Középtávú oktatási programok
FSix
Sziasztok,
az elnökválasztás miatt leírom a középtávú az oktatási programot.
1. Mentor program
A program folytatódna tovább. Hullámzó az újoncok mennyisége, de nagyjából elegendő a mentor létszám. Szerencsére népszerű a program, mindenki újoncokat akar. Hogy segítsem a munkájukat, kibocsátok mentor-kézikönyvet is, bár legtöbben maguktól is profi mentorok 🙂
Közben növeljük a lefedettséget az újoncok között, lassan 100% a munkát vállalók között.
2. Level2 mentoring, cégek
Kevesebb embert érint, ezért csak próbaképpen indítjuk. Két kezdő céget karolunk fel Fehérlóval, és a sikertől függően szélesítem ki a programot.
3. Ismeretterjesztő portál
Részben civil kezdeményezés egy jól átlátható ismeretterjesztő portál a cikkekben szétszórt tudás helyett. Ezt szeretném segíteni.
4. Gazdasági együttműködés: a training cégekkel szabályozzuk, hogy Magyarország legfrissebb lakossága mely irányokba fejlődjön. Emiatt igyekszem az ipar résztvevőivel és a szoc. minisztériummal is szorosan együttműködni.
Mint láthatjátok, két kabinetbe is jelöltek. Alapvetően PetiB-t támogatom, hiszen régóta együttműködöm vele, mint szociális miniszterrel. Azonban úgy gondoltam, első az ország érdeke, és hiszek benne, hogy a mentor program ezt szolgálja, ezért elvállaltam Hekkat felkérését is.
Üdvözlettel,
FSix,
Oktatási miniszter, és jelölt.
Comments
A forumba nézz meg Sanya két útmutató is megfogalmazott, azokat építsd be a kézikönyvedbe. A közösség alfórumon belül vannak az útmutatók.
igen, tudom 🙂
lektoraltam 🙂
sot, az o szkriptjet hasznaljuk ujoncok szuresere
Mennyivel korektebb cim, mint adam-e 😃
www.erepublik.mlap.hu
ez.nem.jó.a.3.pontnak???
dani, civilnek civil, kezdemenyezes is,
de szerintem lehet ennel jobb is
sanyae is eleg jo, sot, volt egy harmadik is.
a legjobb melle szeretnek en is beszallni, es az anyagaimat beledolgozni
ha írsz az enyém mellé, szívesen beteszem