Interjú Feherlofia Koppannyal a KARD kongresszusi eredményéről
Bosko Balaban
Lezajlott egy olyan kongresszusi választás ahol a KARD és MHP mellett sok párt összefogott az Ellenzéki Kerekasztal néven. A választások kiértékelésére kerestem és keresem a pártok vezetőit.
A KARD emblematikus személyiségével Feherlofia Koppannyal kezdtem az eredmény értékelését.
Sikeresnek tartod-e a KARD szereplését?
Igen. A választások reggelén azt mondtam, hogy 8 KARD helyel már elégedett leszek.
A KARD támogatott-e más pártot a kongresszusi indulásban?
A választások előtt meghirdettem, hogy a KARD készséggel biztosít helyeket a kisebb pártoknak. Az FKGP, illetve a MaGoP keresett meg minket.
A MaGoP két helyet kért, de végül csak egy jelöltjük indult, Thundewr Nunavutban. A MaGoP végül nem erőltette túl a dolgokat, 3 szavatot kapott a jelöltjük.
Az FKGP-nek két helyet biztosítottunk, az egyik nagy régió SGP volt a másik Saskatchewan.
Ők kiválóan megszervezték a szavazóikat és mind a két helyen sikerült biztosítaniuk a bejutást, ami kiváló eredmény főként annak tükrében, hogy az SzP is két helyet szerzett, ők azonban majd tízszeres létszámmal bírnak az FKGP-hez képest.
Egyetlen feltétel volt, a kis pártok számára, az pedig az volt, hogy szervezzék meg a szavazóikat a biztosított helyért cserébe.
A magam részéről nagyon örülök, hogy az FKGP két helyet szerzett, jelen pillanatban számomra ez a párt a szimpatikus üde színfolt a mai politikai palettán.
Számítottál arra hogy az Ellenzéki Kerekasztal ilyen súlyosan leszerepel?
Nem.
Volt együttműködés az MHP és a KARD között a választáson?
Nem volt. Ha lett volna akkor most csak MHP - KARD kongresszus van. Meg persze azok akik velünk jöttek be. MHP részéről NRP két taggal. KARD részéről FKGP 2 taggal.
A szavazás napján se küldözgettetek egymásnak szavazókat? Fel se merült?
Nem, sőt több olyan régió volt ahol komoly verseny volt a KARD és az MHP között, például Northern Great Plain és Deutschschweiz.
A KARD és az MHP között volt egy nagy csata ahol sikerült Imre Norbertet legyőzni. Hogyan történt ez?
Oderus 3 szavazat hátrányban volt, nem sokkal a vége előtt jelezte, hogy még van 4 szavazat tartaléka és ezzel átvette a régiót; hasonló történt NGP-ben is, ahol az IHA tartalékolt 7 szavazatot az alapító tagjuk, kraius számára, ugyanígy a GÁT Peterbondot juttatta kongresszusi helyhez. A KARD tartalékokat a végén Gasparus Magnus illetve DarthVadR biztosítására tartottuk.
Az Ellenzéki Kerekasztal illetve a HHH létrejötte mennyire befolyásolta a választókat illetve a KARDot?
A KARD-ot semmiben nem befolyásolta az Ellenzéki Kerekasztal, igazából a magam részéről a választások előtti napon tudtam meg hogy van ilyen.
Ugyanakkor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a célja nem más mint az ellenzéki pártok HHH alá szalámizása, melyet semmi nem bizonyít jobban, mint hogy az eMKKP végül a választások napján elhagyta a szerveződést és bár tegnap minden párt kiadott egy közleményt, hogy támogatják a szövetség céljait, végül mégis csak a HHH jelöltjei kaptak támogatást a végjátékban, ahol SzP-s jelöltet is kilöktek.
A HHH a kezdettől fogva KARD és MHP ellenes volt és komoly agresszív negatív kampánnyal léptek fel ellenünk. Az eredmény látható. A folyamatos támadások ellenére a KARD a történelmének legnagyobb sikerét érte el a választásokon 16 bejutóval.
Nyilvánvaló, hogy az emberek nem kíváncsiak a HHH által képviselt stílusra és politikára. A KARD kimaradt az elmúlt napok sárdobálásából és ez bőven kifizetődött a kongresszusi választásokon.
A sárdobálásból való kimaradás tudatos döntés volt vagy nem volt idő a kormányzati munka és a kampány mellett rá?
A KARD tudatosan nem szállt bele semmiféle huzavonába, illetve nem is folytatott komoly kampányt. Az indulók listáján és a választások alatt kitett reklámon kívül lényegében semmilyen kampányt nem folytattunk, megtették azt az ellenfeleink helyettünk. A legtöbb jelöltünk ugyanakkor saját maga kereste meg a pártot az indulási szándékával és nagyrészt a szavazókat is maguknak biztosították.
Az eddigi kongresszusi választásokon szinte mindig 23-án az utolsó pillanatban szenvedtük össze a jelöltlistát, most azonban 22-én már légyegében kész listával rendelkeztünk az érdeklődők nagy száma miatt.
Számomra ez is azt jelzi, hogy az ellenfeleink saját maguknak ártottak a negatív kampánnyal és lényegében köszönetet kell mondanom nekik a KARD pozíciójának megerősítéséért.
Az Ukrán TO-val mikor kezdtetek foglalkozni és a román siker bekövetkeztének mi az oka?
Az ukránok a múlt hónapban orosz segítséggel megkértek minket, hogy hagyjuk el az országot. Ezt meg is tettük, ennek megfelelően viszont nem is foglalkoztunk tovább a kérdéssel.
Az interjút készítette: Bosko Balaban
Comments
"Az ukránok a múlt hónapban orosz segítséggel megkértek minket, hogy hagyjuk el az országot. Ezt meg is tettük, ennek megfelelően viszont nem is foglalkoztunk tovább a kérdéssel."
Megfőzték, megehetik, megakadhat a torkukon a gombóc.
Gratulálok a KARD eredményességéhez!
> A_KARD kimaradt az elmúlt napok sárdobálásából
hehe tényleg? 😃
"Volt együttműködés az MHP és a KARD között a választáson?
Nem volt."
Ennél nagyobb hazugságot nem tudom mikor hallotam.
And the beat goes on - a Take-over nem halott.
Románia kétszáz lelkes szavazót küldhet az eljövendő ukrán elnökválasztásokra.
Nyilvánvaló, hogy az emberek nem kíváncsiak a HHH által képviselt stílusra és politikára. A KARD kimaradt az elmúlt napok sárdobálásából és ez bőven kifizetődött a kongresszusi választásokon.
Szerintem a 340 tag nem EZT támasztja alá. A KARD által képviselt sárdobáló,alantas,féreg politikára nem kiváncsi senki.
http://www.erepublik.com/en/article/-hadsereg-horthy-sz-zad-vide-mestermunka--911574/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-had[..]/1/20
hol szerepelt le a HHH? 10% rá szavazott
nem szeretem az ilyen riportereket...
@Silent Bob
sajna a bőröm érzem a KARD és az MHP állítólagos együttműködését...
lásd NGP régió végeredményét ahol te is és én is inudltunk...
szted ha van együttműködés ez a vége?
Van, aki várja a sült galambot a bársonyszékben, és van, aki kampányol. Legalább aktívak voltunk 😃
"Nyilvánvaló, hogy az emberek nem kíváncsiak a HHH által képviselt stílusra és politikára. A KARD kimaradt az elmúlt napok sárdobálásából és ez bőven kifizetődött a kongresszusi választásokon."
6 nap 340 tag Nem kiváncsiak ránk ugye? 😃
A sárdobálásból kimaradtatok? ne viccelj már. Ti gerjesztettétek a nagyját. Próbáltatok minket kitolni a top 5 ből, stb.
Jó interjú, köszönet érte.
Csak kiegészítésképpen tenném hozzá, hogy az SzP színeiben indult két megválasztott közül az egyik a Corvin Párt képviselője.
A HHH nem szerepelt le. Az Ellenzéki Kerekasztal szerepelt le eredményességben.
"6 nap 340 tag Nem kiváncsiak ránk ugye? 😃"
Meg van mellettetek még kb 14000 másik 🙂 Innen távolról olyan érzés, mintha a HHH a fanatikus eMagyarország imádók gyülekezete lenne.
Bújtatott KARD kampány!
Én azért még megkérdeztem volna mi a szerepe a KARD-nak a top 5-ért folyó versenyben és a "különös" reklámok kihelyezésében. Kiváncsi vagyok mit mondott volna Fehérló.
@SilentBob A tények magukért beszélnek. Valószínűleg az a stílus ami miatt például te sem kerültél a bejutásnak még a közelébe se.
Ha van MHP - KARD együttműködés, akkor most pl szeret és Imre Norbi MHP-s kongresszusi képviselő, szerintem ezen sincs mit tovább ragozni.
@Danonepapa Mit gerjesztettünk? Írt a KARD napi 3-4 cikket? Nem. Telespamolta a KARD a reklámfelületet? Nem. Miről beszélsz hát? Nem vitatom el a taglétszámotok varázslatos növekedésének érdemét, de tény hogy a kongresszus nem jött be és nyilván ennek is oka van. Megjegyzem Fragreg jól szervezett politikai zsoldos csapata nélkül még 4 helye se lenne a pártnak (bár egyel több lenne az SzP-nek).
@DrHavoc A KARD-nak semmi köze a kihelyezett reklámokhoz, a magam részéről egy szalmaszálat nem tettem keresztbe a HHH top5-ből való kiszorítása érdekében. Akik a direktlinkes reklámokat kirakták, nyilván ugyanúgy megkapták érte a temp banjukat, mint Marginaldefeat a HHH reklámért. Keressétek meg őket és nyilván meg lesz a válasz ki rakott ki reklámokat.
Igen, az IHA tartalékolt szavazatot, mert az IHA erre is képes! 😁
Kard MHP együttműködés nem igen volt. Az én régiómban is Decsi Dani és köztem ment a "futás" egész nap. Von Seelard végig 1 szavazaton állt majd reggel húzott nagyon bele. 1 szavazaton múlt a végén 🙂.
Kedves barátom Ympy másfél napra eltűnt de ma reggel belépet és rám szavazot. Ha minden igaz azzal a szavazattal nyertem mert az már nem volt beszámolva.
Ha mewgállapodás lett volna esélyem se lett volna bejutni a kongreszbe egy elit taggal szemben kis névtelenként.
Koppány, a top5ből való kiszorításunk kisérlete a ti nevetekhez fűződik, mind a szem reklám, mind a tagátléptetések miatt.
Lehet tagadni, attól még így van.
És egy kis adalék kovacskoko barátod cikkéből idézve:
MHP: 1450 szavazó - 1926 tag = -476 külső szavazó (azaz a párt legalább negyede inaktív)
KAR😨 1321 szavazó - 879 tag = 442 külső szavazó
HHH: 681 szavazó - 338 tag = 343 külső szavazó
SzP: 670 szavazó - 630 tag = 40 külső szavazó
eMKKP: 324 szavazó - 347 tag = -23 külső szavazó (azaz a párt egy része tényleg zombi, ahogy Juccer mondja)
A HHH 343 külső szavazót csábított el, míg a nagy KARD alig százzal többet. Az mhp még a saját szavazóit se tudta megszólitani. Kérdem én mire alapozva mondod azt, hogy az emberek elutasitják a HHH-t?
@Danonepapa Az hogy ti mindent ami nem tetszik nektek a KARD nevéhez fűztök, az nem jelenti hogy még úgy is van. 🙂
Tudom, hogy volt tagotok, aki regisztrálta a taglétszám változásokat, így amit mondasz az egyszerűen csak szemellenzős leckevisszamondás. 🙂
A KARD létszáma pedig nem csökkent, hanem nőtt az elmúlt napokban. 🙂
Ami az érdeklődést illeti megint csak nem kell nekem semmire alapoznom, csak nézd meg nagy régiókban a végeredményeket. 🙂
A vita egyébként parttalan, mert én mondhatok bármit, ha nektek nem úgy tanították, úgysem fogjátok elfogadni. Tisztelet a kivételnek természetesen. 🙂
Partvonalról szeretném megjegyezni, hogy eMagyarországon 681 ember abszolúte nem számít többségnek.
lol van logom, hogy együttműködtek 😛
Hurrá! (Majdnem) Győzött a KARD, győzött (majdnem) az igazság 😃
KAR😨 1321 szavazó - 879 tag = 442 külső szavazó
HHH: 681 szavazó - 338 tag = 343 külső szavazó
Valóban, ami nem jelent semmit, mert személyekre szavaztak az emberek, és nem pártokra, legalábbis az én szavazóim.
Megint mondtál egy nagy nagy semmit. Ahogy szoktad. Köszönjük Whitehorse Jr.
Batonwoo😛 Ez pontosan így van. A szavazóim fele sose volt Kard tag nemhogy most az lenne ( igaz ez nálam 8 embert jelent 🙂 ).
Ahogy gondolom sok EKütag szavazott inkább a jobban áló HHH tagra ( hisz tudtommal ti is ezt mondtátok hogy összeszervezitek a szavazatokat ).
Rosszul látod a dolgokat Silent Bob!
Ha aki most rád szavazott, megmarad az MHP-nál, sose jutok be...
Mindamellett az eredményetek elég szép egy egyhetes párttól. Gratulálok!
kraius