Interjú charlie50-el a NÉP elnökjelöltjével

Day 866, 12:15 Published in Hungary Hungary by carpediem4life
carpediem4life: Egy rövid bemutatkozást kérnék, hogy kerültél az erepre? Mik voltak a fontosabb mérföldköveid itt? Mire vagy igazán büszke azok közül amit sikerült elérned?

charlie50: Egy kosárlabda-manager játékkal játszom már nagyon régóta és az egyik ottani barátom említette az erepet. Kíváncsiságból beregeltem és itt ragadtam. Először egy szabadcsapat tagja lettem, majd amikor már érezni lehetett, hogy kezd felbomlani, pár aktívabb taggal nekiálltunk pártot szervezni. Ez volt a Nemzeti Radikális Párt, amit Botyarral, rasztával, Lalo85-tel, és Heidarral alapítottunk és építettünk tavaly májustól. Emellett külügyi vonalon kezdtem dolgozni, Írországba kerültem magyar nagykövetnek, majd külügyi államtitkár lettem Mikrobi alatt. Augusztusban volt egy kis aktivitáscsökkenés, mivel rövid időre külföldre utaztam. Szeptemberben amikor visszajöttem, már elő volt készítve a Corvin és az NRP fúziója, létrejött a CNRP, aminek utána zsinórban négyszer voltam pártelnöke. A külügyi munkáról a szövetségi diplomáciára váltottam, szövetségi összekötő voltam, valamint amennyire erőmből telt, segítgettem a PHOENIX megalapítása körüli dolgokban. Januárban pihenésképpen visszavonultam mindenfajta párt- és kormánymunkától, majd látva a CNRP irányváltását, igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy visszatereljük az általunk helyesnek tartott útra a pártot. Miután láttuk, hogy ez nem fog menni, kiléptünk és megalapítottuk a Nemzeti Ébredés Pártját.

Amire büszke vagyok, az a több, mint 400 barátom, valamint az, hogy mai napig sokan jönnek hozzám tanácsért, segítségért.

carpediem4life: Ahogy látom a szakterületed a külügy, milyen irány vonalakat jelölsz meg a mandátumod idejére? Mik lennének a főbb célpontok, mit szeretnél elérni ezen a területen?

charlie50: Elsősorban a külügyminisztérium szerkezetének az újjáépítése lenne a külügyminiszter dolga, ami bizony erősen leromlott az utóbbi időben és én sem foglalkoztam ezzel a kérdéssel márciusban. Ami a külpolitikánkat érinti, én személy szerint Latin-Amerika országaival erőltetném a kapcsolatok szorosabbra fűzését. Az USA kiválása több érdekes lehetőséget ad, ki kell választanunk, melyik hozza a legnagyobb hasznot.

Bár nem szorosan a külügyhöz tartozik, de a PHOENIX-en belül is fogok tárgyalásokat kezdeményezni, mert a jelenlegi rendszer nem teljes mértékben megfelelő, jelenleg mi fizetünk legtöbbet a kasszába és mi fizetünk a hadjáratokban is mindent, ugyanakkor az érdekképviseletben ez nem látszik meg.

carpediem4life: Ha lehet róla beszélni szerinted milyen lenne az ideális részvételünk a Phoenixben? Mennyit faragnál le a befizetéseinkből, vagy mit tartanál megfelelő érdek képviseletnek?

charlie50: Hát ezzel nem leszek népszerű a pacifisták körében, de szerintem alapvető gondok vannak. A PHOENIX alapötlete az volt, hogy ne legyen a PEACE-hez hasonló óriás, sok kis taggal, eredetileg nyolc ország szövetségének szerettük volna, mára ez megváltozott, megint kezdünk túl nagyok lenni. Szóval ami azt illeti, nem azt tartom megoldásnak, hogy 20-50-100 goldokon alkudozzunk, vagy kompromisszumokkal hangzatos címhez juttassunk valakit, alapvető átszervezések kellenek, ahol minden ország a maga súlya, fontossága szerint kapja a kötelezettségeket és jogokat egyaránt.

carpediem4life: Egy technikai kérdés de ami, mint kiderült sajnos fontos. A net hozzáférésed milyen? Kifizetted a számláidat? Ha esetleg karbantartás lesz van alternatív net hozzáférésed? Milyen sebességű hozzáférésed van? Milyen gépről játszol? Mennyi időt tudsz szánni átlagban, naponta az elnöki teendőidre?

charlie50: Igen, minden számlám időben ki van fizetve, otthon *** Fiber Power 60-as csomagom van, munkahelyemen 45 Mbit-es net valamint nemrég vettem egy N97 Minit amin van mobilnet. Laptopról akadálytalanul megy mindig a net, telefonról kb 10 mp belogolni, egy-egy oldalfrissítés kb 1-1.5 mp. Az elnöki szerepre annyi időt szánok, amennyi szükséges, éjjel-nappal fel lehet hívni, ha valami fontos dolog van, barátnőm már tudomásul vette, hogy most egy hónapig még hülyébb leszek, mint eddig.

carpediem4life: A hadügy területen tervezel-e valami átalakításokat? Mivel ahogy látom sajnos a hadsereg, a játékosok aktivitása egyre csökken.

charlie50: Hát a morált mindenképpen javítani kell, de erre az a megoldás, hogy az egész játékkedvet kell javítani, nem csak a hadügyi területtel van gond. Szervezeti átalakítást régóta szeretnék a seregben, de mindig elmagyarázzák, hogy miért nem érdemes hozzányúlni, mivel nálam okosabb emberek mondják, általában hiszek nekik. Amin szeretnék változtatni az az atomcsapás kiterjesztése, valamint szeretnék széleskörű toborzást hirdetni és az újabb játékosokat beléptetni a mataszba

carpediem4life: A V2re hogy tervezel felkészülni? Hogyan lesz ez koordinálva? A katonáknak majd fegyvernemeket kell választaniuk, sőt lehet több fegyvernemet is választani egyszerre. Mondjuk egyáltalán nem biztos, hogy a te elnökséged alatt ez be is fog következni de azért nem árt felkészülni rá.

charlie50: Persze, a felkészülést mindenképpen el kell kezdeni, csak hát ugye nehéz addig tervezni, amíg nem tudjuk pontosan mi less. Mindenesetre létre lehet hozni egy adatbázist azokról a személyekről, akik hajlandóak a hadügyi vezetés által előírt fegyvernemet választani. Továbbá a lehető legtöbb infót össze kell gyűjteni a leendő harcmodulról. Hexás stratégiai játékot sokan játszottunk már, nyilván a fejlesztők is valamire építkezni fognak, tehát az alapstratégiákat már el lehet kezdeni kidolgozni

carpediem4life: És egy kötelező kérdés mi a véleményed a szerencsére egyre szaporodó civil szervezetekről? FUSZ, Ludovika Program, UVVA, Magyar Stratégiai Alap, eMentöszolgálat, eMagyar Vöröskereszt,NMA.

charlie50: Jó kezdeményezésnek tartom, minden cikkem végén van is reklám nekik már közel fél éve, azonban egy dologgal tisztában kell lenni, ezek CIVIL kezdeményezések, tehát nem az állam feladata fenntartani őket és nem is lehet elvárni senkitől, hogy ott dolgozzon, oda adakozzon. Adnak amennyien adnak. Mindazonáltal a kezdeményezések üzemeltetőit maximális tisztelet illeti meg többhavi önfeláldozó munkájukért, én erre biztos nem lennék képes.

carpediem4life: Mivel egyre nagyobb gondok lesznek a játékosok wellnessével, főleg az újakéval, terveztek-e ez ellen tenni valamit? Ujj programok, több aktivitás? Mivel egyre több újonccal találkozok akiknek gondjaik vannak a wellnessükkel és nem igazán tudják hová, kihez forduljanak és így abbahadják a játékot.

charlie50: A V2 bevezetésével nyilván orvosolni fogják ezt a problémát is, hiszen a készítőknek sem az az érdekük, hogy ne maradjanak a játékban az újonnan regisztrálók. Persze ez az áprilisi terveket még nem befolyásolja. Természetesen fokozott üzemmódban kell működtetni az oktatási és a szociális minisztériumot, valamint szeretnék nagy nyilvánosságot adni a már említett civil kezdeményezéseknek, mint például a Vöröskereszt, vagy a Mentőszolgálat.

carpediem4life: Végezetül pedig mit szeretnél még mondani, üzenni az olvasóknak, miért szavazzanak rád?

charlie50: Azért, mert nem a medálra hajtok, ez látszik a profilomon is, nincs sem BH-m, sem RW-medálom, a munkában hiszek, nálam a kormánytagok kiválasztásánál sem pártszempontok döntöttek, hanem az aktivitás és a tenni akarás.






Csatlakozz eMagyarország legnagyobb pártjához!
Válaszd az ésszel politizáló jobboldalt!
Válaszd azt a pártot, amelyik minden hónapban kiváló szakembereket ad az aktuális kormánynak!
Válaszd a Magyar Hazafiak Pártját! Pártprogramunk: KATT IDE
Itt érsz el minket: http://mibbit.com/chat/#mhp - Egy jó társaság: MHP

.