Interjú Argettal, a CNRP alelnökével
Bosko Balaban
Nos én most jelenleg a CNRP egyik alelnöke vagyok, illetve még a piac házmestere.
Tavaly augusztusban regisztráltam és annyira megtetszett a játék, hogy maradtam.
Aztán egyre több időt töltöttem a játékkal és most már ott tartok, hogy Ludovika seregtag, alelnök és remélhetőleg megint kongresszusi tag leszek a hónapban.
#cnrp chaten minden este megtaláltok. Akinek kérdése lenne hozzám az ott felteheti nyugodtan.
Hogyan kerültél a CNRP-hez?
A regisztrálásom az kb akkor történt amikor hazafiasságtól duzzadva hazaértem egy erdélyi kirándulásról és amint elértem a pártba lépéshez szükséges szintet rögtön a számomra legszimpatikusabbnak tűnő pártba léptem be. Mint utólag kiderült a chaten, ennél jobb társaságba nem is kerülhettem volna. Pezsgő a mibbiten a pártszobánk és ez az ami megfogott.. Mostanra sikerült elérni, hogy akár 30 embernél is több van fent a szobánkban ami mutatja, hogy mennyire népszerű a chat és, hogy a társaság mennyire jó általában
🙂
Egyszer már voltál a kongresszusi tag. Milyen tapasztalatokat szereztél akkor?
Az, hogy a politika mocskos és vigyáznia kell az embernek arra, hogy ne süllyedjen el a mocsokban
🙂Igazából a többieket figyeltem és próbáltam az ő hibáikból tanulni. Csak az menjen kongresszusi tagnak aki bírja a sárdobálást!
🙂
Rájöttem arra is, hogy kongresszusi tagoknak szinte nincs semmilyen nagyobb hatalma a kormány felett csak az impeachmentet, adókat és utalásokat tud beadni. Remélhetőleg az új modulban nagyobb hatalmunk lesz
😉
Egy dolog van ami nagyon nem tetszik a jelenlegi politikában. Egyesek kényszeres mellébeszélése, demoralizálása és balhékeltése. Ideje lenne sokaknak szembe nézniük azzal, hogy ők mit tettek eddig az országért és, hogy mit tehetnének!
A CNRP-be kongresszusi alelnök vagy. Milyen feladatokat végzel el ebben a szerepkörben?
Mivel raszta a másik alelnök és Akitlosz a pártelnök szinte mindent elintéznek amiatt nekem csak annyi lehetne a dolgom, hogy hátradőlök és nézem a munkájuk gyümölcsét.
Mostanában inkább arra törekedem, hogy minél több párttagot tartsak bent aktívan a játékban. Személyes véleményem, hogy a CNRP akkor működik a legjobban ha kevesen vagyunk. Nem akarom, hogy olyan irányíthatatlan tömegpárttá váljunk mint az MHP vagy a Szolidaritás Párt. Többet jelent számomra ha a pártom aktív, életképes és összetartó tagokból áll össze.
A CNRP egyik háttérembereként ismernek a párt tagjai. Korábban milyen dolgokat végeztél a párt számára?
Hát háttérember csak a játékban vagyok. A chaten abszolút ismer mindenki szerintem.
Aki nem az pótolja!
🙂
Néha pm-ezek, kongresszusban képviselem a pártomat, múlt hónapban töltelék szerepét is betöltöttem kongresszusi szavazások idején, a házprogramomban a pártom tagjai olcsóbban kapnak házat, illetve saját kasszára, de támogatom a kisebb tagjainkat a sikeres elindulásban, illetve mentorkodom.
Továbbá én viszem a CNRP házprogramot ami olcsóbb házakat biztosít a tagok számára.
Miért mondtál le tegnap egy időre a párt alelnöki posztjáról? Milyen reakciók fogadták a döntésedet?
Huhh hát ez a kérdés már ideje múlt lett ugye, mert újra alelnök vagyok. Amikor kijelentettem akkor a pártelnököm meglepődött, de azóta a helyzetet tisztáztuk és minden megint rendben van. Többiektől nem volt igazán reakció. Nem a lemondásom volt a nap eseménye
🙂
Most újult erővel vetem be magam a munkába.
Milyen lehetőséget látsz arra hogy az impicsment amit Katalinka indított a párt számára ne hozzon komoly szimpátiaveszteséget?
Hát sajnálatos, de katalinka magánakciója egy időre megbillogozza a pártot ez már biztos.
Most azon dolgozunk, hogy a bizalmat a pártunk irányába helyreállítsuk. Hosszú időbe fog telni, de ha már sikerült TOP3-as párttá felhozni a CNRP-t akkor mindent meg kell tennünk, hogy az emberek büszkén mondhassák, hogy ők a Corvin-Nemzeti Radikális Párt tagjai.
Megragadnám az alkalmat és itt kérnék elnézést Count Adyn elnök úrtól a kényelmetlenségek miatt és azt igazán elmondhatom, hogy ezután a hónap után nem lett volna szabad ennek megtörténnie.
Köszönöm a meginterjúvolást Bosko Balaban.
Comments
vote
huha latom meg 4 elofizetes hianyzik a MM medalhoz...nah gyorsan intezkedek es elfizetek meg egy par orgbol 😃
Olééé-Olééé Arget! \o/
es igen meg lett az ezredik is 😃
Fura, emlékszem én még néhány impícsre, abból mégsem lett ekkora vihar a biliben.
Amúgy meg lehet nézni, jó sokan vannak egy véleményen Katalinkával.
Korrekt.
Nagyon korrekt.
Elnézést a kellemetlenségekért, benéztem egy-két dolgot.
nemis tudtam hogy ilyen értelmesen is tudsz beszélni Arget 😛
Arget egy hétig írta a válaszokat.😃
Amúgy Arget P*nci vagy!🙂
Arylatos:
Igen. Szoli és HHH szavazói.
Szépen sunnyognak a háttérben és rákenik a CNRP-re.
Figyeld meg összes CNRP képviselő azt mondta nemmel szavazot. kard és MHP miért szavazna ellene.
Szóval a 16 szavazat javát a szoli kell hogy adja.
Persze elképzelés nincs mögötte. Igazából kritika sincs mert azt se tudott eddig nekem senki se mondani.
A kard MHP kormánynál a teljesitmények magukért beszélnek szerintem. De egyesek mindenbe belekötnek ami jó is csak azért mert nem ők érték el.
Boskonak meg már multkor megvolt az ezredik 😉. Megérdemelte.
@peterbond a fenet ...akkor ezt beneztem...nah de sebaj....most is meg lett....ugyis megerdemli
Help eBulgaria
http://www.erepublik.com/en/forum/topic/171466/unban-bulgarian-government-organizations/11" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/forum/topic/[..]ns/11
@Peterbon😛 a C.A. mint báb által képviselt bicskás kormány eredményeit méltatod sokadszorra.
Ezek szerint nem olvasod _Imre Norbit.
A kassza üres.
El lett verve az angliusokra, akik békét kötöttek az edennel.
El lett verve a francikra, akik most kötnek békét az edennel.
El lett verve a németekre, akik nincsenek.
El lett verve a csehekre, akik szintén nincsenek.
A hadügy az adóbevételek 129%át háborúzza el, ebből 19% a lakossági fegyverosztás Imre Norbi táblázatai szerint.
Közben ismét szerbek, oroszok, osztrákok,franciák ütnek ellenünk egy sz.ros osztrák tartományban, mert nem ér rá 48 órát a visszaadása. A lakosság felveri a falat, mire a gyáva bábelnök visszavonul?
24 órája fikáznak valakit, aki impícset adott be ezek után.
Ez a kóser nektek?
Ez a siker?
Komolyan?