének,20-40 közötti igen értelmes emberkék🙂
Az állami beavatkozás, szerintem eben a gazdasági helyzetben fontos, ami még fontosabb az irányitott töke, hogy csak olyan cégek alakuljanak amik nem tünnek el.
en is toborztam kettot, de egy bug miatt sem ok, sem en nem kaptam aranyat... pech. Na mind1, ok is dolgoznak legalabb 🙂
Igy nincs hazam. raadasul az en ot aranyamat meg a fejlodesre plusz ilyen hulye ujsagora koltottem, jol nezek ki, mi? 🙂
Hát nem itthon kell házat venni,hanem spanyolban vagy még 2-3 helyen,tegnap unalmamban megnéztem az összeset😃
Volt egy ország,ahol az 5 aranyamat átváltva hajszál hiján 3.szintűt vehettem volna,de még ujsággal együtt is futja 2.szintűre🙂
Sajnos a Magyar szabadságharcnak nem sok reménye van, kivéve, ha Románia valami nagyon rossz dologba fut bele...értsd nagyon lemerülnek a készleteik, akkor talán van némi esély...de hogy utána mi lenne...nem tudom.. maximum úgy tudom elképzelni, hogy hadisarccal visszakaphatjuk a területeket, de abba bele se gondolok, mennyit kérnének.
@Marginaldefeat: írhatnál egy összefoglalót a házakról, ha már megnézted őket🙂
Néhány online stratégiai játéknál láttam már olyat, hogy a nagyok egymásnak ugranak, kinullázzák egymást... Nekünk akkor kell majd ott lennünk. Nyilván ez nem holnap lesz még 🙂 A lepényhal meg utoljára...
Melyik ország az ahol legolcsóbb a ház?
Azt hittem Spanyol.
Hajrá FSix! 😉
Köszi, ma kiderül, mi lesz az eredménye 🙂
Úgy tűnik, sikeres volt a program, köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. Igyekszem az ígéreteknek megfelelően képviselni a kezdők érdekeit a szenátusban.