Information is Hidden Potencial [HUN]

Day 923, 09:13 Published in Hungary Hungary by Kita Skowronski

Sokszor mondják, hogy ha úgy érzed, tudsz jobbat, akkor csináld meg magad.
Nem vagyok benne biztos, hogy amibe most belekezdek, jobb, mint az eddigi törekvések (de ha nem próbálnám meg, nem derülne ki soha).

Korábban is voltak törekvések a játékosok megismerésére és az igény pedig továbbra is fennáll; ezt bizonyítja a Gold Media népszerűsége is. Mikor Vinczi_Winston megkeresett, hogy szálljak be a szerkesztésbe, örömmel vetettem bele magam, ám hamar kiderült, hogy elég különböző módon állunk a dologhoz, ami nem feltétlen rossz dolog, de egy platformon nem férnénk meg.

A véleményét ettől függetlenül tiszteletben tartom, ahogy azt az elszántságot is, amivel belevetette magát a GM projektbe. Pont emiatt nem azzal folytatom a cikket, hogy mit helytelenítek, inkább áttérek arra, ami szerintem lényeges, és ha partnerek vagytok, teljességgel kivitelezhető is.

1. Elsősorban azt tartom fontosnak, hogy az emberek egymáshoz való viszonyát feltérképezzük a lehető legtöbb és legátfogóbb szempontokat figyelembe véve.
Ez mindkét fél részéről időigényes és megfontolást igénylő feladat - nekem, aki a kérdőívet összeállítja és azoknak az embereknek, akik veszik az időt és fáradságot, hogy kitöltsék.

Egy ilyen felmérés után optimális esetben felmerülnek azok a pozitívumok és negatívumok, amik mentén érdemes 'kifelé', egyre táguló körben elindulni.

2. A megkapott eredményeket nem csupán önmagukban véve kell górcső alá venni, figyelni kell a fellépő ok-okozati és összefüggési hálókat is. Ennek segítségével rávilágíthatunk a rendszer hibáira és erősítendő részeire. Figyelmet fordíthatunk azokra a területekre, melyek multiplikációs faktorral húzóerőként fejthetik ki hatásukat.

3. A nyers információhalmaz önmagában értéktelen marad addig, míg valamilyen célra fel nem használjuk. Ha az eredményeket publikáljuk, de nem vonunk le belőlük semmilyen következtetést, vagy a levont konzekvenciákat nem hozzuk nyilvánosságra, az olyan, mintha fiókba zárnánk őket és elhajítanánk a kulcsot.

Ebből következik, hogy:

4. Összegzésekre szükség van. Baromi nagy szükség, mert csak azok alapján indulhat el konstruktív vita, ami esetleg érdemi megoldást szülhet egy-egy kérdéskörrel kapcsolatban; nem mellékesen ily módon több szemszögből nyerhetnek némi rálátást a történésekre az új játékosok.

"több szemszögből", tehát:

5. Minden szalonképesen és értelmesen fogalmazó ember véleményéhez hozzáférést kell biztosítani.

Mivel ez a projekt még nincs beélesítve, ezt úgy tudom elképzelni, hogy egy, az itt felvetett témakörökkel kapcsolatban publikáló magazintulajdonos véleménye link formában megtalálható lenne a folyamatosan update-elt cikkekben, akik pedig nem rendelkeznek saját újsággal, észrevételeiket PM-ben küldenék el, amiket szintén a cikkbe szerkesztenék (névvel, igény szerint elérhetőséggel), de szintén járható út lenne az egyszerű kommentelés is.

/Magam részéről azért tartom optimálisabbnak a cikk ilyen irányú bővítését, mert így nem kéne a kommentek között keresgélni a vitaindító hozzászólásokat és átláthatóbbá, rendszerezettebbé válnának a különböző álláspontok, maga a vita pedig zavartalanul folyhatna a hozzászólásokban./


Mint láthatjátok, ez elég nagy volumenű vállalkozássá nőheti ki magát ha rászánjátok az időt, hallatjátok a hangotokat és ütköztetitek nézeteiteket. Ehhez viszont idő, érvek és vitakultúra kell.

Érdemes lenne tudni, mekkora érdeklődést vált ki belőletek ez a dolog és hogy egyáltalán fontosnak tartjátok-e az információk, vélemények és érvek ilyen szintű rendszerezését és felhasználását.

Bízom benne, hogy ti is meglátjátok, mekkora potenciál lenne egy ilyen vitafórumban és lehetőségeitekhez mérten részt vesztek az elindításában.


Köszönöm, hogy elolvastatok,

K.