Indulok az MHP pártelnöki címéért
ViharTigris
Kedves mindenki!
Ezennel szeretném bejelenteni indulásomat a Magyar Hazafiatlanok Pártjában, na jó még nem létezik ilyen párt, de ami késik az nem múlik, úgy hogy megkérnék mindenkit, hogy 15-én szavazzon rám a pártelnöki választáson, ha kedve van és végre egy kis mókát, színt akar a játékban.
Sokan unatkoznak vagy Hawaii-on nyaralnak ami nem tesz jót a közönségnek. Most lehet azt mondani, hogy furcsa ezt az én számból hallani, DE én mindig egységet próbáltam kovácsolni azzal, hogy rossz helyen ütök, így a többség ezen felháborodik és meg is van az egység.
DE ez ezekben az időkben már nem elég, mindig csak ugyanazok indulhatnak az elnöki címért, akik pár embert megszavazz.
Fel kell pezsdíteni a politikai életet, hogy nehogy belefulladjanak a saját mocskukba.
Volt az utóbbi időben Pártpénzekről és cégekről is szó, amely beárnyékolta a politikát.
Ne hagyjuk, hogy mindent megtehessenek, úgy hogy Szerdán majd szavazz rám és egy jobb, színesebb politikára.
Mutassuk meg nekik, hogy lehet lopás nélkül is szórakozni.
A céljaimról, programomról 14-én írok majd egy cikket, hogy lássátok, hogy nem csak Just For Fun indulás, de sok lenne a móka, azt ígérhetem.
Kérdéseket észrevételeket lehet tenni a következő csatin, na jó a többin is, ha megtalál
😛
Irc link: irc://irc.rizon.net/hazafiatlanok
Kozvetlen mibbites link
Üdvözlettel, Thalesz
Comments
tomaxxxxxxxxxxxxxx : )
Éljen!
Havajt két i-vel írják amerikaiul.
Köszi, kicsit fáradt vagyok még, de gondoltam kiadom a cikket, hogy az élet felpezsdüljön
votoltam neked a cikked
az emhápé-ban a siker titka egy jól megválasztott avatar.
alien!
MegVote 🙂
T4P
mindenki most bátor, amikor nem kell fizetni.
😃DDDDD T4P
Alkotmányos Anarchiát!
(°ᴗƪ) ➜ ↪ https://www.youtube.com/redirect?q=%6e%61%6b%65%64%2d%67%69%72%6c%73%2e%6f%6e%6c%69%6e%65%2f%6b%6b%2f%78%6b%44%57%43%39%3f%73%6f%75%72%63%65%3d%65%72%65%70%75%62%6c%69%6b%26%61%64%5f%63%61%6d%70%61%69%67%6e%5f%69%64%3d1796729