Interjú Imre Norberttel, MHP vezetőségi tag és szóvivővel

Day 641, 10:47 Published in Hungary United Kingdom by Bosko Balaban
Hogyan lett Falban választva és mire számítottatok hogy elnökként mit hoz?

Falban ezt megelőzően számtalan alkalommal bizonyított. Ukrán elnök volt, Magyarországon külügyminiszter, és az ő vezetésével kezdett a csúcsra érni a TO vezetés. Irányításból, szervezésből rengetegen megismerhettük jó képességeit így biztosan vállalhattuk támogatását, mivel csakis jóval számoltunk, ellenben nem így történt. Senki nem tudhatta hogy háttérbe vonul, átadja a vezetést, néha még el is tűnik.


Falban nevéhez köthetőek egyáltalán intézkedések és távolléte alatt ki vezette az országot?

Nem tudtam figyelni minden lépését, sokszor csinálta is a dolgát a kormányban, így pontosan nem tudom mi volt az amit kifejezetten ő vezetett le.
Az irányítás már nehezebb kérdés. Első héten egyértelműen rlazol vette kezébe a dolgokat és a tanácsadók. Majd rlazol nyaralásával, egyértelműen a tanácsadók vették át a helyet de ez sem teljes körű.
A kormánynak vannak bizonyos részei amit meghatározott emberek felügyelnek. Ez alatt értem a szociális és oktatási részt, melyet elsősorban bekesjarokelo mint kancellár felügyel. A hadügyi irányítás volt inkább rlazol, feherlo és kampec által irányítva és ugyebár a hadügyminiszter által.
A gazdasági minisztériumot igazából senki nem felügyelte, csak az elnöknek kellene, de ő nem volt( az igazat megvallva a GM-ben nagy rég nem kellett felülről beavatkozni) Ha valamihez elnöki engedély kellett megkerestük az aktuális elnököt, de egyébként tudjuk a dolgunkat.
Összességében a legnagyobb hibának tényleg azt látom, hogy nincs EGY ember aki összefog mindent. Sokszor van zavar emiatt, mindenki csinálja a saját területét, s van ami jobban van ami rosszabbul sikerül. Falban hiánya akkor lett igazán problémás amikor az alelnök se volt már.


Mikor derült ki végleg Falban alkalmatlansága? Mi volt az utolsó csepp a pohárban és ki kezdeményezte a leváltását?

Falban alkalmatlansága sokaknak világos, régóta. A gond mindig is az volt, hogy nem láttuk az alternatívát. Mert ugye egy eszközünk van az impeach, de mint mondtam valójában főleg rlazol, feherlo, és az első héten kampec vette kezébe a dolgokat, így egy impeachel is ugyanúgy ők maradnának, csak mostmár hivatalosan is.
A löketet talán a fokozódó polgári elégedetlenség adhatta, mert ugye mindenki leváltást kiáltott, bár nem hiszem hogy sokan belegondoltak változik-e majd valami.
A legtöbben talán nem is tudják mi van a háttérben.
Amúgy az impeachre visszatérve. Sokszor hangoztatták hogy az MHP érdeke minden áron a hatalom megtartása, és meg fogjuk védeni falbant.
Ez butaság, a mi érdekünk ugyanúgy az ország jobbá tétele. Bárki beadhatta volna az impeachet nem hiszem hogy leszavaztuk volna, de senki nem tette. Így nyugodtan magába nézhet a többi elégedetlenkedő párt is, akiknek meglett volna rá az eszközük.
Mindenesetre azt hiszem, ha falban után nem az az elnök következne aki, társaival együtt eddig is vezetett, sokkal hamarabb fontolóra vehettük volna mert látnánk az esélyt a változásra.
Remény azért van, talán ha nem falban háta mögé kell bújni pár embernek, hanem mindenki látja hogy ők irányítanak, bízok benne jobban odafigyelnek.


Miért nem utasítottátok Falbant arra hogy váltsa le azt vagy azokat akivel elégedetlenek voltatok?

Hogy lehet utasítani olyat akit el se érsz?


A kormány hadügyi gépezetében mely MHP tagok vesznek részt? Mekkora beleszólásuk van?

A kérdés első felére a választ falban hivatalos kormány listájában megtalálod pontosan. Mivel személy szerint eddig keveset figyeltem a hadügyi irányításra, így nem tudom elmondani pontosan mekkora a beleszólás.


Jeleztétek a nemtetszésetek azoknak akik falban távolléte alatt kardosként döntöttek?

Ami nem tetszett a polgároknak azt jelezte mindenki, nem csak mi, bárki. A dolog azért nehézkes, mert ugyebár mi falbant támogattuk, ő nevez ki és ment fel kormánytagokat, ténylegesen így sem feherlo sem a többiekre nincs nagyobb hatásunk mint egy normál polgárnak.
Mi igazából falbanra 'szólhatnánk' rá. Amire volt is példa, amikor alkalmatlan külügyminisztert akart kinevezni, és ettől gyors eltérítettük, de nehezen volt elérhető.
Lehet ezt a kérdést bekesjarokelonek kellene inkább feltenni
Mivel személy szerint volt hogy jeleztem,példaképp az előbb említett külügyminisztert de bekes az aki ilyesmit igazán csinál, ő a pártelnök.


Feherlofia Koppany Szolidaritaspártban lévő akciójához mit szóltál?

http://www.erepublik.com/en/article/mhp-v-lem-ny-nk-az-elm-lt-napokr-l-1-900177/1/20


Az Ellenzéki Kerekasztal létrejöttéről mi a véleményed?

Most szívesen mondanám hogy az meg mi? De valójában hallottam róla, de tényleg csak ennyit tudok hogy van ilyen. De mivel nem vagyunk benne, fogalmam sincs hogy működik, mit beszélnek meg, mire jó, lesz e konstruktív kritika az ellenzéktől, vagy mit akarnak vele.


A kongresszusi választáson kivel kívántok szövetkezni és milyen eredményt vársz?

Már elég rég óta jó kapcsolatunk van az NRP párttal, irányukba ez annyit tesz, nálunk indítanak képviselőket, mivel nem top 5 pártról van szó. Egyenlőre nem is tervezünk semmiféle szövetkezést, egyébként sem sűrűn keresnek meg minket ilyesmivel. Valamint azt hiszem elég jól látszik mire törekedünk. A pártunk nagyságának megfelelő politikai súly elérése a kongresszusban amit mostanában egészen meg is közelítettünk az 50-60%al.


Az interjút készítette : Bosko Balaban