Interjú charlie50-nel, a NÉP elnökjelöltjével

Day 861, 12:17 Published in Hungary United Kingdom by Bosko Balaban

Április 5-én ismét választások lesznek, ezúttal elnökválasztás. Igen korán bejelentette indulási szándékát charlie50, aki a Nemzeti Ébredés Párt színeiben indul el.


Miért alapítottál új pártot, miután kiléptél a CNRP-ből? Más pártra való belépés, vagy a függetlenné válás, esetleg más országba való TO-kban való részvétel nem merült fel benned mint folytatási lehetőség?

Azért alapítottam új pártot, mert nem akartuk abbahagyni a politizálást. A saját utunkat szeretnénk járni, úgy politizálni, ahogy mi szeretnénk. Ha kompromisszumokat kell kötni, mi szeretnénk eldönteni, kivel és miért kötünk alkalmi, vagy tartós szövetséget, ezért nem is mentünk át másik, már létező pártba. TO-ban való részvétel személy szerint bennem nem merült fel, nekem eMagyarország az eHazám, itt akarok élni és dolgozni. Hozzáteszem, sok tagunk és szimpatizánsunk jelenleg is külföldi ATO-kban vesz részt Belgiumban, Csehországban. Függetlenné válás alatt nem igazán értem, mire gondolsz, mi most is függetlenek vagyunk mindenkitől, ezért is lett új párt alapítva. Ha arra gondolsz, hogy miért nem lettünk párton kívüliek, akkor a válaszom az, hogy azért nem, mert vagyunk elegen ahhoz, hogy saját érdek képviseleti szervünk legyen és reméljük, még leszünk sokkal többen is.


Az hogy kiléptél a CNRP-ből, az alapján akár arra is lehet gondolni a saját felelősségedet is érezheted hogy a párt rossz irányba ment. Érzel bármilyen jellegű felelősséget, mulasztás, bűn vagy hiba szintjén amiért a párt nem afelé halad amerre szeretted volna?

Nyilván nekem is van benne némi részem, szerintem kb. annyi, hogy kiengedtem az irányítást a kezemből. Januárban még azt hittem, jó kezekben hagyom a CNRP-t, sajnos ez nem így lett. Akkor kezdődött meg az eredeti irányoktól való elhajlás, amit februárban és márciusban még fokoztak. Azt hiszem, a történtek azt igazolják, hogy nem volt felesleges a vészharangot kongatni. A kilépésem viszont nem azért történt meg, meg bármiféle komolyabb felelősséget éreznék, egyszerűen nem akartam sem hallgatólagos támogatást nyújtani, sem a nevemet adni az "újításokhoz", mint pl. a baloldali koalíció, vagy Shaok kormányposztra juttatása.


Miért döntöttél úgy hogy elnökjelölt kívánsz lenni az áprilisi elnökválasztáson? Mi motivál az indulásban?

Az motivál, ami eddig is. Munkával lehet elérni azt, hogy világhatalom legyünk, nem burgenlandi cikkek írogatásával, meg kongresszusi szájtépéssel. Szeretnék egy jó kormánycsapatot összehozni, valamint elindítani pár olyan folyamatot, amit már régen meg kellett volna lépni, ilyen pl. az új szakpolitikus-generáció kinevelése.


A januári elnökválasztáson is jelölt voltál. Akkor Weisz Manfred Huba győzött le. Miért érzel most több esélyt?

Akkor egyrészt nem törődtünk eleget a kampánnyal, másrészt nagy volt a hurrá-optimizmus. Mára bebizonyosodott, hogy nem lehet szép szavakkal és ígéretekkel sikeresen kormányozni, dolgozni kell, amennyit csak lehet. A belpolitikai helyzet változásával is nőtt az esély, arra számítok, hogy a Shaok-mítosz megdőlésével sokan fognak olyan erőt keresni, ami mögé beállhatnak és nem hoz rájuk szégyent, gondolok itt a vezetésükben esetleg csalódott HHH-sokra és CNRP-sekre. Ugyanakkor mivel már nem lehet minket azonosítani az alaposan lerombolt CNRP-imázzsal, több jobbközépről és középről érkező szavazatra is számítok.


Milyen a kapcsolatod Hubával? Van benned vele kapcsolatban tüske?

Semmiféle tüske nincs, sokat beszélgettünk régebben, kimondottan jó a kapcsolatunk, még az IRL politikai dolgainkat is teljesen jó hangulatban beszéljük meg, holott ott sem állunk egy oldalon. Az egy dolog, hogy nem őt tartom az eddigi legjobb elnökünknek, valószínűleg ő sem engem tart a legalkalmasabbnak erre a posztra, de ez természetes.


Milyen főbb célok hajtanak téged az áprilisi hónapra vonatkoztatva?

A céljaimról röviden az elnökjelölti cikkemben lehet olvasni, természetesen érkezik majd részletesebb program is. Röviden összefoglalva egy hatékonyan működő ország felépítésében szeretnék segíteni.


Mostanában még inkább felerősödőben vannak a TO-k és Anti TO-k. Van elképzelésed arról hogyan lehetne hatékonyabb Magyarország és a Phoenix ezekben a műveletekben?

Hát ezek a jelenlegi TO-k szerintem eltörpülnek a régi nagy TO-k mellett, amikor ezres nagyságrendben mentek a főbb országok állampolgárai szavazni, persze akkor még nem volt állampolgársághoz kötve a dolog, jóval egyszerűbb volt TO-zni. Mindazonáltal mostanában valóban kezd egyre nagyobb szerepet kapni a TO, csakhogy mint mindennek, ennek is van árnyoldala. Minél több aktív polgárunk vesz fel külföldi állampolgárságot, annál inkább a - némileg tájékozatlanabb - kétkattosokon múlnak a választások eredményei, ez pedig ezt jelenti, hogy nem feltétlenül a legalkalmasabb emberek, pártok, kerülnek pozícióba, hanem a leghatékonyabban kampányolók. Sok pm = sok szavazó.


Újra feljött témaként az állami pénzek fosztogatása. Hogyan védekeznél az ellen hogy az állami pénzeket valaki lenyúlja. Mit tennél azért hogy mindenki számára nyilvánvaló váljon a jövőben hogy ki volt a tettes ha mégis előfordulna? Tervezel egyeztetni erről más pártok vezetőivel?

A játék sajátosságából adódik, hogy lehet lopni. Sajnos ezt mi, pusztán a pártok összefogásával nem tudjuk megakadályozni. Admini szinten kéne változtatni, pl. monetary mozgások nyilvánosságra hozatalával egy bizonyos idő után, vagy hivatalos állami szervek létrehozásával. Szerintem az lehetne a megoldás, ha bevezetnék a minisztériumokat a játékba, ahova az elnök nevezheti ki az embereket és csak nekik lenne joguk bármiféle tranzakciókra. Mi jelenleg annyit tehetünk meg, hogy jobban odafigyelünk, ki mihez fér hozzá.


Ukrajnával nemrégen békét kötöttünk. Jónak tartod a békekötést? Milyen lehetőségeket látsz az ukránokkal való kapcsolatokban?

Ukrajna egy igen ingatag szomszéd, köszönhetően elsősorban a sok ott lakó románnak, akik rendelkeznek ukrán állampolgársággal is. A békét jónak tartom, mivel az utóbbi időben úgysem tervezett ellenük semelyik elnök semmit, így egy ingyenes blokklehetőség ki van lőve. Semmivel sem rosszabb ez a béke, mint a szlovák NAP, ami bizony keresztülhúzhatott volna jó pár tervet. Mindemellett bármikor jöhet egy ukrán boom is, amivel a románok hátrányba kerülnek, ebben az esetben pedig nem árt, ha nem ellenséges kapcsolatról kell indulnunk.


Az ALA-ból kilépett Argentína és Brazilia. A magyar diplomácia előnyére fordíthatja-e a Dél Amerikai Szövetség bomlását?

Igazából nem csak ők ketten léptek ki, hanem négy napja felbomlott az egész ALA. Reméljük, sikerül ezt az előnyünkre fordítanunk, nem is elsősorban Argentína és Brazília miatt, hiszen velük úgyis baráti kapcsolatban állunk, inkább a felszabaduló egyéb potenciális szövetségesekre kéne ráhajtani, pl. Chilére.


Az Antanttal szemben baráti, semleges vagy ellenséges viszonyra számíthatunk-e a jövőben?

Szerintem egy semleges, inkább baráti felé hajló kapcsolat fog kialakulni, de persze a jövő gyorsan változik ebben a játékban 🙂


A V2 bevezetése előtt látsz értelmét annak hogy újabb babyboomot hozzunk létre? Amikor a közbizalom a kormányban, az államban megrendül az állami lopások által, a kormánynak mennyire lehet rövid távon célja az új játékosok bevonása, tekintve hogy IRL is éppen emiatt kezdenek sokan online politikai játékkal foglalkozni inkább?

Babyboomnak mindig van értelme, főleg a V2 előtt. Ne akkor akarjunk több ezer új játékost "megtanítani" a játékra, amikor még mi is csak ismerkedünk egy teljesen új rendszerrel. A lopások valóban sajnálatos dolgok, főleg most, hogy már ideológiát is gyártanak hozzá. Bár a legutóbbi lopás zsákmánya majdnem teljes egészében visszakerült az államhoz, azért még mindig maradtak megválaszolatlan kérdések, pl. a titokzatos segítő személye, akinek - véleményem szerint - semmi helye a kormányposztok közelében a jövőben, akármilyen cél vezérelte is. Ettől függetlenül mindent el fogunk követni, hogy "friss vért" csempésszünk a magyar politikai életbe. Ha valakinek nem tetszik, amit a jelenlegi politikusok csinálnak, akkor kezdjen ő is politizálni, hiszen csak úgy lehet leváltani egyes politikusokat, ha megvan az utánpótlásuk. Nem állhat meg az ország működése csak azért, mert az elnöknek személyes ellenérzései vannak egyes pártok, emberek iránt.


Az interjút készítette: Bosko Balaban

http://lh6.ggpht.com/_CBvv85Qaoio/S3XEBatDhSI/AAAAAAAAAaE/f4GXDAAqjwc/FUSZT.jpg" width="400">